Beerzebub: MMXVIII EP (2018)

A Beerzebub zenekar a Lord Beerzebub művésznéven tevékenykedő énekes rap metal projektje, amelynek szövegeit ő maga írja, a zenei ötleteit pedig gitáros társai segítségével önti végső formába. Ehhez nagyszerű zenészeket toborzott maga mellé.

A ’90-es években kezdett egymásra találni a rap/hip-hop és a fémzene, ebből az ötvözetből létrejött új stílusban remek albumok születtek, és a zenekarvezetőnek nem titkolt célja volt muzsikájával ennek a korszaknak a felidézése. Érzésem szerint jól megvalósult ez a terv, korrekt bemutatkozás került megjelenésre az MMXVIII EP-vel, amely ápolja a hagyományokat.

Nem vagyok elvakult rajongója ennek a muzsikának, de régebben szívesen hallgattam a Clawfinger-t, és olyan fúziós zenekarokat, amelyekben néhány dal rappelős éneket tartalmazott, mint például a Faith No More, a Suicidal Tendencies vagy a Biohazard. Szerintem Lord Beerzebub is csípi a felsorolt bandákat, mert számaiban megjelennek ezeknek a zenekaroknak a hatásai.

Az EP öt számot és egy intro-t tartalmaz, amelyekben súlyos gitárriffeket, pörölyként odacsapó dobot, vastag basszust hallhatunk, ezeket kiegészíti a hadarós, rap zenékre jellemző ének, szövegköpködés. És persze nem maradhat el a scratch-elés sem, ami ebben a közegben megszokott dolog.

Ilyen zenei közegben kiemelt szerepük van a szövegeknek, amelyek, ha gyengére sikerülnek, elvész az egésznek a lényege, de szerencsére Lord Beerzebub nem követte el ezt a hibát, és korrekt módon fűzte össze a szavakat. A dalok témái leginkább társadalmi, politikai problémákat feszegetnek, amelyek elég kritikusak, dühösek, ám kellő intelligenciával felvértezettek, így elmondhatom, hogy nagyon jó ezeket hallani.

Úgyhogy mást nem tudok tenni, mint csutka hangerőn hallgatni – mert így üt a legjobban –, és azok figyelmébe ajánlani, akik vevők erre a zenére.

Infók a Beerzebub-bal kapcsolatban:

BEERZEBUB:

Lord Beerzebub – szájkarate
Björn Lukonwag – propeller
Sovács Kándorné – bőgés
Braff Zacklin – aerobik
Báró von Csucsszky – bőrözés

BEERZEBUB – MMXVIII EP (2018)

Felvétel/keverés/master/producer – Pencs Tamás
Zene/szöveg: Beerzebub + Pencs Tamás
Gitárszólók: Macher Zoltán (Inhalator, Story)
Scratch: Krossy (BeatKOHO), Rawmatik (Kriminal Beats)

Elérhetőség:

https://www.facebook.com/beerzebubmowar/
https://www.instagram.com/beerzebubmowar/
https://twitter.com/beerzebubmowar
https://beerzebub.bandcamp.com/

https://www.youtube.com/channel/UCOeLfEL1l6sEZWTH1acTYww

mowarmetal@gmail.com
+36-70/323-8503

Üdvözlet!

Elkészült a legújabb szöveges mozgófilmünk a Kínképző dalunkra, ami nevéhez hűen nem tartalmaz barátságos jeleneteket. Tudjuk, hogy sokszor a csapból is ez folyik és sokak számára felháborítóak ezek a dolgok, amikor napi szinten szembesülünk velük, de addig amíg állandóan csak a vállvonogatás és a közöny a reakció ezekre a tényekre, esetleg egy „többet nem nézem meg” kijelentés, addig kell, hogy újra és újra eljusson a tudatunkig, hogy milyenek vagyunk valójában.

A teljes MMXVIII EP – hasonlóan barátságtalan szövegekkel, de legalább képek nélkül – letölthető/meghallgatható az alábbi online felületeken:

Deezer: https://www.deezer.com/hu/album/57897612
Spotify: https://open.spotify.com/album/5FoXo4oht1i53421JQDC30
iTunes: https://itunes.apple.com/hu/album/m-m-x-v-i-i-i-ep/1353170337?l=hu
Google play: https://play.google.com/store/music/album/Beerzebub_M_M_X_V_I_I_I?id=B3cdih67rggwkvniygptsfgfbxi

About Zozzie 316 Articles
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy mikrobiológiai fermentációs cégnél üzemvezető.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*