Valamikor a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején találkoztam az első spanyol zenekarok nevével, némelyiknek a zenéjével is (Héroes del Silencio, Sangre Azul, Barón Rojo, Mägo de Oz). Túlnyomórészt hard rockot vagy klasszikus heavy metalt nyomtak, mindenesetre nem tőlük volt hangos a színtér, Hispánia nem számított nagyhatalomnak ebben a műfajban.
Mostanra viszont alaposan megváltozott a helyzet. Jómagam rövid időn belül négy spanyol csapatba is belefutottam, és amikor az internetes rocklexikonban rájuk kerestem, azt láttam, hogy a műfaj ibériai képviselőivel Dunát (vagy, hogy stílusosabb legyek, Tajo-t) lehet rekeszteni. Ráadásul nemcsak a fősodor képviselteti magát: a thrash-től a szimfonikus metalig, a stonertől a black metalig valamennyi irányzat kedvelői találhatnak kedvükre való muzsikát a Pireneusi-félszigetről.
A félsziget doom-színterének egyik figyelemre méltó képviselője a cordobai illetőségű Grajo (nevük spanyolul varjút jelent), amely e belassult muzsikán belül is a pszichedelikus/stoner vonalat követi. Indulásuk a (közel)múlt ködébe vész; ami biztos, hogy számos tagcserét követően 2015-re szilárdult meg a felállásuk. A gitáros Josef és a bőgős Pistolo ennek az évnek a nyarán rögzített egy kétszámos demót, azzal a céllal, hogy ennek a segítségével találjanak rá énekesükre.
Sikerrel jártak, hiszen ezt követően csatlakozott hozzájuk Liz, a csapat hangja, és már vele készítették el első single-jüket, a Golden Cemetery-t. Még mindig 2015-ben, az ősz folyamán honfitársaikkal, az Atavismo-val közösen kiadtak egy kétszámos. limitált szériás 7” korongot, a Grajo részéről a Feeding Our Demons című nótával. A stúdióban egy Félix nevű dobos segítette ki őket, aki hamarosan az együttes állandó tagjává vált, s így létre is jött a csapat mai felállása.
A Varjak 2016 tavaszán vonultak ismét stúdióba, hogy – mindössze négy nap alatt – rögzítsék bemutatkozó EP-jüket, amelynek címe a zenekar nevével egyezik meg. A mindössze ötszámos anyag igen pozitív fogadtatásban részesült, így az andalúz kvartett számos helyen felléphetett hazájában, majd ezt követően egy újabb split anyagot hozott össze, ezúttal a sevillai Orthodox-szal, amelyre Liz-ék a Black Thunder Witch című szerzeményt delegálták (akárcsak a Feeding Our Demons, ez a nóta sem szerepel sem az EP-n, sem az idei nagylemezen).
A zenekar tavaly szeptemberben vonult ismét stúdióba, hogy végre elkészítse első nagylemezét, amely a keresztségben a Slowgod II címet kapta. (A római kettes vajon mire utalhat?) Az anyagon a fentebb említett muzsikusok mellett – az első és az utolsó nótában – Raúl Pérez működött köze billentyűs hangszereken.
Lassúak, ráérősek, mint az Isten, jó kis bólogatós muzsikát nyomnak, ami időnként úgy morajlik, mint egy éppen kitörő vulkán, úgy dörren meg, mint a legnagyobbak anyagai. A 2016-os EP is jól szólt, ám súlyban óriási a különbség a két anyag között. Az albumot nyitó Altares mély mormogását időnként űrhangok szellősítik, a billentyűs hangszer nem kézzel foghatóan ugyan, de mégis jelen van, sőt, Josef időnként egy különleges instrumentumot, teremint is megszólaltat. Liznek nagyon jó hangja van: egyszerre erőteljes és lágy, szinte hipnotikus.
Az ezt követő Queen Cobra jóval tempósabb szám, doom-nak szinte gyors is; egy pillanatra a The Gathering muzsikája jutott róla eszembe. Már-már azt mondanám, a kedvenc dalom a lemezről – ám aztán jön a Malmuerta, amely keleties melódiákkal indít, és ez a hangulat végig meg is marad benne. Úgy nyomják az orientál metált, ahogy azt egy észak-afrikai vagy közel-keleti bandának kellene. A középrészben ének-hajlítások, szinkópa-tapsolás, alattuk pedig végig ott mormog a basszus. A lemez legzseniálisabb egy perce – az utána jövő vastag beröffenéssel együtt.
Az Ǝr és a Horror and Pleasure is tetszik, végig fogós bennük az énekdallam. Talán az albumot záró, nyolcperces instrumentális szerzemény, a Malstrøm helyett tehettek volna fel a korongra két rövidebb, énekes nótát, de hát nyilván ez a dal született meg, és nem azok. Ennek a számnak is jó a fő motívuma, de egy kicsit sok így, szöveg nélkül.
Hat dal, szűk 40 percben. Kerek egész, és pont elég is. Nagyon jó anyag lett a Slowgod II, szép reményekre jogosítja fel a csapatot. Remélem, a folytatás is hasonlóan ütősre sikerül majd.
Leave a Reply