Monster Magnet: Powertrip (1998)

Korábban említettem, hogy bár a Dopes to Infinity a kedvenc Monster Magnet-albumom, mégis a Powertrip-et hallgatom a leggyakrabban. Időközben arra is rájöttem, hogy miért. Utóbbi az egyetlen MM-anyag, amelyik CD-n van meg, így ezt a legegyszerűbb elővenni, és betenni a lejátszóba. Ilyen egyszerű. Hozzátenném, ez is remek alkotás, számos emlékezetes nótával, úgyhogy még az is lehet, a sok hallgatás eredményeképpen mára ez vált Dave Wyndorf-éktól az abszolút favoritommá.

És ez nem csak rám igaz: a csapatnak – kereskedelmileg – máig ez a legsikeresebb anyaga, az első olyan korongja, amely aranylemez lett. Bár a csapat addigra már komoly underground státuszt vívott ki magának a kultikus Spine of God-dal és a szintén remek dalokat tartalmazó Dopes…-szal, a Powertrip volt az, amellyel átütötték a mainstream ingerküszöbét. A Monster Magnet közismert, népszerű, hogy azt ne mondjam, divatos banda lett, Space Lord dalukat rongyosra játszották az amerikai zenei adók.

Dave Wyndorf

A New Yersey állambeli Red Bank-ből származó csapat alapítói közül ekkorra már csupán a frontember, Dave Wyndorf maradt meg hírmondónak – illetve még valaki, a reflektorfényből több sorral hátrébb vonulva segítette a zenekar munkáját. Ő nem más, mint Tim Cronin, aki 1989-1990 között volt a banda dobosa-énekese, s aki a Powertrip idején mindenféle kamupozíciókban (Center of the Universe, misinformation, herald of galactus stb.) tette magát nélkülözhetetlenné, s tartozott így a csapat tágabb köréhez.

A kezdetekre nem térnék ki részletesebben, csupán néhány – részben a majdani Powertrip-hez kapcsolódó – érdekességet említenék meg. A banda az első időszakban számos névváltoztatáson ment keresztül. Voltak Dog of Mystery, Airport 75, Triple Bad Acid, King Fuzz (az utóbbi kettő már jelzett valamit a későbbi zenei irányvonalból), mire végül megállapodtak a Monster Magnet-nél – amely kifejezés egy ’60-as évekbeli amerikai gyerekjátékból származik.

Az énekes-gitáros Wyndorf csapatához már a második demót követően, még a debütalbum felvételeit megelőzően csatlakozott Joe Calandra basszusgitáros és Jon Kleiman dobos, nem sokkal később pedig Ed Mundell gitáros is megérkezett. Velük kialakult az a kemény mag, amely aztán egészen az új évezred elejéig együtt maradt. Sőt, a Powertrip megjelenésének évében egy ötödik tag leigazolásával erősítették a Szörnymágnes hangzását és színpadi jelenlétét.

Phil Caivano: ma is a csapat alapembere

A gitáros Phil Caivano nagyon az utolsó pillanatban érkezhetett, mert a lemezen még nem teljes jogú tagként tüntetik fel: a booklet-ben csak a másik négy tag fotói szerepelnek, a neve pedig külön sorban jelenik meg („A Monster Magnet üdvözli a fedélzeten Phil Caivano gitárost”). A sors később úgy hozta, hogy (bár 2005-2008 között más utakon járt) a régiek közül ő az egyetlen, aki ma is Wyndorf mellett van.

Rátérve a Powertrip megírásának körülményeire, a Dopes to Infinity turnéját követően Wyndorf Las Vegas-ba repült, ahol egy, a város határain kívül található hotelben vett ki magának szobát. Ott alkotta meg az album dalait, három héten keresztül minden nap egyet. A lemezre ezek közül 12 nóta került fel (hiszen a Tractor már jó ideje készen volt, az együttes legelső EP-jén is hallható), néhány bónuszdalként kapott helyet a különböző kiadásokon, és nyilván tartalékban is maradt egy-kettő.

A dalok többsége Las Vegas világát idézi meg, meztelen nők tűnnek fel bennük és olyan emberek, akik elvesztették a pénzüket. A See You in Hell-ben viszont Dave egy másik emlékét meséli el: egy alkalommal busszal utazott New York-ból szülővárosába, Red Bank-be, útitársa, egy hippi elárulta neki, hogy a feleségével együtt megölték a csecsemőjüket, akinek testét a New Jersey-i mocsárvidéken rejtették el. Wyndorf sokkos állapotban szállt le a buszról.

