Több mint egy évvel ezelőtt itt, az oldalon, egy kétrészes cikkben (az 1. rész ide kattintva érhető el, a 2. rész pedig itt olvasható) írtam néhány olyan csapatról, amelyben énekesnő áll a mikrofon mögött. Szeretem az ilyen, a műfaj keménységét a hölgyek személyiségének lágyságával ötvöző muzsikát, és kifejezetten vadászok az ilyen formációkra.
Rendre születnek új kedvenceim: ilyen volt néhány éve a The Devil’s Blood, a Jex Thoth, vagy a Blood Ceremony, amióta pedig újra létezik a Rattle Inc., az Alissa White-Gluz-zal felálló Arch Enemy, a The Evil, illetve az Avatarium. A Kylesa 2015-ös, Exhausting Fire című albuma is bejött (a csapat korábbi lemezei nem), így kíváncsian várom a folytatást.
Bármennyire is Anneke van Giersbergen csapatáról van szó, a holland VUUR bemutatkozó anyaga nálam nem aratott osztatlan sikert. (Innentől a csapatok származási helyét is megemlítem, hogy lássátok, milyen színes a paletta.) A dán Myrkur hiába lett nagy kedvence például Zozzie-nak, a Mareridt album messze nem hozott úgy lázba, mint őt.
A tavalyi lemezek közül a német Electric Moon és a svéd Decadence muzsikájában sem a vokalista nőies oldala domborodik ki. A leginkább elismerően az ausztrál Kitchen Witch zenéje hallatán csettintettem, esetükben is nyitott vagyok a folytatása.
Közben a brazil csajokkal is tettem egy próbát, de sem a Nervosa, sem a Vocifera hörgős thrash metalja nem az én világom. (Egyelőre) ugyanígy nem ütött be nálam belga Bathsheba és a skót King Witch zenéje, bár az idő lehet, hogy közelebb hoz majd bennünket egymáshoz. Az amerikai Witchcryer tavalyi, Cry Witch című és a perui NMK idei, Ravenous Spectre albuma ígéretes anyag, a spanyol Grajo ugyancsak friss, Slowgood II címet viselő alkotása pedig még meghallgatás előtt áll.
Kínálat tehát van bőven, az utolsó három bekezdésben említett csapatok közül azonban egyelőre egy sem iratkozott fel új kedvenceim listájára. Ha vannak javaslataitok ezen a téren, szívesen veszem!
Leave a Reply