
Gyakran eszembe jut a „közös ízlés–egyéni ízlés” kérdése, és azt gondolom, hogy – ha nem csak a mostanában hallgatott zenéket nézzük, – sokkal több dologban egyezünk, mint amennyiben különbözünk egymástól. Hogy a bázis szinte mindenkinél azonos, és arról lelépve tettünk kisebb-nagyobb kirándulásokat a heavy metal birodalmának egyes régióiba.
Hogy ne mindig gasztronómiai példákkal jöjjek, úgy vizualizáltam a helyzetet, mintha mindannyian amőbák lennénk, akik egykor nagyjából ugyanarról a startkockáról indulva tetszőleges irányba nyújtogatták ki állábaikat, s változtatták ilyen módon a helyüket. Az alap lehet, hogy valamennyiünknél a klasszikus metal volt, mára viszont sokan a thrash, a death, a doom, a stoner vagy akármelyik másik irányzat területén tanyázunk a leginkább.

A teljes térség más-más részletét fedjük le, nincs két egyforma amőba-alakzat, ugyanakkor kisebb-nagyobb mértékben egymással is takarásban vagyunk. Ha felsorolnánk, mondjuk, 50 kedvenc zenekarunkat (nem aktuálisan, hanem az elmúlt 20-30 évből), kiderülne, közülük melyek jelentik a közös nevezőt. Amelyek pedig nem, azok mely irányzatokat képviselik. Ez utóbbiak azok, amelyek zeneileg különbözővé tesznek bennünket egymástól.
Tudom, nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen egy zenekar életművének megítélésben sem feltétlenül értünk egyet, de valószínűleg ott is vannak közös kedvenceink.
Mit gondoltok erről?
Leave a Reply