„Nem sietünk sehová, inkább a minőségre törekszünk”

Levélváltás Kuczkó Gáborral, a Fanatic Attack énekes-basszusgitárosával

A hazai underground egyik legszorgalmasabb, legkitartóbb alakulata a Zala megyei Fanatic Attack. Csendesen, szerényen meghúzódva, a háttérben végzik a dolgukat, írják friss dalaikat. A harmadik lemezére gyúró társaságból Kuczkó Gábor basszusgitáros-énekes tájékoztatott a zenekar ügyeiről.

Gábor, köszöntelek a magazinunk nevében! Mindenekelőtt arra kérlek, pár szóval beszélj legutóbbi kiadványotokról, a Fantomania Ultra-ról! Kihívás volt számotokra rögzíteni a Fantom-dalokat? Könnyedén haladtatok az elsajátításukkal, a felvételekkel?

Szia, László! A kiadványt Stauderer János, a Metal Ör Die vezérigazgatója felkérésére készítettük el. A feladatot alábecsültük, ugyanis egyrészt teljesen más logikát használtak a számíráshoz, másrészt az anyag minősége miatt kénytelenek voltunk pár riffet magunktól kitalálni, arról nem is beszélve, hogy angolul nem mindenhol passzolt a szöveg, viszont mi ragaszkodtunk ehhez.

Milyen fogadtatásban részesült az anyag?

Egyszer megkérdezték, hogy játszunk-e róla valamit – nagyjából ennyi volt a közönség reakciója. A „hivatásosok” persze megint fújták a szokásos hangzás-mantrát, de ez a kiadvány kívánta a nyers megszólalást. Inkább Janihoz érkeztek a visszajelzések, ugyanis ez a kiadvány nem rólunk, hanem a Fantomról szólt.

Tavaly viszonylagos csend övezett benneteket, csupán pár koncertet adtatok. Légy szíves, foglald össze nekünk a zenekar tavalyi évét! Milyen fontos események zajlottak le a Fanatic Attacknál?

A tavalyi éven nincs mit értékelni. Volt két koncertünk, az egyik a Végállomásban, a másik Nagykanizsán. Ezen felül a számokat írtuk gőzerővel. Ennél többet nem tudok elmondani.

Interjúalanyunk

Ami a jelent illeti, dolgoztok az új nótákon? Vannak már teljesen kész szerzeményeitek, vagy csak ötletek, vázlatok szintjén állnak a dalok?

Hét szám zeneileg kész, hat kapott dalszöveget, öt pedig, ha nem is álmunkból felébresztve, de lassan koncertszinten megy. Tavaly annyira a háttérbe szorultunk a köztudatban, hogy ezt kihasználva, a nyugalom által lehetőségünk nyílt új szintet lépni a dalírás terén.

Mennyi idő jut a próbákra, milyen rendszerességgel tudtok/szoktatok próbálni?

A srácok heti rendszerességgel nyomják, én pedig, mivel Pesten élek, kéthetente csatlakozom hozzájuk.

A dalszerzés folyamata hogyan zajlik nálatok? Változott-e valamelyest a nótaírás az előző anyagokhoz viszonyítva?

Lényegében nem. Valaki hoz egy alaptémát, azt közösen kidolgozzuk, majd megy rá a szöveg, utána pedig már csak a finomhangolás marad.

Köztudottan az old school thrash/speed mellett törtetek lándzsát. Az utóbbi időkben, mondjuk, az eltelt két-három esztendőben milyen új zenei hatások értek benneteket? Avattatok-e új kedvenceket?

Konkrét stílusmeghatározást csak a Waiting To Rot-ig mertünk használni, annak pedig már lassan öt éve. Már a második lemezen is hallható, hogy amit játszunk, az egy kicsit más. Rengeteg black és death metal elem került a zenénkbe, ugyanis nem szándékozunk keretek közé szorítani az ihleteket, csak játsszuk, ami jön. A kedvencek sora mindig változik, pontosabban bővül, ahogy újabb hatások érik az embert, de konkrét, ikonikus „nagy kedvenc” pont ezért már rég nincs.

Folyamatosan követitek az undergroundban végbemenő eseményeket?

Egy részüket igen. Aki szimpatikus és hiteles, annak a tevékenysége nyilván érdekel minket, de mindenkivel nem lehet foglalkozni, mert az a saját zenénk rovására menne.

A csapat jó néhány évvel ezelőtt

Tudsz említeni friss dalcímeket?

Persze, hiszen néhányat már elő is adtunk, így akik láttak bennünket mostanában, azoknak nincs új a nap alatt. A Stonewall (NEM Annihilator-feldolgozás!) például akkor debütált, amikor az SDI vendégeként léphettünk fel Budapesten.

Ami a stílusotokat, muzsikátokat illeti, tudatos változásról beszélhetünk, vagy az új számok egy természetes fejlődés végeredményei?

Inkább az utóbbi. Mint említettem, azt játsszuk, ami jön. Csak annyi benne a tudatos, hogy nem akarunk séma szerint dolgozni.

