Örök kérdés és komoly paradoxon szeretett műfajunk rajongói számára, hogy a metalnak ismét ott kellene-e lennie, ahol a ’80-as évek végén, a grunge robbanása előtt volt. A nemrégiben lezajlott Eurovíziós válogató, amelyet egy rock/metal csapat, az AWS nyert, és ezzel megszerezte a jogot a fesztiválon való fellépésre, valamint az ezt követő netes vita (nem akarok csúnya szavakat használni, de a szarvihart találó kifejezésnek érzem rá) ismét elgondolkodtatott a kérdésen.
Meghallgattam a győztes dalt. Szeretném leszögezni, hogy nem a stílusom, de amit hallottam, az nem más, mint egy kicsit bekeményített rádiós popsláger. És ezzel nincs is baj. Nem látom, hogy a srácok játszanák a nagy lázadót, akik szembeköpnek mindent és mindenkit, és a magam részéről nem vitatom el tőlük a sikert.
Ellenben a „mérnincsrokkarádióban”-típusú emberek, zenészek, hangadók, akiknek egy része igencsak kulturálatlanul tud megszólalni, ha oda kerül, mégis milyen reakciókat vártak? A szélesebb közönség számára taszító ez a stílus, az ilyenfajta megnyilvánulás. Ugyanúgy, ahogy a mélyre hangolt gitárok, a hörgés, a kiabálás is nehezen befogadható egy „átlagember” számára. Egyszerűen más az ízlésük.
Hogy miért tettem idézőjelbe az átlagembert? Pusztán azért, mert ha belegondolunk, hogy mindannyian leüljük a nyolc-tizenkét óránkat a suliban/irodában/gyárban/akármilyen munkahelyen, csupán annyi különböztet meg bennünket másoktól, hogy egy kicsit máshogy öltözünk. De ugyanolyan fogyasztói szokások érvényesek mindenkire, maximum másból válogatunk.
A mainstream közönség nem vevő a keményebb műfajokra. Nem mindenki kezd azzal a kérdéssel, hogy „Ez olyan zene, ahol azt csinálják, hogy öaaarrrgh?”. A legtöbben elfogadják a különbözőséget. Felesleges a páriát vagy a felsőbbrendűt játszanunk, hiszen azzal csak ráerősítenénk a sztereotípiákra.
Amikor egy-egy fősodorbeli személyiség évekkel ezelőtt berögzült elutasítással áll hozzá a műfajhoz (lásd a kommentvihar kiváltó okát), az számomra egyenértékű azzal, ahogy mi tudjuk szidni a „gépzenét”, úgyhogy 1:1, mindkét oldalon találunk ugyanolyan mentalitású embereket.
Egy kissé elkanyarodtam a tárgytól, úgyhogy visszatérek rá: fogadjuk el, hogy a thrash, a death vagy a black metal sosem lesz olyan sugározottsági szinten, mint akár egy Tankcsapda, vagy egy AWS. Jó ez nekünk? Az elfogadottsághoz, illetve a sikeres turnékhoz, lemezeladásokhoz természetesen szükség lehet egy szélesebb bázisra. De tényleg mindenki torkán le akarjuk tuszkolni ezt a zenét, ami esetleg azzal jár, hogy teljesen felhígul a közeg, és olyan arcok is megjelennek a koncerteken, akik amúgy elutasítanák a műfajt? Egy megtörtént eset a 2010-es Metallica-buliról: a haveromra rászóltak a mellette állók, hogy nem kéne ugrálni meg pogózni.
Tudom, hogy elitistának tűnhetek, magam is érzem az ellentmondást. Főleg úgy, hogy szeretném, hogy minél több emberhez jusson el a zeném, amibe időt és energiát fektetek. Így az a véleményem, hogy aki elfogad, azt én is elfogadom, aki pedig nem, azzal nincs tárgyalni valóm. Igyekszem kimaradni az ilyen jellegű vitákból, egyrészt mert értelmetlenek, másrészt pedig, mivel a véleményem nem szélsőséges, két tűz közé minek beállni?
Ti hogy álltok ehhez a kérdéshez?
Engem nem izgat, hogy szól e a rádióban Rock-zene vagy sem.
Amúgy is, egy előadótól csak egy számot nyomnak orrba-szájba. Arra meg szerintem nincs szükség, hogy egyetlen számot kiragadjanak az albumról és unalomig nyomják.
AWS? Még nem is hallottam.
Na igen a sztereotípia, azzal vigyázni kell. De a provokáló Művésznőnek is volt egy érdekes álláspontja, hogy finoman fogalmazzak.Mondjuk sokan ilyen helyzetben nem tudnak humorral visszavágni, hanem egyből megy az alpáriság, ami azért több mint szomorú.
Személy szerint 15 éve még én is hiányoltam a rádiókból 1-1 fémesebb számot, de ezt már napjainkra egyre jobban nem igénylem, mert azóta az internet és mobilvilág elég jól kinőtte magát (mondjuk a lemezpiacnak azért betett rendesen) ahhoz, hogy ne a TV-Rádió tengelyen lehessen csak kulturálódni másrészt a fent említett eset (Metallica koncert) is azt bizonyítja, hogy a kevesebb néha több.
Ja, de azért olvastam egy-két nagyon szellemes választ, amit a „Művésznő”-nek címeztek. 🙂
Aztán amikor a Metallica, a Guns’Roses meg a Nirvana népszerű lett, mivé változtak? A Metallica tagjaiból kubainak kinéző stricik lettek (ezt ők maguk fogalmazták így, persze utólag), a G’nR úgy ahogy volt szertefoszlott, Cobain meg egy nagy durranással kinyilvánította álláspontját arról, hogy mennyire érzi jól magát az ilyen nyomás alatt mint a népszerűség. Nem tett jót egyiknek sem ez a hirtelen jött hírnév. Nem volt nekik való. Kiestek a szerepükből. A Metallica talán tudott korrigálni, de a többi idejekorán kiégett és félbemaradt. Egy ilyen jellegű zenekarnak jót tesz az úgynevezett másodvonal. Ott zavartalanul tud igazán kreatív lenni. A rajongóik úgyis első ligásként gondolnak rájuk, a többi meg mit számít?