Death: Individual Thought Patterns (1993)

1993-ra egyfajta átrendeződés ment végbe a metal színtéren. Rengeteg minden történt, változott, ugyanakkor izgalmas dolgoknak sem voltunk híján. A sajtó a „metal halálától” volt visszhangos, a zenészek többsége is jajgatott, nyavalygott, holott – így utólag, mai aggyal visszafejtve – csupán átmeneti „válság” alakult ki, aggodalomra semmi okunk nem volt. Még akkor sem, amikor egymás után értek bennünket a megdöbbentő hírek, események.

Bruce Dickinson távozott az Iron Maidenből, Rob Halford elhagyta a Judas Priestet, Ozzy bejelentette visszavonulását, Criss Oliva, Euronymus, illetve Michael „Destructor” Wulf halála, a norvég templomgyújtogatások stb., valamint – műfaji hovatartozástól függetlenül – a régi motorosok pályafutásának leáldozásával, módosulásával szembesültünk, ez utóbbira most hadd ne térjek ki.

Érdekes módon viszont a death metal még stabilan tartotta magát ezekben az időkben, sőt, a norvég black metal is ekkoriban kezdte felhívni magára a figyelmet. Ami előbbi csoportot illeti, a műfaj rajongóinak egy szavuk sem lehetett a felhozatalra, egymás után jelentek meg a minőségi, ma már klasszikusnak aposztrofált anyagok, például a Covenant (Morbid Angel), a Focus (Cynic), a Breeding the Spawn (Suffocation), a Serenades (Anathema), a The Ethreal Mirror (Cathedral), vagy a Pure Holocaust (Immortal). Ehhez az illusztris társasághoz tartozik az Individual Thought Patterns, a Death ötödik albuma is.

Alapesetben sok zenekar meg sem ér ennyi lemezt, esetleg kiég, túljut pályafutása zenitjén, azonban Chuck Schuldiner és mindenkori, aktuális társai konstans, magas színvonalú minőséget képviseltek. Ahogy a napokban többször végighallgattam a korongot, felmerült bennem a kérdés, hogy a Death valóban zenekar volt-e, vagy csak a Chuck Schuldiner által összeverbuvált bérzenészek gyülekezete. Mert, tegyük gyorsan a szívünkre a kezünket, szerintem senki nem tud olyan bandát említeni, amelynek alkotásai állandóan változó felállással kerültek rögzítésre.

Ez a Death esetében úgy nézett ki, hogy adott volt a főnök, a zenei géniusz, az irányító Chuck, a többiek pedig szépen beálltak a sorba, alárendelve magukat az ő akaratának, elképzeléseinek. Bill Andrews, Gene Hoglan és Steve DiGiorgio voltak azon szerencsések, akik két Death anyagon is játszottak, mindenki más csak egyen.

Aztán folytathatom azzal, hogy melyik a legklasszikusabb Death felállás. (Érdemes azon is elmeditálni, hogy már a demós korszakban is gyakran váltogatták egymást a muzsikusok.) Amennyiben valaki nekem tenné fel a kérdést, minden bizonnyal a „nem tudom” lenne a válasz, már csak azért is, mert abszolút elfogult vagyok a Death-szel szemben, egyformán imádom az összes lemezt.

Na, de vissza az Individiual Thought Patterns-hez! Úgy gondolom, mindenképpen ki kell hangsúlyozni az előzményeket, mert azok voltak bőséggel. Eleve ott volt a botrányos, Chuck nélküli, a Kreator társaságában lebonyolított Európa-turné, aztán a Kiss God of Thunder-jének feldolgozása az At Death’s Door válogatás második részén, majd a Human album a hozzá kapcsolódó koncertekkel, turnéval. Az is az előzményekhez tartozik, hogy a Human-nel Chuck igen magasra tette a lécet mind önmagával, mind a Death-szel, illetve a komplett színtérrel szemben, másrészt pedig ez a mű hozta meg számukra az áttörést. Továbbá az MTV is a csapat hóna alá nyúlt, hiszen rendszeresen lehetett találkozni a Lack of Comprehension klipjével, és így egy csapásra komoly reflektorfény vetült a death metal bandákra.

Szóval, adott volt a Human, azonban Sean Reinert dobos és Paul Masvidal gitáros – első lemezük felvételeinek okán – a Cynic-be, míg Steve DiGiorgio basszusgitáros szerződéses kötelezettségeiből kifolyólag a Sadus-ba tért vissza, így a Mester (újra) egyedül maradt. Kivel pótoljam őket? – fogalmazódhatott meg a kérdés Chuck-ban, ugyanis egy olyan briliáns mestermű után, mint amilyen a Human volt, akárki nem lehetett a Death tagja.

Visszatért Steve DiGiorgio, a dobok mögé az éppen akkoriban feloszlott Dark Angel vezére, Gene Hoglan ült be, a másodgitáros pozícióját pedig a King Diamond-ban nevet szerzett Andy LaRocque (alias Anders Allhage) vette át, magyarán, minden túlzás nélkül egy szupergroup, egy all star tagság jött létre.

Chuck és Gene

A felvételekre ezúttal is a Morrisound stúdióban került sor, az összes dalt Chuck egymaga jegyezte. Ahogy a lemez elindul az Overactive Imagination-nel, a hallgató nyugodtan hátradőlhet(ett), mondván, itt sem a hangzásban, sem a nóták színvonalában nem lesz hiba, mi több, a csapat még egy lapáttal rátett a komplexitásra, de úgy, hogy az ne menjen a befogadhatóság rovására. Ugyanolyan művészi, kidolgozott lett az anyag, mint elődje, helyenként jazz-elemekkel kombinálva, és ahogy két évvel korábban, úgy most is mindenki brillírozik.

Andy LaRocque-nek köszönhetően, az ő hatására neoklasszikus témákban is bővelkednek a szerzemények, a ritmusszekció teljesítményét pedig méltatni sem kell, mert neveik eleve garanciát szolgáltattak a csúcs nívóra. Ezúttal is készítettek klipet, mégpedig a The Philosopher-re, de ennyi erővel bármelyikre forgathattak volna, hiszen ezúttal is rendkívül fogós tételek születtek, legyen szó az In Human Form-ról, a Jealousy-ról, a Trapped in a Corner-ről, vagy az Out of Touch-ról.

Chuck hangja tovább tisztult, még dallamosabb lett, orgánuma ugyanolyan jellegzetes, karakteres, azonnal felismerhető, mint egykori kollégái többségének, gondolok itt Chris Barnes-ra, David Vincent-re, vagy John Tardy-ra. A tiszta, erős, arányos hangzás pedig megkoronázza a végeredményt, egy újabb hibátlan, klasszikus alkotás született a Death műhelyében.

Zárszóként nem tudok mit írni, ugyanis minden egyéb gondolat felesleges szófosás, ömlengés lenne; többet, okosabbat nem tudok az Individual Thought Patterns-hez fűzni. Máig felfoghatatlan Chuck tragikusan fiatalon bekövetkezett halála, belegondolni is rossz, mennyi zene maradt még benne. Kétségtelen, hogy személyében egy korszakos zsenit vesztettünk el.

About Dávid László 851 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*