Előfordulnak élesebb, komolyabb viták egy-egy dal megírása közben, vagy könnyen állnak össze a szerzemények?

Minden alkalommal vannak viták, de ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a végén egy teljes egészet alkossunk.

Ami a szövegeket illeti, kapásból angolul írjátok meg azokat, vagy magyarról ültetitek át őket angolra? Milyen témákat járnak körbe az új számok?

A szövegeket egyből angolul írjuk, ugyanis így sokkal összefüggőbbet lehet alkotni. Témák tekintetében alapvetően ugyanaz a séma: társadalomkritika, néhány negatív hangvételű filozofikus gondolat és persze tisztelgés a múlt hősei előtt. Számunkra fontos, hogy minden szövegnek legyen értelme, mondanivalója.

Hol és mikor veszitek fel az új lemezt? Van már konkrét, lekötött dátum a stúdiózást illetően?

Még semmi konkrétum nincs. Ha úgy érezzük, hogy készen állunk, akkor készítünk egy házi demófelvételt, kizárólag saját célra, ami alapján még ötletelhetünk, hogy majd ne a stúdióban húzzuk ezzel az időt. Persze addig is nyitott szemmel járunk, hogy hová érdemes menni.

Mindig kész, összepróbált dalokkal vonultok stúdióba, vagy esetleg ott is születnek friss témák, dalok?

Ez lesz az első alkalom, hogy profi stúdióba vonulunk. Eddig – anyagiak hiányában – a házi megoldások mellett döntöttünk, viszont most már, mivel mindenkinek van állása, van lehetőségünk összerakni az első normális anyagot, szóval sajnos a kérdés ebből a szempontból nehezen megválaszolható. A terv viszont az, hogy odamegyünk és feljátsszuk a már teljesen elkészült számokat.

Kizárólag annyi nótát írtok meg, amennyit felvesztek, vagy szoktak maradni elfekvőben be nem fejezett tételek, amelyeket majd a későbbiekben akartok felhasználni?

Mindig megcsináljuk, aminek nekiállunk, és ha elkészül egy anyagnyi, akkor csak azokra összpontosítunk. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne ötletelnénk, de a felvételek előtt már nem tereljük el a figyelmünket számírással.

Jelenleg a basszusgitárosi poszt mellett az énekesi teendőket is te látod el. Nem gondoltatok arra, hogy az énektémákat felosztjátok Ádámmal, aki a demóitokon és az első albumon énekelt?

Ádám annak idején hozott egy döntést, amit tiszteletben tartunk. Nem hiszem, hogy ez a felállás valaha is változni fog, vagy jó ötlet lenne bolygatni.

Ádám az idén Erasor nevű projektjével már megjelentetett egy EP-t, amely a YouTube-on meghallgatható. Te, illetve Patrick érdekeltek vagytok-e más formációkban a Fanatic Attackon kívül?

Patricknak is volt egy projektkezdeménye Syndebukk néven, de ez idáig csak egy szám készült el, amelyben dobol és vokálozik. Jómagam pedig egy pesti kripta death formáció basszusgitárosa is vagyok.

Első két lemezeteket a Metal Ör Die Records gondozta; a harmadik anyag is Stauderer János kiadójánál jön ki? Elégedettek voltatok Janinak a zenekar kapcsán végzett promóciós munkájával?

Ez sok dolgon múlik. Először is, hogy egyáltalán vállalja-e. Másrészt, hogy meg tudunk-e egyezni egy mindannyiunk számára optimális időpontban. Jani, amit csinál, azt jól csinálja, ezen a szinten ennél többet nehezen lehetne kihozni ezekből a körülményekből.

Kitűztetek-e konkrét megjelenési dátumot? Mikorra várható a harmadik Fanatic Attack lemez?

Nincs, és mostanában nem is lesz. Nem sietünk sehová, inkább a minőségre törekszünk. Az szinte biztos, hogy idén semmilyen kiadvánnyal nem jelentkezünk.

Általában a harmadik album vízválasztó egy zenekar életében; neked erről mi a véleményed? Milyen elvárásotok, célotok van az anyaggal kapcsolatban?

Mivel zeneileg már szinte kész van a lemez, így az egyetlen elvárásom a jó hangzás, hogy végre legyen egy elfogadható színvonalú kiadványunk. Én is a harmadikat tartom vízválasztónak, mert aki azt megcsinálja, az remélhetőleg folytatja is.

A jövőbeni terveitekről mit kell tudnunk? Mi várható tőletek idén, illetve jövőre, főleg, ami a fellépéseiteket illeti?

Május 25-én Szombathelyen, november elején pedig Székesfehérváron lépünk fel. Igazából nincs több tervünk. Nem szokásunk házalni, utánunk pedig nem kapkodnak annyira, így ennyiben is hagyjuk a történetet. Jelenleg nem az élő fellépések élveznek nálunk prioritást.

Gábor, köszönöm szépen a válaszaidat, további sok sikert kívánok a Rattle Inc. nevében!

Én köszönöm a megkeresést!

About Dávid László 822 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*