Tankard: The Morning After (1988)

Hajas kolléga Dávid Lacinak adott interjújában viccesen azt mondta a gyermekeiről, hogy rosszabbak, mint bármelyik Tankard-album. Ha nem is értek teljesen egyet ezzel a hasonlattal, azért van benne némi igazság. De mivel nem ismerem a lurkókat, lehet, hogy nem is rosszak, csak elevenek. A német együttes zeneileg tényleg nem egy Mekong Delta vagy egy Coroner, a szövegeket sasolva pedig az derül ki, hogy nem világmegváltó gondolatokat feszeget a banda, de számomra szórakoztató jelenség a germán sörvedelő kompánia, és különösen ezt a lemezt nagyon kedvelem.

A német sörbarát-klub célja nem más, mint hogy a rajongók a zenéjüket hallgatva, a koncertjeiket látogatva kikapcsoljanak, kieresszék a fáradt gőzt munka, család, egyebek után, ezért koncepciójukat a mulattatásra építették. Néhány együttes komoly szövegvilággal, sok odafigyelést igénylő zenei témákkal operál, de megvan a létjogosultsága a lazább mondanivalóval, egyszerűbb muzikalitással bíró együtteseknek is. A Tankard nem is veszi magát teljesen komolyan, pofonegyszerű thrash metal-juk az utóbbiak táborát gyarapítja.

Kortársaikkal összehasonlítva a maláta-szagú bandát, ők nem is nagyon módosítottak kezdeti zenéjükön, ellentétben például a Kreator-rel, akik új lehetőségeket kerestek muzsikájuk kiterjesztéséhez, vagy a Sodom-mal, akik lemezről-lemezre egyre dallamosabb, igényesebb, könnyebben befogadható muzsikát játszottak. Gerre-ék jól érzik magukat sörtől sárgálló bőrükben, ezzel a harmadik lemezükkel sem tértek le a megkezdett – komlóbozótokkal övezett – útról. Igaz, hogy hosszútávon fárasztó szinte mindig ugyanazt hallani, egy idő után engem már nem is érdekelt az aktuális Tankard-korong, de a korai érát még érdeklődéssel figyeltem, és mint már említettem, a The Morning After számomra kellemes kikapcsolódás – a sörözés mellett.

Boncolgatva a zenét, azért nem mondanám kő primitívnek az együttes dalait, mert vannak jól elkapott sörhabos riffek, dallamok, és ezeket nagyszerűen csapolják a srácok. Inkább azt állítom, hogy velük kapcsolatban is érvényes az a mondás, hogy a kevesebb néha több (de nem sörből). A tempók általában gyorsak, vagy annál is gyorsabbak, mint ahogy azt a legtöbb korai thrash metal bandánál megszokhattuk, de egy-egy lassabb, középtempósabb kiállás azért bekerült a repertoárba. A sebes zenei témák szoros kapcsolatban állnak a punk-kal, ami elsősorban Gerre sört büfögő szájából kibuggyanó, szókimondó szövegeiben nyilvánul meg.

A legjobb példa a punkzenével való rokonságra a Shit-Faced, de a nyitó nóta, a Commandments is ebbe a sörbe, akarom mondani, körbe tartozik. Az albumot lezáró Mon Cheri-ről nem is beszélve, itt egészen a tövig nyomják a gázpedált a fiúk (nana, ez ittas vezetés!), a szövege pedig erősen ironizáló – ám lehet, hogy valaki komolyan veszi ezeket a csöpögős, szerelmes sorokat. Szerintem a sörhöz írták ezt az ódát. Teljes agyhalál, minden szempontból. 🙂

Vannak azért más hatások is a punk (és a sör) mellett. A Feed the Lohocla-ban rock’n’roll élesztőzi a thrash-t, de a hardcore is erjedésnek indul itt-ott, a legmarkánsabban egy Spermbirds-feldolgozásban (Try Again) pezseg, de a főcímdalban is ízlelhető a jelenléte. Valójában, a számok kapkodós, pattogós jellege miatt mindegyik sörösüvegre ráragaszthatjuk a HC befolyás címkét.

A dallamos, hosszú refrének nem jellemzőek, inkább az egyszavas, sör-párában ázott közös bekiabálások viszik a prímet, ezt is a punk/hardcore vonalról importálták sörkedvelő barátaink. Az ilyeneket nevezzük csorda-vokálnak. Lásd: Help Yourself, Desperation, TV Hero.

Ám ne higgyük, hogy sört vedelő testvéreink nem tudnak komolyabb utakra tévedni, mert igenis vannak olyan nóták, amelyek nem csak a bulizásról, az ivászatról szólnak. A Help Yourself egy elég vastag valláskritika, persze itt sem filozofikus gondolatok ütik fel a fejüket, hanem csak úgy szimplán odavágják egyszerű véleményüket az intézményesített egyházakról. A katolikus pap inkább sört igyon misebor helyett. A TV Hero-ban a média agymosása is célkeresztbe kerül, ennek a szövege is vicces, de van mondanivalója. Szerintem a megoldás az, hogy sok sört kell inni, és akkor a homályos tudatot nem befolyásolhatja a TV, a rádió.

Térjünk is vissza a központi témához! Másnap reggel. Cudar érzés, amikor egy hatalmas buli után fejfájással, hányingerrel ébred az ember, és azon agyal, hogy milyen hülyeségeket mondott, mekkora őrültségeket követett el a társaságban, ahol lerészegedett. Abban reménykedik, hogy mindenki ugyanúgy (vagy jobban) berúgott, így nem kell utólag szégyenkeznie semmi miatt. De kiderül, hogy mindig van valaki, aki absztinens, és jól emlékszik minden mozzanatra, és ezt természetesen fel is idézi. Őszinte legyek? Volt ebben egy párszor részem. Ilyenkor néhányszor visszakérdeztem, hogy te miért nem ittál, miért voltál velünk? Azért, hogy másnap szemétkedj azzal, aki elengedte magát? Inkább maradj csöndben, és igyál egy bambit, az való neked! Most hogy is jött ez ide? Nem tudom, de igaz.

Szerintem Tankard-ék tojnak az ilyen emberekre, ők inkább színültig csapolják a sörös kupát, majd a húrok közé csapnak. És nem érdekli őket, ki mit mond róluk, akár részeg pillanatukban kapjuk el a sörtől bűzlő galerit, akár másnapos fejjel kóvályogva látjuk a tagokat. Mindegy, hogy punk-nak vagy hardcore-nak hívjuk azokat a segédanyagokat, amelyek kiegészítik thrash metal-nak hívott, sörivásra csábító muzsikájukat, a The Morning After az egyik legjobb német cucc a ’80-as évekből.

„Kerüld a másnaposságot – maradj részeg!” – zárom gondolataimat egy régi graffiti-vel. Ezt a lemezt meg tessék szeretni, mert különben elzárjuk a sörcsapot, és az katasztrófához vezet!