Kedves olvasónk! Az utóbbi időben úgy érzékeltem, mintha meglazultak volna a köztünk lévő kapcsolat szálai. Ritkábban „találkozunk”, kevesebbet „beszélgetünk” – amiről persze elsősorban mi tehetünk.
Egy nyüzsgőbb kommunikációs platformról, a Facebook-ról visszahúzódtunk saját weboldalunk biztonságos öblébe, ahová nem mindenki követett bennünket. Remélem, az idő igazolni fogja azt a döntésünket, hogy a pillanat papírlapja helyett egy maradandóbbnak gondolt, általunk jobban uralható adathordozóra rögzítjük gondolatainkat.
Mint tapasztalhattátok, valamennyi, a honlapon megjelenő cikkről FB-felületünkön is hírt adunk, lehetőséget adva a könnyebb kommentelésre.
A másik változás, hogy egy ideje kevesebbet posztolunk, amelynek alapvető oka, hogy a szerkesztőség három legaktívabb munkatársának életében is felmerültek olyan körülmények, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a korábbi intenzitással gyártsák cikkeiket.
Ezzel együtt büszkén jelenthetem, hogy továbbra is órát lehet igazítani hozzánk: a „vezető anyag” minden nap 14 órakor kerül fel a honlapra, a Heti Ötösök kedden, csütörtökön és szombaton 8.00 és 8.10 között, a szavazások pedig hétfőn, szerdán és pénteken indulnak ugyanebben az időpontban.
További jó hír, hogy – mint tapasztalhattátok – ezen a héten ismét visszasűrűsödünk: hétköznap újra két cikk kerül fel az oldalra (plusz a Heti Ötösök vagy az albumszavazások). Hogy ezt a tempót a jövőben is tudjuk-e tartani, meglátjuk. Egyelőre rengeteg anyagunk van, elsősorban friss lemezek ismertetői, amelyek megjelentetését vétek lenne halogatni.
Eközben pedig a régi cikkeinket is folyamatosan töltjük fel az oldalra. Jelenleg több mint 1100 anyag olvasható a rattle.hu-n, és ez a szám a közeljövőben tovább fog növekedni. Már csak az első három hónap bejegyzéseivel vagyok elmaradva…
Szeretném jelezni, hogy bár nem feltétlenül válaszolunk valamennyi, a weboldalon írt kommentre és ott leadott szavazatotokra, mindegyikről e-mail értesítést kapunk, vagyis vesszük az adást.
Az is természetes, hogy egy közösség növekedésének van egy bizonyos dinamikája. Amikor még kevesebben vagyunk, egyfajta klub- vagy V.I.P.-szektor hangulata van a dolognak. Mindenki ismer mindenkit, sokkal inkább úgy érzed, hogy téged szólít meg az oldalon megjelenő cikk szerzője. Aztán, ahogy minél többen leszünk, a régiek egy része egyre kevésbé érzi a magáénak a bulit, a hangjuk is mind inkább elvész a „tömegben”.
Jönnek viszont az újak, az érdeklődők, a rátalálás mámorától lelkesek; friss „hangadók” születnek, bizonyos mértékben maga az olvasótábor is átalakul. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy egyre több külföldi fedezi fel magának az oldalt; az ő igényeiket az alkalmankénti angol nyelvű interjúkkal igyekszünk kielégíteni.
A Rattle Inc. azonban továbbra is az, ami volt: néhány fiatal és korosabb rockrajongó hobbija, amelynek lényege, hogy amit kapunk (a zenétől), azt másokkal is megosztjuk. Mi továbbra is itt vagyunk, itt leszünk. És ti?
Köszönjük, hogy vagytok, kitartást a munkához 🙂
Köszönjük! C