Egy kicsit későn jutott el hozzám Scrofa halálhíre, pedig olvasgatom a zenei történéseket, de valahogy mégis elkerülte a figyelmem az erről a szomorú eseményről adott hír. Morcosság vegyült bánatommal, hogy csak két héttel Scrofa halála után értesültem róla, de talán a megemlékezés szempontjából nem is számít az idő távolsága. Ő volt a Virrasztók együttesben a „halottidéző”, zenészi munkáját tekintve pedig az énekes/szövegíró.
Nem sokat tudok Szebeni Jánosról, csak most, a halálával kapcsolatos cikkekből mazsoláztam ki néhány információt róla. Pécs elismert személyisége volt, aki a város kulturális életéből is kivette a részét: a zenélés mellett volt rádiós, tévés, színész, és ha nem tévedek, a Morris zenekar mellett anno a Swetter-ben is megfordult. Ám úgy vélem, a Virrasztók szövegei és zenéje mindennél többet mond az ő magánéletéről. Mert nekem az együttes az egyik kedvenc magyar bandám.
Nem mindenkinek favoritja a népzenével kevert metal, pedig a Virrasztók sokkal mélyebb és tartalmasabb minden hasonló stílusban tevékenykedő zenekarnál. Biztos sokan megrökönyödnek ezen, de én csak a VHK-t tartom ilyen szintű csapatnak abból a magyar zenei közegből, amelyben a folklór és a rock fuzionál. Még az általam nagyon kedvelt Dalriada is messze van Scrofa-ék velős koncepciójától.
A Virrasztók együttes a régi népi hagyományokat idézi meg muzsikájával. Vidéken, a magyar lakta szomszédos területeken még gyakori a halott feletti virrasztás, így az ehhez kapcsolódó szertartásokat, tradíciókat, valamint a halállal rokon, szájhagyomány útján terjedő történeteket, hiedelmeket foglalja össze az együttes zenéjébe töltve, mégpedig költői módon megfogalmazva. A zenekar honlapján bővebben olvasható ezzel kapcsolatos információ. A zenei alapokat egy kevés elektronikával fűszerezett zúzós metal adja, erre épül rá a magyar népzene, néhol népi hangszerekkel kísérve. Utóbbi muzsika többnyire szomorú, sok kesergő, sirató (vajon hány nemzetnek hasonlóan sötét a történelme, mint a miénk?) található a palettán, így a Virrasztók Scrofa vezetésével „könnyen” meg tudta valósítani az ötleteit. Azért tettem idézőjelbe a könnyen szót, mert látszólag nem nehéz ötvözni a rock/metal-t a bánattal teli folklór muzsikával, de ilyen őszintén és sallangmentesen csak a legjobbak képesek, mint ahogy a Virrasztók is teszik.
A zenekar egészen a lélek legmélyebb bugyraiba nyúl le, onnan merít, és tárja elénk tiszta és őszinte érzelmeit. A fő gondolat, a halál témaköre senki másnál nem jelenik meg ennyire kézzelfoghatóan, mint náluk. Itt nincs helye vénasszonyos siránkozásnak, csöpögős érzelgősségnek vagy bárgyú szerelmes témáknak, minden ezekhez kapcsolódó gondolat tiszta, szívből jövő és igazán fennkölt. Olyan, mint az irodalom: létezik a lektűr, és van a magas színvonalat képviselő művészeti ág. A Virrasztóknak egyértelműen az utóbbi skatulyában van a helye.
Scrofa emlékére felidézem kedvenc dalaimat az együttestől, bár nehéz lesz válogatni, mivel rengeteg van, de azért megpróbálok szemezgetni.
Nem csak maga a halál témaköre jelenik meg a szövegekben, számos nóta történelmi eseményeket mesél el, amelyek szintén igényesen vannak megírva. A Szigeti veszedelem, a Rózsa Sándor vagy a Dobozi Mihály a magyar nép keserű harcait idézi fel, és mindezt teszi úgy, hogy nélkülözi a nacionalizmust, a melldöngető magyarkodást. A Rózsa Sándor című dalban ezeket a sorokat, azt hiszem, nem kell magyarázni:
„Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje
Harcba száll százötven betyár Rózsa Sándornak oldalán
Lóra kap a szabadcsapat, pisztolyt, fokost, ostort ragad
Vérét adja a hazáért, magyarok szabadságáért”.
