Jani, köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjú-felkérést! Mi a véleményed a felületünkről? Milyen gyakran látogatod, olvasod az oldalunkat?
Enyém a megtiszteltetés. Mivel magyartalan kifejezéssel élve „lájkoltam” az oldalt, sok mindenről értesülök a hírfolyamon keresztül, szóval gyakran belefutok valamelyik irományba, amikor fellépek a kék-fehér, Arckönyvnek nevezett virtuális börtön felületére. Elsősorban a death metal témájú kritikákat olvasom el, valamint általában részt veszek a három kedvenc lemezes játékban.
Mindenekelőtt egy rövid bemutatkozást kérek szépen tőled!
Üdv, Jani vagyok, és utálom a zöldborsót!
A Turkey becenév honnan ered?
Az Age of Agony tagjai ragasztották rám, Peca vagy Krisztián, már nem emlékszem pontosan, hogy melyikük. Rajtuk kívül más nem nagyon szólított így, később, a fanzine-es időkben ezzel szignáltam az írásaimat. Gondolom, a Török vezetéknév adta nekik az ötletet, és igen, tudjuk, hogy a szó nem „török”-öt jelent. Pulykát annál inkább, de azt nem eszem olyan gyakran.
Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására kerültél kapcsolatba a metal zenével? Mi fogott meg ebben a stílusban? Metalossá válásod előtt milyen zenéket hallgattál?
Kölökkoromban minimális mértékben hallgattam a Pokolgép és a Lord albumait kazettán, de akkoriban még csak alternatívát jelentettek azon zenék mellett, amelyekkel a nővérem jóvoltából kényszerültem egy légtérben létezni. Tetszett, hogy értem a szövegeiket, ellentétben az általa kedvelt Bon Jovi és Samantha Fox mondanivalójával. Nem mondanám, hogy ott és akkor a rajongójuk lettem, de a zene bevésődött, és jó pár évvel később, amikor már céltudatosan kerestem a torzított muzsikákat, beszereztem a régen hallott szalagokat, és emlékeztem az összes témára, szövegre. Akkoriban az aktuális diszkóslágerek meg hasonlók voltak a menők, de szerencsére azok nem hagytak nyomot bennem.
Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál? A metalon belül van kedvenc irányzatod, vagy mindenevő vagy?
A Cannibal Corpse Tomb of the Mutilated-je, ha minden igaz, az elsők közt volt. Az unokatesóm hozta egy metalos osztálytársától – ez már csak így szokott történni. Lenyűgözött a zene durvasága, a vadállatokat idéző énekhangról nem is beszélve. Sinister – Hate, Protector – A Shedding of Skin, Massacre – From Beyond, Machine Head – Burn My Eyes, Sepultura – Chaos A.D., Paradise Lost – Icon, Broken Hope – Repulsive Conception, Pungent Stench –Been Caught Buttering, Dismember – Indecent and Obscene, Slayer – Show No Mercy, Amorphis – The Karelian Isthmus, Bolt Thrower – Warmaster; ezek és hasonlók követték a fent említett Cannibal Corpse lemezt, kazettán persze, akkoriban ugyanis csak álmomban volt CD-lejátszóm. A kedvenc irányzatom egyértelműen a death metal, az old school és a brutal death egyaránt, ezek mellett persze sok más irányzatot is hallgatok.
Melyek azok a metal műfajok/előadók, amelyektől a hideg ráz ki, amelyeket egyáltalán nem szeretsz?
Valószínűleg majdnem minden irányzatból találnék kedvemre való zenét, ha egyáltalán lenne kedvem ilyeneket keresgélni, de minek? Nem érdekel a nu metal, a grunge, a folk metal, a progresszív metal, a female fronted vonal, vagy a post rock, de a tradicionális heavy metal vagy a hardcore/punk is csak minimális mértékben.
Előadó, akitől a hideg ráz ki… hmm. Nem értem az ajnározást jónéhány zenekar esetében, mint például a Ghost, a Mastodon, a Kataklysm vagy a Tryptikon, de ez nyilván nem azt jelenti, hogy viszolygok tőlük. Szimplán semlegesek, talán a köréjük épített propagandával van tele a tököm. Meg azzal, hogy a csapból is ők folynak.
Ha valamitől okádhatnékom van, az az istenverte mulatós hulladék, bár az a rock/metal zenével köszönőviszonyban sem áll; jobb hely lenne a világ, ha egyáltalán nem létezne. Azt mondják, nem iszom hozzá eleget; ez nem igaz, részegen még jobban gyűlölöm azt a szart.
