Köztudott, hogy a thrash metal felívelése ’86-ban érte el a zenitjét, az volt a műfaj virágkora, legtermékenyebb éve, mivel alapvető klasszikusok jelentek meg abban az esztendőben. Természetesen egy ilyen termést nem lehetett megismételni később, de ’87 és ’88 sem volt gyenge eresztés thrash metal fronton. Véleményem szerint mindkét év tartotta a lépést 1986-tal, úgy a mennyiséget, mint a minőséget illetően.
Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a Testament ’87-ben a The Legacy-vel minden idők egyik legzseniálisabb bemutatkozó lemezét tette le a thrash asztalára, mégpedig úgy, hogy konkurencia akadt bőven. Hogy mást ne mondjak, a Death Angel, a Heathen, a Sacred Reich, a Blood Feast, a Toxik, az Infernal Majesty, a Coroner vagy a Necrodeath is ’87-ben adta ki debütáló alkotását.
A lemezzel a banda egy csapásra a thrash élbolyában találta magát, felléphettek a legendás Dynamo fesztiválon, majd még ugyanabban az évben kihozták a Live at Eindhoven EP-t, és nem sokkal eme anyag megjelenése után már újra stúdióban voltak, hogy folytassák diadalmenetüket, azaz felvegyék új korongjukat.
Nem hiszem, hogy bárkit is meglepett, meglephetett a méregerős bemutatkozás – különösen a kazettacserélgetős undergroundban részt vevőket és a fanzine-szerkesztőket nem –, ugyanis a Testament jogelődjének számító Legacy ’85-ben egy kitűnő négyszámos demóval hívta fel magára a figyelmet. Három dal is felkerült a The Legacy-re a kazettáról, a Burnt Offerings, az Alone in the Dark és a Raging Waters (a pontosság kedvéért, a demó negyedik dala a Reign of Terror volt); Alex Skolnick és Eric Peterson már akkor a legígéretesebb gitáros párosnak számítottak, Greg Christian bőgőzött, az énekes azonban Steve „Zetro” Souza volt, a dobverőket pedig Mike Ronchette kezelte.
’86-ban változtatták a nevüket Testament-re, és miután Zetro – Paul Baloff-ot váltva – csatlakozott az Exodus-hoz, a Guilt frontemberét, Chuck Billy-t vette be a zenekar, Mike Ronchette helyét pedig Louie Clemente vette át a dobfelszerelés mögött. Chuck-kal egy show-t játszottak Legacy név alatt 1986 júliusában, és a Testament volt az egyik első (hacsak nem a legelső) thrash banda, amely multi kiadóhoz szerződött, miután aláírtak az Atlantic-hoz. Tehát ’88-ban folytatódott a hadjárat, mégpedig egy újabb, briliáns mestermű révén, amely a keresztségben a The New Order címet kapta.
A banda semmit nem bízott a véletlenre, ezúttal is azzal az Alex Perialas producerrel dolgoztak a Pyramid Sound Studiosban, aki a The Legacy hangzásáért is felelt. Ha pedig fentebb már ejtettem szót a konkurenciáról, e helyütt is ezt kell tennem, ugyanis ’88-ban a Forbidden, a Vio-lence vagy a Morbid Saint bemutatkozásain (utóbbi ekkor még csak demó formájában vette fel lemezét, a hivatalos megjelenésre két évvel később került sor) kívül további klasszikus thrash lemezek láttak napvilágot, úgy mint a Release from Agony a Destruction-től, a Punishment for Decadence a Coroner-től, a Dimension Hatröss a Voivod-tól, a South of Heaven a Slayer-től vagy a So Far, So Good…So What! a Megadeth-től.
A The New Order hangvételében és stílusában nagyon hasonlít az első koronghoz, olyannyira, hogy az Into the Pit a The Legacy-n szereplő C.O.T.L.O.D. (Curse of the Legions of Death) kistestvére is lehetne, ugyanakkor megjegyzem, hogy az Új Rend nem az Örökség másolása, egyenesági leszármazottja. Ugyanaz a lendület, erő, dinamika, pazar zenészi teljesítmények jellemzik, mint elődjét, a zakatolós riffeken, ritmusokon alapuló, parádés szólókkal, kitűnő dallamokkal tarkított dalok, mint az Eerie Inhabitants, a címadó nóta, a Disciples of the Watch vagy a The Preacher zseniálisak, a thrash metal műfaj vitathatatlanul legfogósabb, legjobb szerzeményei közé tartoznak.
Sebesség tekintetében a Trial by Fire-ben és a Day of Reckoning-ben vesznek vissza egy kicsit, ezekben a felvételekben a középtempók dominálnak. Az eredetihez maximálisan hűen interpretálják az Aerosmith Nobody’s Fault-ját, a szerzemény abszolút nem lóg ki a sorból, ahogy az instrumentális tételek, a Hypnosis és a Musical Death (A Dirge) sem, amelyekben Alex Skolnick mester varázsol.
Véleményem szerint Chuck Billy őserejű hangja és Greg Christian basszusa is a Testament védjegyének tekinthető, a bőgőtémák kiemelt jelentőséget kapnak a dalokban, mindazonáltal úgy vélem, hogy a Greg Christian és Louie Clemente alkotta ritmusszekció az egyik legalulértékeltebb páros a metal világában.
A The New Order abszolút megérdemelten hozott nagy sikert a Testament-nek, az album az amerikai Billboard 200 slágerlistán a 136. helyet érte el, hivatalos videoklipeket pedig a Trial by Fire-hez és a Nobody’s Fault-hoz forgattak. Ez a két dal a Trial by Fire maxin is kijött a Reign of Terror-ral megtoldva, mellettük a címadó szám rövidített változata kapott helyet az anyagon.
Ha visszatekintünk a csapat múltjára, diszkográfiájára, elmondható, hogy első négy lemezük abszolút thrash klasszikus, egytől egyig hibátlan alkotások. Ezt követően némi törés és jó pár tagcsere következett be náluk, de a The Gathering-en újra magukhoz tértek, mintegy „visszajött a meccsbe” az együttes. A ’90-es évek végén, kétezres évek elején Chuck Billy betegsége sem tudta megtörni a lendületüket, hála Istennek, az indián óriás felépült, meggyógyult és a The Formation of Damnation óta újra formába lendültek, megállíthatatlanul dolgoznak, nem tudnak hibázni. Bízom benne, hogy ez még nagyon sokáig így marad.
Leave a Reply