A tavalyi Brutal Assault-on ismerkedtem meg a cseh thrash/crossover kvartettel, és egy korábbi cikkemben, amely a korunkat átható zenei dömpinggel foglalkozik, megemlítettem, hogy ha nem láttam volna őket a fesztiválon, valószínűleg simán elmennék a lemezeik mellett. Mivel élőben is tetszett a zenéjük, elkezdtem követni a munkásságukat.
A csapat 2005-ben alakult, de valószínűleg a korlátozott lehetőségek, illetve a tagság fiatalabb kora miatt csupán 2012-ben látott napvilágot egy albumuk, a Something Is Wrong, amely ugyan nem lett egy túlontúl kiemelkedő anyag, de nekem – az említett kapcsolódási pont miatt – tetszett, amikor tavaly meghallgattam. Több splites megjelenés után egészen az idei évig kellett várni az új albumukra. Februárban már kint volt a lemez címadó dalához készült videoklip, és bár ezzel sem váltották meg a világot, azért vártam az anyagot.
De miről is beszélünk? A srácok fő hatásaként az Anthrax-et tudnám belőni. A lemez nyitódala, a Lost Again például egyenesági leszármazottja a Persistence of Time-albumos In My World-nek. De nem csak ebben követik a srácok Scott Ian-éket, több riff és dobtéma is a New York-i alapbandát idézi. Én speciel egyáltalán nem rovom fel hibának, hiszen az Anthrax hatalmas kedvencem, és inkább tőlük „vegyenek át” dolgokat, mint próbáljanak úgy egyedieskedni, hogy a végén egy élvezhetetlen katyvasz lesz belőle, vagy nyomják a „chilei” vonalat, ahol minden zenekar egyforma, minden riff ugyanarra a sémára épül.
E kis kitérő után térjünk vissza a lemezre! Az említett Anthrax-hatások miatt kellemes hallgatnivaló, mosholható ütemekkel, és néhol Voivod-ra hajazó, furcsa akkordfogásokkal, de a kanadaiakkal való párhuzam itt véget is ér. Tomas Skorepa énekes-gitáros hangja a magasabb tartományban mozog, és meglehetősen egyedi hangfekvése van. A szólók tekintetében semmi extra nem fedezhető fel, ügyesek, és néhol nagyon jó dallamokkal operálnak a gitárosok (Planet Penitentiary).
Egyes dalokban (Relationshit) a crossover-nagymester D.R.I. hatása is felfedezhető, ami nem meglepő, hiszen Skorepa úr fel is lépett a texasiakkal egy cseh koncerten, ahol Spike Cassidy nem tudott játszani. Ez azért, amellett, hogy nem kis szó, nagyon nagy megtiszteltetés lehetett. A dalok egész jól elkülönülnek egymástól, nincs az az érzésem, hogy húsz perce ugyanaz a szám szól, csak négy-öt különböző címet adtak neki. Kiemelném a Time Does Not Heal című balladát, amely a zenekar líraibb oldalát is megmutatja.
Végre nem szégyellnek a kisebb csapatok is érettebb témákat írni, és a pózerirtáson kívül más témákkal is foglalkozni. Több dal fogott meg, mint amennyi nem, úgyhogy pozitív a mérleg. Elsőre a következő nótákat emelném ki: Lost Again, Relationshit, Gypsy Rock’n’Roller, Time Does Not Heal, About Us, Without Us. Több hallgatásra valószínűleg a további szerzeményekben is fogok találni olyat, amire fel tudom kapni a fejem.
Az összkép nem okozott csalódást. Nem egy kiemelkedő, világmegváltó anyag, de nem is ez a célja. Egy jól megszólaló, átlagos thrash lemez a jobbféle generic körből. Ritka dolog ez ebben a dömpingben. Thrash-rajongóknak ajánlott, akik pedig megismernék a műfajt, inkább ne ezzel kezdjék.
Leave a Reply