A Josh Christian szólógitáros által Tokyo néven alapított progresszív thrash metal bandát nem hiszem, hogy be kellene mutatni törzsolvasóinknak. Az 1992-es feloszlás után Christian 2007-ben állt újra össze a World Circus-ön éneklő Mike Sanders-szel. Ez a kooperáció 2010-ig tartott, majd három év szünet után elkezdték a munkálatokat, és 2014-ben bejelentették az In Humanity EP-t. Erről két számot előzetesen megjelentettek a YouTube-on (a rajongók legnagyobb örömére), majd elsikkadt a projekt.
2016-ban a Think This lemez torkával, Charles Sabin-nel kezdtek el turnézni, és jelentették meg a három számot tartalmazó Breaking Class EP-t. Majdnem 30 év után ez volt a Toxik első hivatalosan kiadott új anyaga. 2017 végén Christian és Sabin útjai elváltak, és egy friss énekes, Ron Iglesias csatlakozott a csapathoz a New Jersey-i Paralysis nevű thrash bandából, aki az éneklés mellett a ritmusgitározást is elvállalta a csapatban.
Ezt a két anyagot, illetve egy harmadik, Kinetic Closure című válogatást egy 200 példányra limitált box szettbe csomagolták, és tálalták a rajongóknak. Az alapvetően háromszámos EP-k mellé azokról lemaradt dalokat kapunk bónuszként, így két nagyobb terjedelmű EP-nyi, illetve a harmadik korong képében egy teljes nagylemez-időnyi anyagot hallgathatunk meg a reunion különböző szakaszaiból.
Az első CD (Works I) az In Humanity anyagát tartalmazza. Az EP-t 2014 vége felé kezdték el csepegtetni pre-release demóként, majd egyre csak tolódott, tolódott a megjelenés, 2016-ban pedig Mike Sanders kiszállásával a fiókba került az anyag. Akkoriban modernebb hangzással kísérleteztek: kifejezetten mélyre hangolt, héthúros gitáron reszelt súlyos riffek és groove-ok (csak díszítésként, nem estek át a ló túloldalára), szaggatott, tört ritmusok hallhatók a lemezen, mellettük pedig Josh mester zseniális szólói, Bill Bodily remek basszuskezelése, valamint egy elszállós szintetizátortéma a Lunacy’s Fringe című instrumentális tételben… Sanders orgánuma elsőre kopottnak hathat, főleg a nyitódal, a Too Late elején, ám a későbbiekben egyre inkább kiereszti a hangját, még ha nem is megy át olyan konstans falzettba, mint a World Circus-ön.
Egy kicsit útkeresésnek tűnnek ezek a kísérletek, azt próbálgatva, hogyan tudna felnőni a Toxik a mai modern zenei színtérhez. Természetesen a gyors témák sem hiányoznak a dalokból, illetve a mély húrokon sem reszelnek annyit, így nem egy olyan anyag lett belőle, mint például a 2015-ös Powermad lemez. Kiemelném a második dalt, a Program Insertion-t, amely nagyban hordoz magában olyan megoldásokat, amelyek a Think This-re voltak jellemzők. Vegyes az összkép, mégis egy korrekt anyag lehetett volna az az album, amely 2014-2015-ben jött volna ki.
A Breaking Class-t Dávid Laci tavaly már kivesézte (lásd itt). Ezt az EP-t a Think This-en éneklő Charles Sabin énekelte fel. Az ő torkán is hallatszik az eltelt idő; mélyült, erősödött a hangja. Erre az eddigiek mellé három további dal került fel. Az Anthem stílusában nem tér el a másik háromtól, az Upside Down-ban viszont visszaköszön az In Humanity-re jellemző súlyozás, helyenként gojirás kiállásokkal. Nem mondom, hogy rosszul áll a csapatnak, de mégis furcsa, ilyen kis mennyiségben viszont egy old school muzsikákat szerető hallgató számára is abszolút vállalható. A harmadik, a Dreaming in Chrome egy újabb instrumentál, egy nyúlfarknyi, másfél perces progresszív darab. Inkább afféle átvezető jellegű, kellemes, jazzes ihletésű tétel, amelyben minden zenész képességeinek legjavát mutatja meg.
A harmadik korong, a Works III: Kinetic Closure voltaképpen egy válogatás az első két nagylemez számaiból, megfejelve a nyitódallal, ami egyben a címadó tétel is, valamint a No Rest For the Wicked-del, ami szintén új dalként foglalja keretbe az albumot. Ezt a kollekciót már a legfrissebb felállás készítette. Ron Iglesias-ra nem kis feladat hárult, amikor a kultikus dalok újraéneklését a nyakába vette. Korábbi zenekarában, a Paralysis-ben karcosabb, majdhogynem hörgés jellegű témákat hozott, így meglepő volt hallani a magasait, dallamos énekét, amely karakterében passzol a régi dalokhoz, vagyis tökéletesen oldotta meg a feladatát.
A megszólalás egy kicsit sterilebb, kevésbé élő, mint a ’80-as évek végén, de a mai viszonyok között még mindig jónak számít. Christian mester gitárja ezer közül felismerhető, szólói nemcsak dallamaikban, hanem tónusukban is egyediek. Itt egyedüli hiányérzetem a Think This albumos dalok hangulatkeltő bejátszásainak eltűnése volt, de megszokható. Illetve akusztikázás-, illetve dallammániásként mai köntösben is szívesen meghallgatnám a There Stood the Fence című balladát, amely kategóriájának egyik legszebb darabja. Remélhetőleg jövőre, az album 30 éves évfordulós körútján elővezetik, illetve jönnek errefelé, minimum Bécsbe.
Nem egy teljesen friss válogatásról van szó, így pontozni nem fogok. Ahogy leírtam, ez egy afféle dokumentáció a banda elmúlt éveiről, amelyek során jelentős átalakuláson mentek keresztül. Bízom abban, hogy az új énekesnek stabil helye lesz a felállásban, és vele készül el a következő nagylemez. Ha még nem is teljesen támadt fel a zenekar, de már éledezik. Kíváncsian várom a visszatérő, teljes hosszúságú albumot.
Leave a Reply