Még Szigeti Attila Tormentor-gitáros sem emlékezett rá pontosan, hogy mikor adta utolsó koncertjét a klasszikus felállású black metal zenekar, amikor érdeklődtem az időpontról. Óriási köszönet neki és Zsobrák Jánosnak (ex-koncertszervező, ha valaki nem tudná), hogy elintézték nekem azt, hogy vendéglistára kerüljek, sőt, még a backstage-be is bemehettem. De ha csak szimplán ott lettem volna a koncertteremben, már az is hatalmas élménynek számított volna.
Ugyanis eljött a nagy pillanat, amit sokan már évek óta vártak: színpadra lépett a Tormentor, amely komoly hatással volt a feketefém színtérre. Szinte nincs olyan underground muzsikus, aki ne emlegetné inspirációként a kultikus magyar zenekart. Mellékesen megjegyzem, hogy 30. születésnapját ünnepeli az Anno Domini, amely black metal körökben alapvetés.
Nem olyan hatalmas az A38 koncertterme, de nem is annyira kicsi, így a telt ház nagyon jónak mondható volt, ráadásul a meghirdetéstől számolva elég gyorsan elfogytak a jegyek az eseményre. Lesz még Tormentor többek között a Rockmaraton és a Brutal Assault fesztiválokon, és további külföldi helyszíneken is, de rögtön ezzel a koncerttel a srácok szerintem nagyon magasra helyezték a lécet, és emellett bensőséges hangulata volt a fellépésnek, ami a nagy fesztiválokra nem mindig jellemző. Röviden szólva, óriási katarzisban volt része azoknak a rajongóknak, akik ellátogattak április 21-én az hajóra. De menjünk sorban.
Az esemény előtt Zsobrák Jánossal tébláboltunk a színpad mögött, és ez jó alkalom volt arra, hogy egy pár szót váltsak Szigeti Attilával, valamint Vasvári Gyulával és Katonka Barnával a Perihelion zenekarból. Majd lássam azt, hogy a cseh Cult Of Fire zenekar miként készülődik a fellépésére. Hatalmas csuklyák, maszkok, egyéb jelmezek mögé bújtak szláv barátaink, akik eredetileg nem a nyitó banda lettek volna, de ők kérték, hogy maguk kezdhessék el a történelmi eseményt.
A nyitásra kimentem a színpad elé, és megnéztem programjukat. Csak nemrég hallgattam meg a csehek két nagylemezét, és mondhatom, nagyon jó black metal-t játszik a Cult Of Fire. Eleve érdekes a koncepciójuk amiatt, hogy indiai vallási motívumokkal (buddhizmus, hinduizmus) ruházzák fel brutális zenéjüket, és ezt a színpadi kelléktárat látva is megtapasztalhattuk. A fellépésük alatt indiai istenképek, rengeteg gyertya és füstölő díszítette az emelvényt, valamint egy kevés távol-keleti motivum is beépült a zenéjükbe, de egyébként semmi lágyulás, muzsikájuk nagyon tömény és magával ragadó volt.
Rendkívül látványos volt a műsoruk, az öltözékük és az ahhoz tartozó körítés jól passzolt az előadott black metal-hoz, ehhez hozzájött még az énekes kiállása, ahogy teátrális mozdulatokkal vezényelte a szeánszot. Jól is szóltak, minden rendben volt velük, megnézném őket máskor is. Egyébként pedig szimpatikus arcok, láttam, ahogy spannoltak a színpad mögött mindenkivel, az egyik tag ráadásul Tormentor-pólóban mászkált a fellépés előtt és után.
A Perihelion együttes is kimaradt az életemből egészen addig, amíg meg nem láttam a koncertplakáton a nevüket. Hiba lett volna nem megismerni a zenéjüket; úgy érzem, hogy hamarosan egy új kedvencet avatok a zenekar személyében. Muzsikájuk egy kicsit elüt a cseh bandáétól és a Tormentor-étól, de azért van benne egy kevés black metal vonás. Nehéz kategorizálni a Perihelion-t, de kitaláltam rájuk egy remek jelzőt: csillagos égbolt.
Nos, a koncertjük közben is azt éreztem, mintha egyedül állnék a csillagokkal tarkított ég alatt, álmodok szépeket, néha rosszakat, de mindenképpen tartalmasat. Elvarázsol ez a muzsika, pedig néha kemény, tempós, de az egésznek van egy megkapó jellege és fenséges kisugárzása. Kilógtak a sorból, és mégsem. Más a szöveg, más a zene, de valahogy nem éreztem azt, hogy idegenek lettek volna ebben a közegben. Vasvári Gyula énekes/gitáros nagyon szerény és közvetlen ember, a színpadon sem őrült meg, de olyan beleéléssel énekelt és gitározott, hogy végig fenntartotta érdeklődésemet. A többi zenész is teljes odaadással muzsikált, de ezt a fajta zenét nem is lehet másképp előadni, vagy ha valaki megpróbálja szenvedély nélkül, akkor darabjaikra szakadnak és szétporladnak a dalok. Nagyon tetszett, amit láttam és hallottam, jól is szóltak. Remélem, sokra viszi még a kvartett, én mindenképpen visszatérek rájuk.
