Persze, hogy mindannyian tisztában vagyunk a zenekar történetével, kis túlzással lerágott csont, hogy honnan, hogyan indultak el, és mivé lettek az idők folyamán. A stílust meghatározó, kialakító művük 35 évvel ezelőtt került a boltok polcaira, és egy addig korábban sosem hallott szélsőséges muzsikával, a thrash metallal ismertette meg a rajongókat. Köszönjük meg nekik!
1981 végén, Los Angelesben az akkoriban éppen nagykorúvá cseperedett, dán származású teniszjátékos, Lars Ulrich hirdetést adott fel egy helyi lapban, a The Recyclerben, miszerint „dobos keres más metal muzsikusokat, akikkel Tygers of Pan Tang, Diamond Head és Iron Maiden nótákat játszana”. Választ a Leather Charm gitárosaitól, Hugh Tanner-től, és James Alan Hetfield-től kapott, utóbbi ráadásul olyan zenekarokban is megfordult már korábban, mint az Obsession és a Phantom Lord, tehát egyrészt rendelkezett némely tapasztalattal, másrészt a Los Angeles-i klubéletben sem mozgott idegenül.
Ulrich semmit nem bízott a véletlenre, ugyanis bandájának még híre-hamva sem volt, amikor találkozott az akkortájt induló Metal Blade Records főnökével, Brian Slagel-lel, akit megkörnyékezett, hogy biztosítson szereplési lehetőséget csapatának az éppen készülő Metal Massacre válogatásán. Slagel elfogadta Ulrich kérését, Ulrich pedig csatasorba állította Hetfield-et (ezzel egyidejűleg a Leather Charm megszűnt létezni, Tannerrel nem tudjuk, mi történt), 1981. október 28-án, öt hónappal Ulrich és Hetfield találkozását követően pedig hivatalosan is megalakult a zenekar.
Nevük azonban még nem volt, és ezt a problémát úgy hidalták át, hogy Ulrich beszélgetett egy San Francisco-i barátjával, bizonyos Ron Quintana-val, aki éppen induló fanzine-jének keresett nevet. Quintana zenekarnévnek a MetalMania-t és a Metallica-t ajánlotta, Ulrich pedig lecsapott az utóbbira. 1981 decemberében, egy nap alatt rögzítették a Leather Charm átdolgozott Hit the Lights-át, a gitárt (egy szóló kivételével, amit Lloyd Grant játszott fel) és a basszust James kezelte, míg a dobokért Lars volt a felelős.
A dal 1982 februárjában látott napvilágot a Metal Massacre első részén. A kompiláció első nyomása a Metal Blade, a második a Megaforce égisze alatt látott napvilágot. A Hit the Lights két különböző változatban szerepel rajtuk: mivel James elégedetlen volt az eredetivel, a második nyomáson már Dave Mustaine játéka hallható Grant-é helyett. Amúgy a bandát a korai nyomásokon helytelenül, Mettallica-ként tüntették fel.
A dal hatására komoly pezsgés alakult ki körülöttük. Első koncertjükre 1982. március 14-én, Anaheimben, a Radio City-ben került sor, immáron Ron McGovney basszusgitárossal és Dave Mustaine-nel (ex-Panic, majd Fallen Angels, Megadeth) kiegészülve. Repertoárjuk akkoriban szinte csak N.W.O.B.H.M. zenekarok feldolgozásaiból állt, ugyanakkor a fiatalok saját dalaik komponálásra is ráfeküdtek. ’82-ben beindult a demózás, gyakorlatilag futószalagon készítették a felvételeket (Whiskey Audition Tape, Ron McGovney’s ’82 Garage demo, Power Metal, No Life ’til Leather, Live Metal Up Your Ass).
’83-ban fontos személycserék zajlottak le: Ron McGovney-t Cliff Burton (R. I. P. ex-EZ Street, Agents of Misfortune, Trauma), míg Dave Mustaine-t (akinek a Megaforce demó volt a hattyúdala) Kirk Hammett (ex-Exodus) váltotta. Az is köztudott, hogy Burton első körben elutasította a zenekar ajánlatát, majd később csak azzal a feltétellel csatlakozott hozzájuk, ha a Metallica átköltözik El Cerrito-ba, a San Francisco-i öböl (Bay Area) környékére.
