
A ’90-es évek végéhez közeledve a Hammerfall visszahozta a köztudatba a tradicionális heavy metalt. A már lefutott grunge, pop/punk és az akkortájt vitorlát bontott modern/nu metal közegbe robbantak be Oscar Dronjak-ék. A Glory to the Brave hamar komoly sikereket aratott, amelynek farvizén további fiatal, újgenerációs heavy metal csapatok bukkantak fel.
Ennek mentén tért vissza az old school thrash metal is, igaz, ez az irány hamar le is csengett. Ahogy a klasszikus heavy metal, úgy a retro thrash hullám katalizátora is Skandinávia volt, utóbbi irányzat legismertebb képviselői pedig a svéd Guillotine, illetve a norvég Aura Noir, Infernö és Nocturnal Breed lettek. Sőt, meggyőződésem, hogy Hammerfall-ék több, a ’80-as években működött thrash banda – a Destruction, az Onslaught vagy a Necrodeath – visszatérését is elősegítették. Aztán egy kicsivel később, a 2000-es évek elején a thrash hullám átért a tengerentúlra, ahol akkoriban olyan együttesek bontottak vitorlát, mint a Merciless Death, a Warbringer és a Fueled By Fire.
Úgy vélem, manapság híján vagyunk old school thrash alakulatoknak, legalábbis régen fedeztem fel kedvemre való thrash muzsikát. A svéd Entrenched és Antichrist, a norvég Nekromantheon és Deathhammer, a már feloszlott szerb Toxic Trace óta nem volt szerencsém a ’80-as évek thrash metaljának szellemiségét ápoló muzsikához, a modern, korszerű megközelítésű thrash pedig nem tartozik a favoritjaim közé, jobban mondva, csak mértékkel fogyasztom.
A Shakma egy fiatal alakulat, pár éve jött létre a norvégiai Haugesundban. A velük kapcsolatban emlegetett „old school thrash metal” cimke hívta fel rájuk a figyelmem, valamint az, hogy hazai pályán, azaz a Duplicate Records-nál dolgoznak. Az A. Runic dobos, Marco Østrem Runic gitáros/énekes (feltételezem, hogy testvérek), L. Udjus gitáros és S. Golden basszusgitáros alkotta tagság első kiadványa a 2016-os Night of Torment demó volt (ezt követően érkezett S. Golden), idén pedig debütáló anyagukkal bombázzák az undergroundot.
Aki figyelemmel kísérte a kiadó eddig tevékenységét, az általuk kiadott hanghordozókat,az egyszerűen nem lőhet mellé a Shakma-val. Ahogy földijeik, például a Nekromantheon, az Audiopain vagy a Deathhammer, úgy ők is a ’80-as évek világából merítenek, ergo nem az újdonságra való törekvés, zenei forradalom vagy reform megvalósítása a céljuk, hanem a 33-34 évvel ezelőtt, a földalatti mozgalomban igen komoly népszerűségnek örvendő thrash életben tartása, az akkori éra megidézése.
Ennek szellemében a Blood Ritual-lal egy gyors, intenzív, riff-központú támadás veszi kezdetét, mintegy 41 percben tálalva. Demójuk négy tétele (Blood Ritual, Midnight Mass, Spectres of Death, Night of the Coven) mellett olyan szerzemények hallhatók még a lemezen, mint a Deadly Spawn, a címadó tétel, vagy a Knife of the Prowler – mind-mind a korai Destruction-t idézve. Értelemszerűen itt-ott becsúszik egy-egy lassabb téma, rész, majd utána visszatérnek a húzós thrash-tempók. Marco hangja ugyan nem elég erős, karakteres, jellegzetes, ezen a fronton mindenképpen erősíteniük kell a jövőben, azonban a korong, a muzsika, mint egész mindenképpen kielégíti a műfaj híveinek igényét. Jól szól az album, vastag, telt hangzással bír a végeredmény.
Nem hiszem, hogy ebben a stílusban idén majd Dunát rekesztő mennyiségű anyag érkezik (az új Necrodeath-t már hetek óta tűkön ülve várom), így a régi iskolás thrash híveinek mindenképpen ajánlom a Shakma-t. A magam részéről bizalommal viseltetek irántuk, és remélem, hogy további, ehhez hasonló alkotásokkal jelentkeznek majd a jövőben.
Leave a Reply