Fél 11 felé már egy tűt sem lehetett leejteni a teremben, hatalmas várakozás előzte meg a Tormentor-t. Majd egyszer csak sötétség, intró, és berobbant a zenekar a színpadra. Amikor egy régen feloszlott banda újjáalakuló bulit ad, sok emberben felmerül a gondolat, hogy mennyire lesz hiteles és dohszag-mentes a koncert. Ha úgy alakult volna a történet, hogy a klasszikus Tormentor feloszlása után a tagok szögre akasztották volna a hangszereiket, lehettek volna kétségeink, de a zenészek azóta is aktívan muzsikálnak – néhányan csak hobbi szinten –, így nemcsak Csihar Attila résztvevője a zenei életnek (ezt mindenki tudja), hanem a többiek is, emiatt biztos voltam benne, hogy ez nem öregemberek teadélutánja, hanem egy nagyon jó este lesz. Ettől még lehetett volna gyenge a buli, de szó nincs erről, mivel minden várakozásomat felülmúlta a Tormentor.
Még a legapróbb részletekben sem lehetett azt érezni, hogy izzadságszagú lett volna a koncert; intenzíven, hatalmas lelkesedéssel, hiba nélkül nyomta végig a zenekar a programot (setlist a fotók között, azt is sikerült megörökíteni). Már az előjelek is azt mutatták, hogy a Tormentor mennyire várta a fellépést: Szigeti Attila nyugodtan, de mégis izgatottan készült, Csihar Attila folyamatosan intézkedett, szervezett, Machát Zsolt, aki utolsónak futott be, hatalmas mosollyal az arcán üdvözölt mindenkit a színpad mögött, de Farkas Györgyön és Buday Tamáson is azt láttam, hogy nagyon akarták ezt a bulit.
Arcfestés, színpadképek, remek fények tették még emlékezetesebbé a fellépést, Csihar Attilát pedig nem lehet eleget méltatni, bátran kijelenthetem, hogy az extrém metal színtér legjobb frontembere, amit ezen a koncerten is bizonyított. Grimaszai, színpadi mozgása és hátborzongató éneke (időnként egyszerre két mikrofonba üvöltött) akkora élményt jelentett a közönségnek, hogy azt szavakkal nehéz kifejezni. Nagyon eladta a show-t, és ami a legnagyobb pozitívum, hogy Attila kortalan. Rengeteg fiatal zenész tanulhatna tőle, viszont utolérni nem lehet, képtelenség őt letaszítani a trónról.
A többiek is rendesen kitettek magukért, igaz, annyit nem mozogtak, mint Csihar, de hangszereikkel csodálatos hangulatot teremtettek, füstöltek az ujjak a húrokon, a dobszerkó meg kapott rendesen. Szerintem a hangzás is rendben volt, nem tudnék belekötni semmibe.
Amint elkezdődött a Tormentor I dal, egyből hatalmas pogó vette kezdetét. Én a harmadik-negyedik sor környékén álltam, így nem úsztam meg a dolgot. Ott összefutottam Kósa Csaba barátommal (Entrópia Architektúra énekes), aki nem is engedte, hogy kimaradjak az őrületből. ? Nem bántam meg, még ha ez egy kicsit a fotózás rovására is ment, mivel rengeteg kattintásom a kukában végezte, akkora lökdösődés ment elől. Ebben élen járt Jakab Viktor (kell-e bemutatnom őt?), és jó pár hasonló korú rajongó. Hogy is van ez: a 40-es, 50-es generáció tudja, hogyan kell egy METAL koncerten beindulni? Mert ahogy néztem, nem éppen tinédzserkorúak „ropták a táncot”. ?
Mire elértem azt az életkort, hogy koncertekre járhassak, sajnos a Tormentor már nem volt aktív, így most láttam őket először, de számomra mégis egy időutazásnak tűnt a koncert, minden mozzanatával együtt. Szóval, remekül éreztem magam a darálóban, és ha valaki azt meri rám mondani, hogy puhány vagyok, annak azt üzenem, hogy ütök ám, de hirtelen. ?
Felkötheti a gatyát Európa, mert visszatért a Tormentor, és ez a „főpróba” azt mutatta, hogy teljes erőbedobással készül az együttes a kontinens leigázására. Szerintem még rá is fognak dobni egy-két lapáttal a fiúk, így mondhatom, remek év elé néz a Tormentor. Így kell ezt csinálni!
Jó : Te dolgoztál én meg csak iszogattam. De visszaugrott a régi világ egy fél pillanatra.
Dolgozott a fene! Szórakoztam.
Akkor örvendek. Én meg lebutultam a sörtől.