
Az 1987-ben, Oakland-ben alakult zenekar „papíron” a Bay Area-i színtérhez tartozik, azonban sohasem voltak különösebben azok a haverkodós fajták; mindig is a saját útjukat járták, mintegy „elszigetelve” magukat a többi, akkoriban feltűnt csapattól. A Possessed mellett ők voltak az Öböl környékének legextrémebb együttese.
Köztudott, hogy a formációt életre hívó Chris Reifert dobos/énekes a Death Scream Bloody Gore albumán, illetve a lemezt megelőző demókon (Rehearsal tape #13, Mutilation demó, Scream Bloody Gore Aborted Sessions – 1986) játszott, azonban tapasztalatokkal a Burnt Offering (Concord, California; később Oregon államba, Portland-be költöztek, és nem keverendők össze az Illinois állam Rivergrove városából származó alakulattal) demóin (Demo I, Frightmare – 1985) vérteződött fel. Sőt, – amit kevesen tudnak róla – mindezek előtt egy katonai zenekar (marching band) tagja volt.
Reifert nagyon fiatalon kezdte a pályafutását, ugyanis 18 évesen alapította meg az Autopsy-t, amelyben Eric Cutler gitáros (ex-Dark Hall) és Eric Eigard basszusgitáros csatlakozott hozzá. Ők hárman rögzítették a csapat első demóját (1987 Demo), azonban az egy évvel későbbi Critical Madness-en már Ken Sorvari (aki később a Turmoil-ban bukkant fel) kezelte a négyhúros hangszert, míg Danny Coralles (ex-Bloodbath) személyében egy másodgitáros érkezett a csapatba.
Itt jegyezném meg, hogy egyrészt ekkor alakult ki a Reifert–Cutler–Coralles mag, a mai napig ők jelentik az Autopsy-t, másrészt a Cutler/Coralles duó a death metal színtér egyik legemblematikusabb párosa, harmadrészt pedig, hogy a tagcserék sohasem jellemezték a zenekart, kizárólag a basszusgitáros posztján volt mozgás. A már említett bőgősökön kívül Steve DiGiorgio, Steve Cutler (Eric bátyja), Josh Barohn, illetve Frank „Freeway” Migliore fordultak meg az együttesben.
Ahogy az anyag címéből is kitűnik, ez a válogatás az első két demót tartalmazza, megfejelve egy pár, azokból az időkből származó próbatermi felvétellel (ezek zöme a Severed Survival bemutatkozó korongra került fel), valamint a ritkaságnak számító Christ Denied nótával.
Az Autopsy gyakorlatilag már legelső demójával lefektette zenei világának, illetve hangzásának alapjait, amelyek a későbbiekben számtalan bandára gyakoroltak komoly hatást, rengetegen próbálták azokat lemásolni. A ’87-es felvételen még javában érződik a Death és a Possessed hatása, Reifert hörgése még nem olyan karakteres, beteg, mint ami a továbbiakban jellemezte őt, ugyanakkor a Stillborn-ban és a Mauled to Death-ben már megjelentek a doom-os tempók.
Már első demójukkal is egyértelműen jelezték, hogy közük sincs a technikás floridai, vagy a nagyon brutális New York-i vonalhoz. Meggyőződésem, hogy semmiféle közösséget nem akartak velük vállalni; ők egy egyéni megszólalásra, valamint muzsika létrehozására törekedtek. Ez a tendencia folytatódott a Critical Madness-en, ahogy az a Charred Remains-ben, illetve a címadó tételben is tetten érhető, és a napnál is világosabbá válik, hogy például a Malleus Maleficarum korszakos Pestilence-nek, valamint Martin Van Drunen-nek is komoly favoritja volt ez a demó. De említhetném a Dismember Pagan Saviour-feldolgozását is (Misanthropic EP). Megjegyzem, hogy a demókon kívül annak idején egy Rehearsal 09.04.1988 című anyagot is készítettek.
Ez a kompiláció kifejezetten a die hard Autopsy-fanatikusoknak készült, sőt, ezen kívül a Peaceville az idén egy másik gyűjteményt, a Sign of the Corpse-ot is piacra dobott. A 2009-ben újjáalakult Autopsy 2010 óta Joe Allen basszusgitárossal a soraiban dolgozik, és adja ki kriptabűzös albumait, vitathatatlanul az old school death metal egyik intézményévé válva. A rajongók nem hagyhatják ki ezt a korongot.
Leave a Reply