A napokban jelent meg a Sear Bliss rég várt új albuma, a Letters from the Edge. Az anyag és egyéb aktualitások kapcsán a zenekarvezetőt, Nagy András énekes/basszusgitárost kérdeztem.
András, köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjúfelkérést! Mik a legfrissebb információk a zenekar háza táján?
Én köszönöm a megkeresést! A legfrissebb információ, hogy készülünk a Rockmaratonra, emiatt épp most volt egy teljes hétvégi próbánk, amit a nagy távolságok miatt nem mindig könnyű leszervezni. Készítettünk néhány új promó fotót, és söröztünk egy jót. Ja, és ha minden jól megy, a jövő héten megjelenik az új album, és végre a kezünkben tarthatjuk a lemezt. Már nagyon várom.
Két éve gyakorlatilag változatlan felállásban dolgoztok. Milyen a hangulat a csapaton belül? Véleményed szerint erős, egységes most a tagság?
Nyilván mindenki azt szokta hangoztatni hogy az aktuális lemeze a legjobb, a mostani felállása a legerősebb, de az az igazság, hogy esetünkben tényleg ez a helyzet. Sőt, most először látom felcsillanni annak a reményét, hogy lesz két Sear Bliss lemez azonos felállással. Ilyen korábban még sosem volt. Ha jól számolom, már harmadik éve dolgozunk változatlan felállásban, és annyira jó a hangulat a bandában, annyira egymásra találtunk, hogy ez most tényleg olyan egység, amely az eddigi legerősebb a zenekar 25 éves történetében.
Legutóbbi lemezetek, az Eternal Recurrence 2012-ben látott napvilágot, amelyet úgy jellemeztetek, hogy egy sötétebb, keményebb, progresszívebb megközelítést mutat, határozottan egy új fejezet a zenekar életében. Mire céloztatok pontosan?
Arra céloztunk, hogy egy teljesen új irányt vettünk, számunkra addig szokatlan zenei megoldásokkal, dalszerkezetekkel. Például itt használtunk először héthúros gitárt, tiszta éneket, fretless bőgőt. A baj viszont az volt, hogy nem volt igazi zenekari egység, úgyhogy ez végül egy elég rövid fejezet lett. Szeretem azt a lemezt, de sokkal inkább volt egyfajta öncélú próbálkozás, mint egységes zenekari mű. És ez a legfőbb különbség a mostani és az akkori Sear Bliss között.
2014-ben a Sear Bliss teljesen leállt, mivel az Arkhē projekt keretén belül a szólóalbumod dalaival foglalkoztál. Milyen indíttatásból hoztad létre ezt a formációt, és kik a társaid benne?
Már hosszú ideje érlelődött bennem egy szólólemez megírásának ötlete. Nagyon vágytam arra, hogy kiadjam magamból azokat az érzéseket és zenei megoldásokat, amelyek régóta bennem voltak. Vágytam arra, hogy valami mást csináljak zeneileg. Így, amikor az említett zenei egység megszűnt, örömmel vágtam bele a saját lemezem megírásába. Felemelő érzés volt mindenféle korlát nélkül alkotni. Bármit megtehettem. És akkor ott pontosan erre volt szükségem.
Eredetileg a producert, (Scheer) Viktort kértem meg, hogy nézzük át az ötleteimet, felvételeimet, demóimat. Aztán ő is egyre jobban belefolyt az alkotásba, ketten raktuk össze az egészet, közben pedig egy egész banda kezdett körvonalazódni, mert rájöttünk, hogy élőben is jó lenne megszólaltatni ezeket a dalokat, úgyhogy felkértük (Ziskó) Olivért a dobos posztra, és Viktor öccsét, Milánt a koncertekhez basszusgitárosnak. Rájöttem, hogy az Arkhē több egy szimpla stúdió projektnél. Nagyon élvezem, és biztos vagyok benne, hogy ha időm engedné, még több zenekart csinálnék.
Egyfajta önmegvalósítás, önkifejezés az Arkhē? Olyan témákat, ötleteket használsz/használtál fel, amelyek a Sear Bliss világába nem fértek bele?
Természetesen, egy őszinte önmegvalósítás, önkifejezés, különben nem is lenne értelme. Sok ötletem volt, amelyek nagyon távol álltak a Sear Bliss zeneiségétől. Ezeket valósítottam meg. Sokkal személyesebb dolgokat akartam kifejezni, amelyek nem annyira passzolt volna a Sear Bliss akkori világához.
Hosszú távra tervezel az Arkhē-val?
Igen, mindenképpen. Már elkezdett körvonalazódni bennem egy új lemez, ráadásul születtek is már új ötletek hozzá. Sok mindent szeretnék még elmondani, és az Arkhē koncerteket is nagyon élvezem.