Ekkora és ennyi alapozás után a csapat készen állt első lemezének felvételeire, azonban a Metal Blade képtelen volt a költségeket fedezni, így más opciók után kellett nézniük. Egy koncertpromóter, bizonyos Jon „Jonny Z” Zazula (a legendás Rock ’n’ Roll Heaven lemezbolt tulajdonosa), aki hallotta a csapat No Life ’til Leather demóját, felajánlotta, hogy nyélbe üt egy lemezszerződést a Metallica és valamelyik New York-i kiadó között, utóbbiak azonban nem mutattak érdeklődést a zenekar iránt, így Zazula saját kiadójához, a Megaforce-hoz szerződtette le az együttest.
A csapat 1983 májusában vonult be a rochesteri Music America Recording stúdióba, hogy Paul Curcio producer segítségével rögzítse bemutatkozó anyagát. Amely eredetileg Metal Up Your Ass munkacímen futott, ám a kiadóval folytatott konfliktusok és a terjesztői elutasítások miatt az albumot Kill ’Em All-ra nevezték át. A cím Cliff Burton-től származott, aki, miután a kiadó elvetette az eredeti Metal Up Your Ass borítót, így reagált: „Just fuckin’ kill ’em all! Those record company fuckers… kill ’em all!” – hangzottak állítólag annak idején az ominózus mondatok.
1983-ban ez a lemez fenekestől felforgatta az undergroundot, követendő példává lett az akkoriban alakult, kemény zenét játszó csapatok számára. Noha az Exciter már túl volt a nagyon súlyos, horzsoló hangzással megtámogatott Heavy Metal Maniac-en és a Venom is kiadta a Black Metalt, a Kill ’Em All még ezekre is rátett egy lapáttal, mégpedig a nagyon agresszív hangzás révén. Holott Zazula nem volt elégedett az eredeti keveréssel, mert úgy gondolta, hogy a dobok túl hangosak és a gitárok túl mélyek, így az átkeverést a hangmérnök Chris Bubacz végezte el, Zazula instrukciói alapján.
A lemez végső költségvetése 15 ezer dollárra rúgott, ami majdnem csődbe vitte a kiadó főnökét. „Jelzáloghitel volt, amit elköltöttem, nem pedig olyan tőke, ami a rendelkezésemre állt” – mondta később Zazula. Ráadásul terjesztőt is nehezen talált, de végül meggyőzte a Relativity Records-ot, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában, a Music For Nationst pedig, hogy Európában terjessze az albumot.
Hit the Lights, The Four Horsemen (amelyet a bibliai Jelenések könyvében szereplő Apokalipszis négy lovasa ihletett), Motorbreath, Jump in the Fire, Whiplash stb. – egy addig sosem hallott, durva stílus előfutárai, megtestesítői, egy komplett metal műfaj létrehozói. Tulajdonképpen nem tettek mást, mint a magukba szívott brit metal hatásokat alaposan felgyorsították, magas sebességi fokozaton tálalták, gyors dobtémákat, mély regiszterű akkordokat, zúzós szólókat vonultattak fel. A demókhoz képest rengeteget fejlődtek: a korai felvételeikhez viszonyítva gyorsabban, pontosabban játszottak, és különösen Hetfield hangja vált még súlyosabbá. Ahogy a Billboard magazin akkoriban megfogalmazta: a népszerű muzsika arculatát változtatta meg a Kill ’Em All a punk és metal különleges kombinációjával.
A lemez eredetileg 15 ezer példányban jelent meg, ám az év végéig 17 ezer darab talált belőle gazdára. A punkbandákhoz hasonlóan a Metallica a tapetrading hálózat, valamint a független magazinok révén (Metal Forces, Metal Mania) promotálta az anyagot. (Érdekesség, hogy 1986-ig, a Master of Puppets átütő sikeréig a Kill ’Em All nem került fel a Billboard Top 200-as listájára, akkor is csupán a 155. pozícióig jutott.)
A szekerük a Ravennel közös, 1983 júniusának végén startolt, kéthónapos Kill ’Em All for One turnéval indult be, amelyet követően, az év végén adtak egy pár önálló bulit (közben pedig nekiálltak a Ride the Lightning dalainak). 1984 februárjában, a Venom Seven Dates of Hell turnéjának nyitózenekaraként tűntek fel első alkalommal Európában. Február 3-án Zürichben mutatkoztak be, 11-én következett az Aardschok fesztivál a hollandiai Zwolle-ban, hétezer néző előtt, majd Olaszországot, Németországot, Franciaországot és Belgiumot hódították meg, megfejelve teljesítményüket két telt házas koncerttel a londoni Marquee klubban.
Addigra a Kill ’Em All már 60 ezer eladott példánynál járt. A turné végeztével vonultak a koppenhágai Sweet Silence stúdióba, hogy Flemming Rasmussen-nel elkészítsék a Ride the Lightning-ot. A többi pedig már történelem.
Leave a Reply