A ’90-es évek legelején két ízben is megrendezték a Rock Hard X-Mas fesztivált. Mindkét alkalommal egy pár, kizárólag németországi koncertet bonyolítottak le a szervezők, mégpedig az akkor aktuális underground trendeknek megfelelően, tehát egyáltalán nem a mainstream-ben gondolkodtak. Utóbbiban eleve nagyon nem is gondolkodhattak, mivel addigra a népszerű haj/glam/sleaze stb. csapatoknak leáldozott, senkit sem érdekelt már annyira a Bon Jovi, a Def Leppard, a Europe vagy a Scorpions, mint a ’80-as években.
1991-ben a Cannibal Corpse, a Death, a Dismember, a Napalm Death és a Pestilence, egy évvel később pedig a Cathedral, a Crowbar, a Napalm Death, a The Obsessed, illetve a Trouble alkották a fellépők névsorát. Ez volt az az időszak, amikor a grunge letarolta a színteret, és furcsa módon a doom metalra több reflektorfény vetült, mint korábban bármikor. A felsoroltakon kívül – értelemszerűen a Napalm Death kivételével – olyan zenekarok bukkantak fel, mint a Solitude Aeturnus, a Winter, a Sorrow, a Confessor, az Internal Void, vagy a Count Raven.
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki nem érti, hogy az 1979-ben, Chicago elővárosában, Aurora-ban alakult Trouble miért nem vitte többre a kultikus underground legenda státusznál, miért nem jött össze nekik az áttörés. Utólag visszafejtve a történetüket, minden bizonnyal két ok szolgál erre magyarázatként: az egyik kiadójuk, a Metal Blade elcseszett üzletpolitikája, a másik pedig, hogy sosem követtek semmiféle aktuális zenei trendet, mindvégig kitartottak a Black Sabbath-os alapokon nyugvó, klasszikus heavy metalos, ikergitáros témákkal gazdagon átszőtt, súlyos fémzene mellett. Halkan jegyzem meg, hogy Eric Wagner énekes hangját sem mindenki szereti, viszont orgánuma kétségtelenül a csapat védjegye lett.
Miután az 1987-es Run to the Light-tal csúfosat buktak, kétéves kényszerpihenőre vonultak, hogy lemerült akkumulátoraikat feltöltsék. 1989-ben a Def Jam Recordings főnöke, Rick Rubin látta meg bennük a fantáziát, aki le is szerződtette a Trouble-t a kiadójához. Pénzt, időt, energiát, reklámot nem kímélve állt Rubin a chicagóiak mögé, amelynek eredményeként két fantasztikus lemez, a Trouble (1990), illetve a Manic Frustration (1992) látott napvilágot. A kezdeti, borult doomból a zenekar pszichedelikus, Beatles-hatású, de továbbra is súlyos, ikergitárokra épülő muzsika felé indult el, akár úgy is fogalmazhatnék, hogy Rubin segítségével a másodvirágzásukat élték akkoriban Wagnerék.
Ezt a bulit Stuttgartban rögzítették, ahol a nézők egy kirobbanó formában lévő együttest láthattak. Értelemszerűen programjuk gerincét a Manic Frustration anyaga (The Sleeper, Come Touch the Sky, Memory’s Garden, Hello Strawberry Skies) képezte a ’90-es album monolitjaival (At the End of My Daze, Psychotic Reaction, R.I.P.) vegyítve, a múltat a Pray for the Dead, a The Tempter és a Bastards Will Pay képviselte, a programot pedig egy mennydörgő Black Sabbath-feldolgozás, a Children of the Grave zárta. Szerencsére hangzás szempontjából is abszolút rendben van a korong.
Mint utóbb kiderült, hiába volt hatékony promóció, klipek, turnék (a ’90-es és a ’93-as Dynamo fesztiválon is felléptek), a lemezeladások sajnos az elvárások alatt maradtak, így Rubin szélnek eresztette a zenekart. A ’95-ös, szintén zseniális, a Bullet Proof Records gondozásában napvilágot látott Plastic Green Head már a modern/nu metal közegbe érkezett, ráadásul még vékonyabban fogyott, mint elődjei, így a csapat – nem látván értelmét az erőlködésnek – letette a lantot.
Hivatalosan sohasem oszlottak fel (annak ellenére sem, hogy a ’90-es években a Trouble-tagok több bandában, projektben vettek részt, így például Rick Wartell gitáros a Wet Animal-ben, társa, Bruce Franklin a Supeshine-ban, Eric Wagner a Lid-ben, Ron Holzner basszusgitáros a Place of Skulls-ban és a Debris Inc.-ben, míg a 2005-ben elhunyt Barry Stern dobos szintén a Debris Inc.-ben, valamint a Septic Tank-ban), de a 2007-es Simple Mind Condition albumig sok érdemlegeset nem tettek.
Jelenleg ott tartunk, hogy Wagner és Holzner a The Skullban muzsikál (ezen kívül Ericnek ott van a Blackfinger), míg a Wartell/Franklin-tengely Kyle Thomas énekessel, Mark Lira dobossal, illetve Rob Hultz basszusgitárossal vegetál; a Trouble-rajongók a 2013-as The Distortion Field óta várnak egy újabb mesterműre. Remélem, idén megjelenik.
Leave a Reply