Ahol a dalok születnek

A Powertrip a zenekar negyedik stúdióalbuma, amely napra pontosan két évtizeddel ezelőtt látott napvilágot. A Monster Magnet zenéjét úgy szokták jellemezni, mint amire a space rock első számú képviselője, a Hawkwind, a ’60-as évek végének, ’70-es évek elejének pszichedelikus rockzenekarai – a Blue Oyster Cult, a Captain Beyond, vagy a Sir Lord Baltimore –, illetve a korai Black Sabbath és Deep Purple voltak hatással.

Ezen a lemezen különösen az előbbiek befolyását érzem erősnek: a dalok egy része kifejezetten retró-hangzású és –hangulatú, könnyed, lebegős, egy másik dimenzióban utazó nóta. A Space Lord elején és verze-kíséretében hallható torzítatlan gitár például egy csipetnyi country-s, blues-os, délies ízt ad a dalnak. A Baby Götterdämerung remegő gitárhangja és a mögötte feketéllő üresség is a földtől való elemelkedést segíti.

A 19 Witches hangzása, ritmusa a Tarantino-mozik filmzenéit, az ’50-es, ’60-as évek gitárzenekarait, és a már említett, 1970 körül alkotott pszichedelikus rock csapatokat idézi. Teljesen más hangulatú, mégis ugyanezt a hangulatot árasztja magából a See You in Hell, amelynek gitárhangzása és szintetizátorhangjai is olyan csapatok előtt tisztelegnek, mint a The Doors, a Vanilla Fudge vagy az Iron Butterfly. A Your Lies Become You pedig a lemez lírai nótája, szintén erős retró-fílinggel.

Ám ha csak erről szólna a Powertrip, erős hiányérzetünk lehetne, különösen a csapat korábbi alkotásainak ismeretében. A korongon szerencsére a keményebb megszólalás dominál, s a zúzós nóták egyértelműen metal térfelére tolják át az anyagot.

Remekül indul (be) például az album a Crop Circle-lel: erős alapriff, Hawkwind-os lüktetés, a Wyndorf-éktól megszokott csörgődob és kemény gitárszólók emelik a dal értékét. A Bummer nemcsak erről az albumról, de talán a teljes MM-életműből a kedvenc dalom, benne a legnagyobb riff-fel Wyndorf-éktól, amit képtelenség mozdulatlan nyakkal hallgatni. Persze az előtte-alatta hallható, ellentmondást nem tűrő dobritmus sem semmi. 🙂 A Tractor már-már punk-os nyerseséggel szólal meg, az instrumentális Goliath and the Vampires pedig mintha egy horror-filmzene lenne: kísérteties gitárhangzásával, effektjeivel, sírással, sikoltásokkal igyekszik félelmet kelteni a hallgatóban.

A Powertrip összességében egy változatos, sokszínű, ezáltal élvezetes anyag. Hogy a legjobb-e, azon ízlés-alapon lehet vitatkozni, de hogy a legnépszerűbb anyaga az amerikai csapatnak, az biztos.

A lemez dalai közül a Space Lord jelent meg kislemezen, videoklip rajta kívül Powertrip-hez és a See You In Hell-hez készült. A nóták közül többet is hallhatunk különböző filmek betétdalaként: a Crop Circle az Urban Legend, a See You In Hell a Bride of Chucky, a Powertrip a Soldier, a Space Lord a Talladega Nights: The Ballad of Ricky Bobby, a bónusznóta Big God pedig a The Crow: Salvation című alkotásokban szerepel.

Az album megjelenését követően az együttes többek között az Aerosmith-szel, a Metallica-val, Rob Zombie-val, a Hole-lal és a Marilyn Manson-nal turnézott. Majd 2000-ben jött az újabb album, a God Says No, amellyel már nem tudták megismételni az előző anyag sikerét. Talán emiatt, talán más okokból Calandra és Kleiman távozott a csapatból. A helyükre a bőgős Jim Baglino és a dobos Michael Wildwood érkezett; a 2004-es Monolithic Baby! már velük készült.

A Monster Magnet azóta több hullámvölgyet (köztük Wyndorf 2006-os gyógyszer-túladagolását, Caivano, majd Mundell távozását) is túlélt, s ha régi fénye meg is kopott valamennyire, idei albumára kifejezetten büszke lehet. Ahogy a ma jubiláló Powertrip-re is.

A cikk szerzője: Coly 906 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*