A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora kollekcióval rendelkezel? Melyek gyűjteményed legféltettebb kincsei?
Nem tartom magam gyűjtőnek, mert azok általában rendet tudnak tartani a cuccaik közt. Arra nem vagyok képes évek óta, hogy abc-sorrendbe rakjam a CD-imet. Körülbelül tavaly ilyen tájban nekiláttam, hogy kialakítsak valami átlátható rendszert, de csak addig jutottam, hogy előadók szerint összeraktam a lemezeket, azokat sem időrendben, csak ahogy éppen jött. Ez meg tudja bosszulni magát, ha éppen keresek valamit, pláne, amikor olyan banda lemezét keresem, amelyiktől csak egyetlen album van meg. Számolgatni se szoktam, úgy 1600-1700 kompakt diszkem van, vinyl körülbelül 50-60, cirka 50 DVD és ugyanennyi kazetta, utóbbiak javarészt régi magyar demók. A porfogóktól igyekeztem megszabadulni. Nem túl nagy kollekció, de hogy egy barátomat idézzem, felénk nem lemezben mérik az embert.
A CD-k közt akad néhány ritkább kiadás, dedikált first press, van, amelyik több verzióban is megvan, de semmit nem tartok trezorban. Néha egy-egy birtokomban lévő kiadvány olyan pofátlanul magas áron mozog az aukciós portálokon, vagy a Discogs-on, hogy nem győzök pislogni; ha nem lenne fitymám, már rég meggazdagodhattam volna belőlük, ha érted. Na jó, egyet kiemelek a kedvedért: a Suffocation Despise the Sun 12 inch-es kislemeze felettébb közel áll a szívemhez, ahogy ugyanezen anyag első és második nyomású példányai is CD verzióban. Természetesen igyekszem vigyázni rájuk, a gyerekek például egyelőre nem nyúlhatnak a lemezekhez, bár ez is inkább amiatt van, nehogy némelyik borító egy életre hazavágja a lelkivilágukat.
Fontosak számodra a dalszövegek? Mi a véleményed arról, amikor egy adott zenekar politikai vagy vallási nézeteit közvetíti a dalain keresztül?
Nem igazán. Egyrészt az általam hallgatott cuccok meglehetősen nagy hányadánál semmit nem lehet érteni az „énekből”, másrészt nem is igazán foglalkoztatnak a szövegek. Jó néhány extrém énekhanggal operáló zenekarnak vannak értéket közvetítő szövegei, de ez csak a hab a tortán, nálam a zene a lényeg. Ebből következik, hogy felőlem arról nótáznak, amiről akarnak, mind a vallást, mind a politikát magasról leszarom, amennyiben zenéről beszélünk. Az Aborted vagy a Malevolent Creation például tagja valamilyen antifa szervezetnek, véleményem szerint mégis kiváló zenekarok, de talán a szövegeikben ez az általam végletekig unalmas, irritálónak tartott téma nem is nagyon mutatkozik meg.
A death metal, illetve a grindcore nagy rajongója vagy; hogyan jutottál el eme durva, szélsőséges irányzatokig?
Ezt fentebb már nagy vonalakban kifejtettem. A gyerekkori Pokolgép-es élményeket leszámítva egyből a durvább ágazat jött. Grindcore? Nem minden grindcore, ami gyors, mint ahogy a lassabb témák se biztos, hogy doom-osak. 🙂 Persze szeretem a grindcore-t, de inkább az alapbandákat (Terrorizer, korai Napalm Death, Defecation, Repulsion, Nausea stb.), és néhány újabb képviselőt, lásd Looking for an Answer, Insect Warfare, Nasum, Rotten Sound, ilyesmik, grind-rajongónak viszont nem mondanám magam. A General Surgery vagy a Haemorrhage által képviselt gore-vonal jobban fekszik, a mély hörgést preferálom, a visítozós, magasabb tónusút nem igazán.
A death metalnak az idők folyamán különféle ágai alakultak ki: a brit, a holland, a svéd, a floridai vonal, a progresszív irány; ezek közül melyik áll a szívedhez a legközelebb?
Az első négy mindenképpen. Csak a nagy neveket említve: Bolt Thrower, Benediction, Sinister, Asphyx, Thanatos, Pestilence, Grave, Dismember, Monstrosity, Malevolent Creation – etalon mind. Progresszívnek nevezhető talán a Death a Human lemeztől. Az Atheist-et is komálom, és a Cynic első lemezét, bár arról lehagyhatták volna a buzi effekteket (lásd Veil of Maya). A Gorguts (tudom, tudom, kanadai csapat) például sokkal jobban tetszett a korai érában, mint a harmadik lemez után. Nincs különösebb bajom a progresszivitással, de az agresszivitás jobban illik a death metalhoz, még annak a tudatában is, hogy e kettő nem zárja ki egymást.
