Már éppen el akartam dicsekedni azzal, hogy a honlapunkon órát lehet igazítani hozzánk, hiszen jó ideje percre pontosan ugyanakkor kerül fel a nap két cikke az oldalra. Amelyeket aztán – kisebb-nagyobb időeltolódással – Facebook-os felületünkre is átlinkelünk.
Az utóbbi időszakban azonban olyan változás történt az életünkben, amely egy szomorú hír bejelentésére késztet. Mivel megritkultak a szerkesztőségünkbe kívülről érkező anyagok, rám nagyobb teher hárult, hogy biztosítsam a napi két cikkmegjelenést az oldalon. Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy ezt – munka és család mellett – nem győzöm idővel és energiával.
Ezért innentől napi egyre csökkentjük a honlapra felkerülő cikkek számát. Hogy átmenetileg vagy véglegesen, nem tudom. Ami nem változik, az az albumszavazások rendje és a Heti Ötösök leközlésének gyakorisága. Szívesen veszem a javaslatotokat azzal kapcsolatban, hogy a napi egy cikk inkább a kora vagy a késő délutáni időpontban jelenjen meg.
Ma délután egy perui csapat bemutatkozó albuma kerül terítékre, a hétvégén egy néhai amerikai thrash csapat gitárosával készült interjút olvashattok és a klisés számcímek/dalszövegek játékunk eredményeit is értékeljük.
Természetesen nem zárom ki, hogy időnként besűrűsödünk, de egyelőre ez fér bele az életembe. Számomra is hobbiként, szórakozásként indult, nem szeretném, ha rabszolgamunka lenne belőle. Remélem, megértitek, és továbbra is látogatjátok egyik vagy másik felületünket.
Leave a Reply