Rózsa Sándor mellett Vidróczki Mihály, a híres betyár mondája is bekerült a zenekar repertoárjába, az eredeti népdalt felhasználva. Szívbemarkoló történet Vidróczki és szeretőjének kapcsolata, a mátka árulása, majd bűnbánata.
A szerelem sem rózsaszín ködbe burkolódzva ereszkedik le, hanem szomorúsággal telve, tragikus formában bontakozik ki a nótákban. Az A félhold árnyékában című dal a török hódoltság idejében játszódik, egy török rabszolganő és egy magyar nemes kudarcba fulladt szerelmét mutatja be. A Végzetes keringő és az A hűtlen asszony balladája végképp nem negédes románc, előbbiben egy őrült férfi által elcsábított és meggyilkolt nők meséjét hallhatjuk, utóbbiban pedig átélhetjük a csalfa feleség büntetésének eseményeit, amit a felszarvazott férj rótt ki rá. Gyertyaként égett el az asszony…
Régi magyar történetekre épül a Pipás Pista és a Kökény Anna. Pipás Pista valós személy volt, mégpedig egy nő, aki férfinak öltözve megölt számos férjet, akikről tudta, hogy bántalmazták a feleségeiket. Kökény Anna szintén létezett, őt boszorkánysággal vádolták meg, majd máglyahalál lett a büntetése.
És a végére azok a dalok, amelyek konkrétan a halálhoz, a gyászhoz kapcsolódnak. Az A halálmadár a kuvikról szól: a népi hiedelem szerint halált jelent, ha a közelben megjelenik. A Gyász című tétel a Funeral Metal válogatásalbumon Bob Macura (Nevergreen) énekével lett újra rögzítve. Remek nóta, a cím pedig önmagáért beszél. Még mélyebb és fájdalmasabb a Sirató (Lábad nyoma a havon) és az Édesanyám. Akinek volt már része kedvesének és/vagy édesanyjának elvesztésében, nagyon át tudja érezni mindkét nóta végtelen fájdalommal teli tartalmát. Amikor hallgatom ezt a két dalt, nagyon nehéz visszatartanom a könnyeimet. Előbbinek remek a videoklipje is.
A végére hagytam legnagyobb kedvencemet, az Az idő kereke című számot. Ebből fogok a nekrológ végén idézni, a kiragadott sorokkal tisztelegve Scrofa előtt. A dal a természet, az évszakok változását hasonlítja össze életsorsunkkal, de van benne pozitív üzenet is, mert minden újra kezdődik, így életünk sem ér véget a halállal, egészen biztosan van folytatás, van újjászületés. Szeretem ezt a hasonlatot, nem újdonság a téma, mivel számos együttes alkalmazta már – akár teljes nagylemezt átölelve is –, de a Virrasztók ebben a dalban is hozzátette azt a pluszt, ami kiemeli az átlagból. Scrofa emlékére készült hozzá egy nagyszerű videoklip is.
Ez a néhány sor Scrofa-nak szól, de nem akarok elmenni a többi zenész teljesítménye mellett sem, akik segítették az énekest. Elsősorban Tomusinnak (gitár) és Szkrobeknek (basszusgitár, programok) jár hatalmas elismerés, akik a banda alapítása óta őrzik a lángot, de mindenkinek, aki megfordult a Virrasztókban, köszönettel tartozom! Remek muzsikusok és énekesnők működtek közre.
„Múlik a tél, múlik a nyár,
ami elmúlt, sose lesz már
Az idő száll és én sem vagyok a régi
Már sose lesz úgy, ahogyan rég,
de tovább forog a nagy kerék
Új körbe kezd, s ki lemarad,
az elmúlik, úgy, mint a tél.”
Legyen neked könnyű a föld, Scrofa!
Leave a Reply