A Sear Bliss-nek már a nyolcadik lemeze jelent meg az idén. Mikor álltatok neki az új nóták megírásának?
Olyan régen, hogy már nem is emlékszem pontosan. Elkezdtük kidolgozni az ötleteket, aztán elhatároztuk, hogy beköltözünk valahova a tél közepén. Végül Mazsi barátunk közbenjárásával sikerült bejutnunk az egervári kastélyba, ott hoztuk tető alá a dalok nagy részét. Magukat a nótákat 2016-ban kezdtük el írni, a felvételek pedig 2017-ben zajlottak. Végül úgy állt össze a lemez, szépen, lépésről lépésre, hogy azt ma már nem is nagyon tudom felidézni. Olyan, mintha teljesen természetesen jött volna, pedig baromi sokat dolgoztunk rajta.
A korábbi időkhöz/korongokhoz viszonyítva hogyan szereztétek a dalokat? Változtattatok valamit a munkamódszereteken?
A mostani merőben új volt a korábbi módszereinkhez képest, és mindez azért van így, mert egy olyan zenekari egység állt össze, ami korábban még soha. És persze nyilván az is számít, hogy nem vagyunk már 20 évesek. Mindenesetre, amikor felvetődött az ötlet, hogy vonuljunk el valahová, és csináljuk meg a lemezt közösen, még nem is sejtettük, hogy milyen kapukat nyitottunk meg a kreativitásunk előtt. Az utóbbi lemezeknél, különösen a legutóbbinál ennek éppen az ellenkezője történt. Úgy gondolom, hogy az új dalok lendülete kiválóan tükrözi azt az összetartó erőt, ami most a bandában van. Szerintem ez élőben is jól érződik.
Teljesen friss szerzemények kerültek fel a lemezre, vagy voltak elfekvőben lévő, esetleg régebbi, még fel nem használt témáitok, amelyeket egy kicsit kipofoztatok, korszerűsítettetek?
Minden teljesen friss a lemezen, amúgy sem szoktunk elfekvő témákat felhasználni, előkotorászni. Véleményem szerint ezért is lett egységesebb a lemez.
Az új anyag esetében könnyebben, gördülékenyebben álltak össze a számok, mint az előző korongnál vagy a még korábbi albumoknál?
Nem mondanám. Illetve maguk a dalok, amikor már nekifeküdtünk, és elkezdtük a fent említett műhelymunkát, könnyen álltak össze, de a felvételek, a keverés, a masztering mind rengeteg időt és energiát emésztett fel. Néha már-már azt hittem, nem látjuk meg az alagút végét. Az utolsó két Sear Bliss lemez is elég hosszú ideig készült, de itt most annyira ügyeltünk a részletekre, hogy csak úgy repültek a hónapok. Ez a munkamódszer amúgy a producerünk, Viktor sajátja. Addig zaklat bennünket, amig minden a helyére nem kerül. Ha rajtunk múlt volna, simán demóminőségben csináljuk meg az egészet. 🙂
Milyen módszer alapján íródik egy-egy Sear Bliss-dal? Van-e fő dalszerző, vagy csapatmunka eredményeként születnek meg a nóták?
Ahogy mondtam, most igazán csapatmunka végeredményeként állt össze a lemez, azonban a dalok váza otthon íródott. (Kovács) Attila öt dal alapjaival rukkolt elő, én kettőt hoztam, Vigh Zoli pedig egyet. De az említett kastélyi szeánszon már mindenki egyenlő részt vállalt a dalok véglegesítéséből.
Ha egy-egy ötlet nem illik az adott számhoz, azt kidobjátok, vagy megpróbáljátok egy másikba beépíteni?
Ma már nem úgy írjuk a dalokat, hogy ötleteket fűzünk egymás mellé, hanem ahogy nekilátunk egy dalnak, igyekszünk felépíteni az ívét, és az alapján kidolgozni azt. Ahogy kitalálok egy részt, dallamot vagy riffet, egyből megpróbálok teljes dalszerkezetben gondolkodni, és az alapján tovább építkezni. Ezért aztán nem szokott olyan előfordulni, hogy egy dalból kiveszünk egy részt, és egy másikba építjük bele.
Hol és hogyan zajlott a stúdiózás? Mennyi idő állt a rendelkezésetekre a felvételeket illetően?
