Újra színpadon a Báthori Utca zenekar!

20 év után újra színpadra áll a kilencvenes évek nagy grunge-rock hullámának egyik sajnálatos módon elfeledett magyarországi képviselője, a nyíregyházi Báthori Utca zenekar.

A csapat 1993–1998 közötti, aktív időszakában számos koncertet adott szerte az országban, és egyéni hangulatú dalaival sokak szívébe belopta magát. 1996-ban hivatalos demókazettát is készítettek, amely mind egy szálig elfogyott. Az országos ismertség azonban elmaradt. Az utolsó koncert óta eltelt 20 évben néhányszor már felmerült, hogy a tagok méltó emléket állítsanak életművüknek, azonban erre egészen mostanáig nem adódott alkalom.

Most, amikor a zenekar bölcsőjének számító nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium, fennállásának százéves évfordulóját ünnepelve meghívta a zenekart, hogy lépjen fel az ünnepségsorozat részeként, a tagok rövid mérlegelést követően igent mondtak. Dupla jubileum ez, hiszen míg az iskola a századik, a zenekar a huszonötödik születésnapját ünnepeli ebben az évben.

A koncertre, amelyen újra felcsendülnek a zenekar saját szerzeményei, 2018. március 24-én, szombaton, 19.00 órakor kerül sor Nyíregyházán, a Zrínyi Ilona Gimnázium kis tornatermében. A rendezvény ingyenes. Az eseményről hang- és képfelvétel készül, amelyet a későbbiekben közzéteszünk.

Az esemény hivatalos Facebook-oldala:

https://www.facebook.com/events/1776664349301233/

A zenekar hivatalos Facebook-oldala:

https://www.facebook.com/BathoriUtcaZenekar/

Üdvözlettel:

Gombos Tibor, Gyányi Tamás, Illés Zoltán, Károly László és Vattamány Imre (a Báthori Utca zenekar tagjai)

A szerző: Rattle Inc. 294 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*