Melyek azok a tényezők, amelyek a legfontosabbak neked (ebben) a muzsikában?
Nem emelnék ki tulajdonságokat, a kerek egész számít. Adjon át valamit, ne akarjam kivenni a lemezt menet közben. Mondjuk, a mély hörgés alap, bár kivételeket ezen a téren is lehet találni.
Hogyan definiálnád az old school death metal fogalmát?
A világegyetem legcsodálatosabb zenei műfaja, de nem vagyok én Wikipédia, hogy definíciókat alkossak. 🙂
Amennyiben a hazai színteret vesszük alapul, mikor, hogyan jutottál hozzá olyan úttörő csapatok kiadványaihoz, mint az Extreme Deformity, a Cultic Pulp, a Necrotomy, a Subject, a Life Discussion stb.?
Gyári kazettán az Internal volt meg és a Nihilistic Perspectives, valamint a Diaphonus Writhes of a Soul vinyl EP-n, amit az Intense Agonizing/Necrobiosis splittel együtt hülye fejjel elcseréltem a tököm emlékszik, hogy mire. A Cultic Pulp, Life Discussion felvételek is megvoltak másolt kazettán; talán jó lett volna digitalizálni az ilyesmit, mielőtt elpasszoltam egy jókora doboznyi átvett szalagot. Volt még többek között Consecration-, Carved Fetus-, Animosity- és Dissect-felvételem is. Ezekhez haverokon keresztül jutottam hozzá.
Benne voltál a kazettacserélgetős undergroundban?
Volt néhány partnerem, akikkel küldözgettük egymásnak a kazettákat, de ez nem a hőskorban történt, szóval nincs Mayhem próbatermi felvételem kézzel írott levéllel, meg ilyesmik. Kicseréltük a listáinkat, aztán ment a szemezgetés meg a számolgatás, hogy mi fér rá a 90 perces üres kazettára. Jó érzés volt várni a postást a cuccal, hallgatni az új muzsikákat; gondolom, a régebbi időkben is hasonló lehetett ez az egész.
A death metal a ’90-es évek legelején vált az underground népszerű irányzatává. Törvényszerű volt, hogy idővel felhígul a műfaj, és veszít a varázsából?
Nem tudhatom, a kilencvenes évek elején taknyos orrú kölök voltam. Kapcsolatom a metal zenével a legjobb termésű évek utánra datálható, 1994-ben estem áldozatul a torzított gitárnak. Azt mondják, semmi sem tart örökké, de a varázsából semmit nem veszített, legalábbis számomra nem. A mai napig tudok örülni egy új csapatnak, egy új lemeznek. Nem sírok a régi idők után, megpróbálom magam a jelenben jól érezni. A nosztalgiázás más tészta, jól esik visszaemlékezni bizonyos dolgokra, főleg társaságban, némi szesz mellett.
Kérlek, sorold fel számodra minden idők 10 legjobb, legklasszikusabb lemezét és borítóját, és indokold is meg, hogy miért ezeket választottad!
Ennyi erővel azt is kérhetnéd, hogy válasszam ki, melyik gyerekemet szeretem a legjobban. Szóval vagy minimum húsz vagy semmi, és szorítkozzunk a death metalra!
Suffocation – Despise the Sun. Ezen nincs mit magyarázni. Először az Effigy of the Forgotten-t akartam idetenni, majd a Pierced from Within-t, ebben egy kicsit mindkettő benne van. 16 percnyi tökéletesség.
Demolition Hammer – Epidemic of Violence. Ezen sincs. Ez igazából kakukktojásnak számít, mert thrash metal, ám jó néhány kortárs death metal albumnak megszorongatta a tökeit. Írtam róla egy megemlékezést valamelyik Oral Climax-ban; biztos elolvasták, és rájöttek, hogy újra kell alakulniuk. 🙂
Cryptopsy – None so Vile. Vadállat lemez, a végletekig gyors és brutális, 22 éve hallgatom, de még mindig ugyanolyan hatással van rám.
Disgorge – Consume the Forsaken. Teljesen homogén dara, ne közelíts hozzá, ha hagyományos értelemben vett death metalt keresel! Egy komplett stílus alapjait rakták le, másolják is őket szorgalmasan. A gitárosuk, Diego Sanchez nem véletlenül kapta a „riff wizard” becenevet. A legnagyobb favoritom, még a kocsim hátuljára is felrakattam a logójukat.