Még felsorolni is nehéz lenne, hány helyen vettük fel a lemezt. A szövegkönyvbe összeszedtük, majd onnan kipuskázom. 🙂 Amikor nekiálltunk a felvételeknek, még kiadónk sem volt, úgyhogy semmiféle időkorlátot nem állítottunk. Úgy döntöttük, hogy addig csináljuk, amíg a lehető legjobb végeredményt nem kapjuk. Meg kell, hogy mondjam, voltak nehéz időszakok: stressz, káosz, kilátástalanság, minden. De nem adtuk fel, és hittünk ezekben a dalokban. Tudtuk és éreztük, hogy mit lehet kihozni belőlük. Persze így is egy csomó kompromisszumot kellett kötnünk, de végül kihoztuk az anyagból, amit lehetett, és ennek kapcsán sokat köszönhetünk Viktornak, a stúdióknak, a segítőknek és Dan Swanö-nek is, aki a végén egy remek maszteringet készített a lemezhez, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal végül egy éven keresztül rögzítettünk és kevertünk.
Kész dalokkal vonultatok stúdióba, vagy a felvételek folyamán is születtek szerzemények? Esetleg volt-e olyan nóta, amelyik menet közben változott, és a felvételek alatt nyerte el a végső formáját, vagy amelyet a munkálatok alatt fejeztetek be?
Minden folyamatosan változott, egészen az utolsó pillanatig. Mondjuk, ez nálunk egyáltalán nem újdonság. Azért a dalok váza a felvételekig mind elkészült, de rengeteg dolog jön elő stúdiózás közben, és olyankor változtatunk is, ha szükséges.
Egyetértesz azzal, hogy az eddigi legváltozatosabb lemezeteket készítettétek el? A „progresszív” jelző sem túlzás az új anyagot illetően…
Igen, egyetértek. Én mindig is a változatosabb lemezek híve voltam, de úgy érzem, itt most tényleg minden dal más, mind hangulatilag, mind zeneileg, ám valamilyen módon mégis kapcsolódnak egymáshoz.
Úgy vélem, hogy egyben ez a legdallamosabb alkotásotok is…
A dallamok mindig is fontos szerepet játszottak a Sear Bliss zenéjében. Ez most sem volt másképp, viszont talán tényleg most sikerült a legfogósabb dallamokat előhozni.
Számomra komoly meglepetéssel szolgáltak a Seven Springs klasszikus heavy metal témái, valamint a dallamos éneked a Shroud-ban. Ezek abszolút tudatosan jöttek?
A Seven Springs talán az egyik első dal volt a lemezhez, még 2016 nyarán írtam szintetizátoron. Tehát annak ellenére, hogy ilyen klasszikus heavy metal lüktetésű a dal, egyáltalán nem abban a szellemben íródott. Egyébként az eredeti verziója jóval atmoszferikusabb volt, az elejétől a végéig szintetizátorra épült, de aztán, amikor Attila gitárszólamokat írt rá, valahogy a két hangszer kioltotta egymást, így aztán szépen visszavettünk a szintikből, és így alakult ki a végleges verzió. Ettől függetlenül egyszer az eredeti verziót is szeretném megcsinálni, mivel annak más volt a hangulata, főleg egy harmóniaütközés miatt, aminek következtében meg is kellett változtatnunk a fő szintidallamot. Szóval egyszer talán csinálok majd belőle egy ambient dalt az eredeti hangulatával. 🙂
Ami pedig a Shroud-ot illeti, az az egyik kedvenc Sear Bliss-dalom lett. Attila egy győri koncertünk utáni hajnali elhajláskor hozta az alapokat. A dallamos ének pedig azért került rá, mert az illett oda, szinte adta magát. Amúgy nem igazán volt semmi tudatos a dalok megírása során. Inkább ösztönből, belső indíttatásból jöttek a nóták, és ezért tartom nagyon őszinte lemeznek a Letters from the Edge-et.
Kinek az ötlete volt, hogy a Shroud legyen a felvezető dal? Ez a szám reprezentálja a legjobban a lemezt, a mai Sear Blisst?
Nagy dilemma volt, amikor a kiadóval egyeztetve ki kellett találnunk, hogy melyik legyen a felvezető dal. Én egyből a Shroud-ot ajánlottam, mert az a kedvencem a lemezről. A többiek nem annyira osztották ezt az álláspontot, de abban mindenki egyetértett, hogy ez a dal elég jól összefoglalja a lemez hangulatát, elég nagyívű és sok mindent felvonultat. A feladat egyébként azért is volt nehéz, mert mindegyik dal – stílusát tekintve és hangulatilag is – teljesen más.
A Leaving Forever Land a zenekar talán leggrandiózusabb, legmonumentálisabb felvétele. Ez is újdonság a részetekről…
Korábban is voltak hosszú dalaink, de, valóban, ez talán az egyik legösszetettebb. Attila imádja az ilyen dolgokat, ezt is ő hozta. Ez egy elég kísérletezős tétel.
