Thy Catafalque: kanyarban az újabb Kátai-remekmű

Sipy kolléga megfertőzte lelkemet az előzetes dalokról közölt ismertetőivel, így én is úgy döntöttem, hogy az egyik kedvenc együttesem aktuális nagylemezének megjelenése előtt írok a már meghallgatható nótákról, amelyek fellelhetők az internetes videómegosztó oldalakon. Nem állt szándékomban dalokról véleményt alkotni, úgy vélem, akkor kapok átfogó képet arról, hogy milyen az anyag, ha az egész lemezt hallom, és ezek után írom le gondolataimat, de Sipy olyan lelkesedéssel beszélt az új Amorphis számról (The Bee), hogy kénytelen voltam klaviatúrát ragadni, ráadásul egyszerre két nótát vetek vizsgálat alá.

Sárember és Szamojéd freskó

Kátai Tamás Thy Catafalque nevű egyszemélyes zenekara számomra a csoda-zene kategóriát jelenti a fémzene birodalmán belül. Mindenkinek megvannak a maga favoritjai, és amióta megismertem a formációt, a közelmúlt legkimagaslóbb és leghallgatottabb magyar együttesét üdvözölhettem a Thy Catafalque személyében. Legelső, katarzissal felérő találkozásom a Róka Hasa Rádió album volt, majd jöttek a további nagylemezek, legvégül a korábbi műveket is sikerült magamba szippantanom. Helyesbítek, mert a lemezek szippantottak be engem, annyira nagy hatással voltak rám, és vannak a mai napig.

Geometria címmel jelenik meg Tamás egyszemélyes együttesének nyolcadik albuma, amelyről a Sárember és a Szamojéd freskó került ki előzetesen. Azt olvastam Tamás egyik nyilatkozatában, hogy az új lemez zeneileg a Róka Hasa Rádió-hoz fog közel állni, kevesebb lesz a zúzós rész, több az elektronika és a metal-idegen hangszer, mint a hegedű vagy a szaxofon, és a női ének is nyomatékosabban lesz jelen. Ehhez képest egyik dal sem ezt mutatja, mert pattogós, aránylag tempós ritmusú, mondhatni „metálos” mindkét tétel, de szerintem Tamás szándékosan ezt a két nótát engedte ki a kezéből, hadd gondolja mindenki, hogy ilyen lesz az egész korong. Persze, majd akkor tudunk meg többet, ha végighallgattuk a teljes dalcsokrot, néha direkt terelnek a zenészek az aktuális mű megjelenése előtt.

Kátai Tamás

De igazából számomra minden mindegy, mert eddig még nem találkoztam gyenge, de akár közepesnek mondható Thy Catafalque nótával sem, és biztos vagyok benne, hogy a Geometria-n sem fogok ilyesmit hallani. Lehet gyors és kemény, esetleg női vokállal lágyan simogató, netán népzenei elemekkel teletűzdelt a dal, Kátai úr semmilyen téren nem tud hibázni.

Ez az együttes mind zeneileg, mind szövegileg hihetetlenül intelligens. Minden stílus felett áll, semmihez nem hasonlítható. Néhányan biztos rásütik, hogy túl művészi és mesterkélt, de aki ezt állítja, az csak a felszínt ismeri. Ha belemerülök a részletekbe, az a meglátásom, hogy azok a zenei szeletek, amelyeket Tamás patikamérlegen méreget ki, egyéni arculatot kapott dallá állnak össze: megelevenednek, önálló életet élnek, szerves részét képezik a világnak.

A dalszövegek szimplán zseniálisak. Versek, amelyek szabadon értelmezhetők, gondolatokat ébresztenek; egy picit elvontak, viszont mégsem  öncélúak. Van egy sor a Sáremberben, ami nagyon megfogott, mivel személyesnek érzem: „Ez a kép madarak a ködben hetvenötben, deres a határ.”

Ja, hogy túl sokat nem árultam el a nótákról? Direkt nem elemezgetem mélyebben, egyrészt nem érdemes, mivel a dalok önmagukért beszélnek, másrészt majd a teljes albumról szeretnék bővebb ismertetőt írni. Ami nem lesz könnyű, mert nehéz szavakba önteni azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyeket egy-egy Thy Catafalque album kivált belőlem. Aki szereti a zenekart, szerintem most sem fog csalódni, ez a két nóta méltó Kátai Tamás eddigi munkáihoz. Nagyon várom a Geometria nagylemezt!

A szerző: Zozzie 316 Articles
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy mikrobiológiai fermentációs cégnél üzemvezető.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*