Dim Vision: Aether EP (2004)

A születésbe oltott elmúlás…

A debreceni Dim Vision formációt, azt hiszem, nem kell bemutatnom, vagy ha mégis, mert eddig elmulasztottad, hogy megismerd őket, akkor most némi gyorstalpalóval utolérheted magad. Hajrá!

A csapat 2000-ben „született meg”, 2002-ben egy demóval, majd két évvel később az Aether EP-vel folytatták (erről olvasol éppen), 2006-ban pedig jött az első és egyben egyetlen nagylemezük a Nail Records gondozásában. Ekkor sokan gondoltuk azt, hogy a csapat előtt biztos és szép jövő áll, hiszen teljesítmény terén az Epidermis egy erős és durva anyag, amivel nemcsak idehaza, hanem nemzetközi vizeken is kedvező szeleket foghatnak kis a debreceni srácok. Nem így lett: zátonyra futott az óceánt meglovagolni hivatott deszka, és minden a sötét mélysége merült. Némi életjelként hatott, és szakítva a kétévenkénti megjelenés ritmusával, 2009-ben szerzői kiadásban jelent meg az A Visceral Experience in a Superficial World/Lotus Eaters, avagy egy split anyag a Nadir-ral.

Dióhéjban ennyit róluk, és hogy miért olvashatsz egy 14 éves anyagról? Őszintén szólva, már nagyon régóta kerestem ezt és a Nadir splitet, és megkeresésem eredményeként az egykori énekes-basszusgitáros posztot betöltő Suta Bencének köszönhetően sikerült is beszereznem őket. Így az a minimum, hogy összedobok róla egy kritikát, gondoltam, ha a rengeteg munka miatt mostanában amúgy is elég inaktív vagyok. 🙂 No, de lássuk, milyen is a szerzőiben megjelent EP!

Külsőségek tekintetében a 15 perces korong egy egyszerű dizájnnal ellátott, írott CD, nyomott felülettel. A borító sem lett túlfényezve: egy kétlapos nyomdai cucc, de a célnak így is tökéletes megfelel (számtalan, ennél sokkal rosszabb hivatalos kiadványt láttam már). Talán a hangzás egy kicsit túl mély, de ez mindig is jellemző volt a debreceni srácok kreálta death metálra, amelyben black és doom elemek is tetten érhetők, de nekem mindig olyan érzésem volt velük kapcsolatban, mintha az olyan nagy és igazán old school csapatok reinkarnációját hallgatnám, mint a Benediction vagy éppen a Gorefest.

Nos az Aether lényegében azt vázolja fel, amit a nagylemezen is kapunk. A dalok a gyors és a középtempó között váltakoznak, néhol igazán lassú részekkel színesítve. Az Indifference egy rövid felvezetés után döngölve lépked; súlyos, jól megkomponált témákat kapunk, amelyekben a fentebb már említett bandák hatásai mellett ott tobzódnak a Chuck Schuldiner-féle Death dallamvilágának elemei is.

A mély hörgés és az életvidámnak egyáltalán nem ható szövegek egy olyan labirintusba vezetnek be, ahonnan nincs kiút. Ezt erősíti a Subconscious Shades is, amelyben a skandináv dallamok kerekednek felül; At The Gates-, illetve Unleashed-érzések kavarognak bennem, amit persze idővel nyakon önt az a tipikus Dim Vision világ, amelyet bár egyedinek nem nevezhetünk, erősnek, profizmussal és agresszióval bőségesen megtámogatottnak viszont egész nyugodtan. Vannak szép szólók, apró részletek, amelyek black metalnak hatnak, és akusztikus vágások, amelyek tovább színesítik az összképet.

Az Obsession kezdésében mintha Hieronymus Bosch szürreális pokla domesztikálódott volna a zenei palettán. A színek itt is sötétek, a riffek pedig szaggatnak; ez egy az egyben death metal, black-fertőzésekkel, amelyben különböző aspektusokból megközelített témák követik egymást.

Az Aether nincs olyan színes és komplex, egyszerűen nem olyan érett, mint a későbbi Epidermis, de tagadhatatlan hogy itt már mindaz érezhető, amitől a nagylemez olyan erősre és kiemelkedőre sikerült.

A Dim Vision zenéjének lényege mindig is abban rejlett, hogy nehéz témákkal operáltak, változatosan és profin, nem belesve abba a hibába, amely sajnos a szcéna sok részvevőjére jellemző, akik egy idő után elvesztik a saját maguk által gombolyított fonal végét… A nóták a hosszúságuk ellenére egy pillanatra sem engednek el vagy válnak az agresszív, ám unalmas, semmitmondó tekerés áldozatává. Ettől függetlenül a labirintusból nem jutunk ki, és csak a halál rothadó szagát, valamint a sötétséget érezhetjük. Felejtsük el a friss levegőt és a tavaszi napfényt, azok már a múlt martalékává lettek.

Jogosan merülhet fel a hallgatóban, hogy egy ennyire erős EP és egy még erősebb nagylemez után miért állt a földbe a csapat. A válaszok ezerfélék lehetnek: család, lustaság, „nem jöttünk ki jól egymással”, „nem láttuk értelmét folytatni” etc., de a lényegen ez mit sem változtat. A Dim Vision halott, de ez semmit nem von le korábbi teljesítményükből. Konzekvenciaként viszont megállapíthatjuk, hogy mind a mai napig érdemes előásni az anyagjaikat, és újra elmerülni az általuk teremtett sötétségben…

1. Indifference 04:02
2. Subconscious Shades 06:14
3. Obsession 05:19

http://foreest.hu/dimvision/index.html

https://myspace.com/dimvision