A korongot a holland Hammerheart jelenteti meg. Hogyan kerültetek hozzájuk? Voltak más kiadók is, amelyek érdeklődtek irántatok?
A Hammerheart egy elég jól csengő név a műfajban. Amikor a Candlelight megszűnt, és kiadót kellett keresnünk, az elsők között nekik írtam. Kiderült, hogy már a Phantoms idején le akartak bennünket szerződtetni, úgyhogy egyből megvolt velük a közös nevező. Valószínűleg még mindig sokat számítanak a korai holland dolgaink. Tárgyaltam más kiadókkal is, de a Hammerheart tűnt a legjobb választásnak.
Hány lemezre írtatok alá? Milyen feltételeket ajánlottak?
Egy lemezre írtunk alá, ami azonban további kettőre hosszabbítható, ha mindkét fél elégedett. Egyelőre jól alakulnak a dolgok, óriási lelkesedéssel nyomják a promóciót, úgyhogy bizakodóak vagyunk.
Szerinted, komoly minőséget képvisel a Hammerheart az undergroundban? Tőkeerős cégnek számít?
A Hammerheart egy komoly, megbízható név az undergroundban. Sok kedvenc lemezemet adták ki korábban, és most is elég jó bandákkal dolgoznak. Ott van például a Pestilence is.
Támasztott-e a kiadó valamilyen elvárást a zenekar felé?
Szerencsére nem igazán. Bíztak bennünk, és ez jó érzés számunkra. Még az sem zavarta őket, hogy szinte egyetlen határidőt sem tudtunk tartani, sőt rendkívüli csúszásokat produkáltunk a felvételek és a keverés során. Már az is önmagában vicces, hogy még 2016-ban aláírtuk a szerződést, és ha jól emlékszem, elvileg 2017 januárjában kellett volna a masztert leszállítanunk. Ezzel csak egy bő évet késtünk. 🙂 Azon a véleményen voltunk, hogy nem kell kapkodni, semmit nem szabad összecsapni. Ha valami jól sikerül, az később is jó lesz.
Ti magatok elégedettek vagytok a végeredménnyel? Izgatottan várjátok a megjelenést?
Elégedettek sosem vagyunk, ahogy mondtam, a felvételek során sok kompromisszumot kellett kötnünk, de az biztos hogy számomra ez az eddigi legjobb Sear Bliss lemez. És ezt nem azért mondom, mert ez az aktuális anyagunk, hanem mert olyan tüzet, lelkesedést és egységet érzek a csapatban és az albumban, amilyet korábban még soha. A megjelenést természetesen izgatottan várjuk. Remélhetőleg napokon belül megkapjuk a CD-t és a bakelitet. A hivatalos megjelenés elvileg jövő hétre várható (már túl vagyunk rajta – a szerk.).
Az eddigi kiadótokkal kapcsolatban milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek? Mennyire álltak a Sear Bliss mögött, mennyire támogatták, reklámozták a bandát?
Nem volt velük gond, ráadásul igazán patinás kiadóról beszélhettünk, az azonban tény, hogy mi ott egy kis zenekar voltunk, egy csomó sokkal nagyobb banda között. Ezért aztán nyilván nem is voltunk annyira az előtérbe helyezve. Ilyen szempontból a Hammerheart-tal sokkal szerencsésebbek vagyunk, ott jobban fókuszálnak ránk, nincs annyi zenekaruk, és a kommunikáció is jól működik.
Vannak-e már esetleg koncert-, illetve turnédátumok? Mik a jövőbeli terveitek?
Egyelőre viszonylag kevés koncert van kilátásban. Most, a héten játszunk a Rockmaratonon, aztán ősszel lesz egy pécsi, egy szombathelyi és egy nagyobb budapesti buli is. A többi koncert és az esetleges turné későbbre várható. Ezen ügyködik a kiadó is. A lemez promóciója még csak most indult.
Az utolsó kérdésem arra vonatkozik, hogy aktív-e még a Nefarious? Mennyi időd jut erre a formációra, illetve az Arkhē-ra?
Az Arkhē teljesen aktív, készülünk a nyári Fekete Zaj fesztiválra, és amint időm engedi, nekilátunk kidolgozni az új ötleteket. Már körvonalazódik a fejemben az új lemez, és vannak dalkezdemények is. Ami a másik, általad említett viccprojektet illeti, az már nem aktív, sőt életem egyik legelhibázottabb lépése volt részt vállalni abban a fosban.
András, köszönöm szépen a válaszaidat! Magazinunk nevében sok sikert kívánok a csapatnak!
Köszönöm a kérdéseidet és a lehetőséget!
Leave a Reply