A ’80-as évek elején/közepén Chicagóban is igen komoly underground színtér alakult ki. Talán a sors igazságtalansága, hogy az itteni bandák népszerűségben, ismertségben nem vették fel a versenyt Los Angeles-i, New York-i, illetve Bay Area-i kollégáikkal, ugyanakkor bőven hozzájárultak a tengerentúli metal fejlődéséhez, kultikus voltukhoz kétség sem férhet. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: Trouble, Zoetrope, Master/Death Strike, Enforcer, Mayhem Inc., Witchslayer, War Cry stb.
Ehhez a körhöz tartozik a Thrust is. Az 1981-ben alakult zenekar az egyik legpatinásabb név a szakmában; annak idején szerepeltek a legendás Metal Massacre válogatás negyedik „felvonásán” (a kompiláció érdekessége, hogy a Thrust-on kívül további négy chicagói bandát vonultatott még fel – Witchslayer, Trouble, War Cry, Zoetrope), 1984-es Fist Held High lemezük pedig szimplán US power-alapmű. Pályafutásuk ott futott zátonyra, hogy a korong megjelenése után a siker, az áttörés reményében a csapat Los Angelesbe költözött, hangzásukat, hozzáállásukat kommerszebbre próbálták venni, és ezzel lényegében ki is nyírták magukat.
Ron Cooke gitáros kivételével a többiek (John Bonata énekes, C. B. Sebastian gitáros, Price Sowers basszusgitáros és Ross Cristao dobos) hamarosan hazaköltöztek, míg Cooke teljesen új tagokkal, Charles „Chas” West énekessel, Spike-kal, Mike-kal, Clay-jel, valamint Peterrel (csak ennyi információ ismert a muzsikusokról) folytatta a koncertezést.
A mutatvány azonban megbukott, eleve John Bonata nélkül a történet már nem volt, nem lehetett ugyanaz, valamint az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Los Angeles nem ölelte keblére a Thrust-ot, nem tudták megvetni a lábukat az ottani színtéren. Papíron ugyan létezett az együttes, de egészen 2002-ig semmit sem lehetett hallani felőlük; ekkor jelent meg a felejthető Invitation to Insanity című albumuk.
Komolyabb reflektorfény három évvel ezelőtt vetült rájuk, amikor a Metal Blade dupla CD-n kiadta a Fist Held High-t, annak harmincadik évfordulóját ünneplendő, mégpedig a Metal Massacre-n hallható Destructer-rel, a ’82-es, a Lazer House-zal közös Solidarnosc Rock for Poland live EP-vel, demófelvételekkel és a korábban meg nem jelentetett Reincarnation albummal megtoldva.
Ezzel mintegy új fejezet kezdődött az életükben, 2016-ban felléptek a Keep It True, a Frost And Fire, illetve a görög Up The Hammers fesztiválokon, majd 2017-ben nekiláttak új anyaguknak. Ron Cooke jelenlegi társai, nevezetesen Ray Gervais basszusgitáros, Joe Rezendes dobos, Angel Rodriguez gitáros, illetve Eric Claro énekes immár két-három éve együtt vannak a főnökkel; a promófotók alapján tapasztalt, sokat látott zenészeknek tűnnek, ugyanakkor komoly bandákban sosem vettek részt.
Természetesen ez nem kizáró ok arra nézve, hogy ne készíthetnének jó lemezt, ugyanis a Harvest of Souls jó lett. Nem eget rengető, klasszikus sem lesz, de abszolút hű a US power hagyományokhoz. Keményen, feszesen menetelnek a szerzemények, a középtempók fölé nem merészkednek, nincs magamutogatás, trükközés, sokkal inkább csapatmunkáról beszélhetünk. Ennek szellemében dalokat sem emelek ki, ugyanis nincsenek kiugró pillanatai az albumnak; ettől függetlenül egy színvonalában egységesen erős, megbízható alkotásról beszélünk.
Ahogy 2015-ben a Trauma a Rapture and Wrath-szal, vagy a Ruthless a They Rise-zal nem okozott csalódást az old school rajongóknak, úgy a Thrust sem fog. Meggyőződésem, hogy a zenészek elsősorban önmaguknak játszanak, ami rendjén is van. Maradjunk annyiban, hogy ennél rosszabb sose legyen.
Én rontottam el, idei kiadványról van szó.
Orvosolva