Sinister – Hate. Maga a gonoszság, mindenféle hanghordozón megvan. Nem csak én vagyok azon a véleményen, hogy ez a legkirályabb albumuk.
Malevolent Creation – Retribution. Ez sem igényel különösebb bemutatást, nekem ez a kedvencem a diszkográfiájukból.
Carnivore Diprosopus – Condemned by the Alliance. Kolumbiai darabolás, de olyan szinten és érzékkel művelik ezen a lemezen, hogy az párját ritkítja. Slams, blasts, pigs and frogs!
Vomitory – Redemption. Svédasztal hullákkal. A későbbi munkáik jobban szólnak, erőteljesebbek és töményebbek, viszont ezen van a 40 Seconds Bloodbath.
Bolt Thrower – Warmaster. Nincs mit mondanom, csak tömjénezés lenne belőle.
Beheaded – Recounts of Disembodiment. Máltai brutal death, ez a kettes albumuk, szerintem az összes riff be van épülve az agyamba. Perfekt.
Vader – Litany. A death metal egyik Reign in Blood-ja. Az intenzitása, soundja verhetetlen.
Fleshcrawl – Bloodsoul. Itt is sokat gondolkodtam, hogy ez legyen vagy a Bloodred Massacre. Gyorsan meghallgattam mindkettőt, és ez lett a nyerő. A végén a Tomb of Memories… ááá, nincsenek rá szavak.
Gorgasm – Orgy of Murder. Megint csak egy olyan dalcsokor, amely úgy van megírva, hogy azt kívánom, bárcsak én lettem volna a tettes. Amerikai death metal, csúcsra járatott témákkal.
Monstrosity – In Dark Purity. Tudom, az Imperial Doom a kult, de én szívesebben tolom ezt a hangulatosabb mészárlást. Alulértékelt zsenik.
Degrade – Lost Torso Found. Relatíve ismeretlenebb csapat. Ez a kettes lemezük, egy csuklóból kirázott, hibátlan slágergyűjtemény.
Deicide – Once upon the Cross. Még egy death metal Reign in Blood. Kár, hogy ma már csak ipari hulladékot tudnak gyártani.
Grave – Into the Grave. A legtöbben az Entombed/Dismember/Unleashed triót komálják a legnépszerűbb régi svéd bandák közül, nekem a Grave a tuti. Ezzel a remekművel ismertem meg őket, persze nem a megjelenése idején.
Hypocrisy – Osculum Obscenum. Ilyen rohadék gitárhangzást azóta se nagyon hallottam, nagyon eltalálták, a lemez meg engem. A mai Hypocrisy-t inkább hagyjuk…
Immolation – Here in After. Imádom a beteg riffjeiket, és azt a megfoghatatlan fenyegetést, ami a műveikből árad. Ezzel ismerkedtem meg velük, azóta töretlen a szimpátia.
Pyrexia – Sermon of Mockery. Alaplemez, New York-i death metal, a címadó nóta refrénjében magyarul nyomják, hogy „szökik a krokodil”. Hallgasd meg, ha nem hiszed el! 🙂
Nincs kedvenc borítóm, rengeteg gyönyörű alkotás fedi a lemezeket, és nem csak a death metal berkeiben.Az elnagyolt, béna logókat viszont nagyon rühellem.
Melyek voltak életed legjobb, legmeghatározóbb koncertjei?
A legemlékezetesebb a Suffocation és a Disgorge 2004-es prágai fellépése volt: ekkor láttam először a brutal death metal keresztapjait, ráadásul egy színpadon. Az első külföldi bandás élményem pedig az 1996-os pesti Cannibal Corpse-Immolation buli volt a Fekete Lyukban.
Az utóbbi években nagyon díjaztam az alábbiak színpadi akcióit, megint csak a teljesség igénye nélkül: Carnivore Diprosopus, Visceral Disgorge, Vader, Immolation, Disentomb, Dying Fetus, Dehumanized, Obituary, Disgorge (USA), Disgorge (Mexikó), Internal Bleeding, Cryptopsy, Aborted, Maggot Colony, Relics of Humanity, Malignancy, Nader Sadek, Demonical, Archgoat, Holocausto Canibal, Sin of God, Age of Agony, Gutted, Krampüs, Kill with Hate, Gravecrusher, Amorphis, Overkill, Omen stb.
(holnap folytatjuk/fejezzük be)
Leave a Reply