CODE – 1. rész – Rattle Inc.

Létezik nem is egy olyan együttes, projekt, amelyekben az eseményeket rettentő nehéz figyelemmel kísérni. Egyrészt olyan sok a jövés-menés a zenekaron belül, hogy az követhetetlen, másrészt az információköteg is gyakran elég hézagos, nem igazán lehet tudni, hogy hol tart a társaság (vagy a multi-instrumentumkezelő, ha egyszemélyes a formáció). Szerintem sok esetben szándékosan mellőzik a zenészek az adatszolgáltatást, nem érzik szükségét annak, hogy napi téma legyen a sajtóban a banda, és a tagok is szeretnék élni hétköznapi életüket, kerülve a körülöttük zajló felhajtást. Személy szerint meg tudom érteni ezt a hozzáállást, a metal zenei közegben nem feltétlenül a háttéresemények a fontos tényezők, hanem maga a zene: a kiadott albumok és – ha vannak – az élő fellépések. De néha azért jó képben lenni kedvenceinkkel kapcsolatban.

A <code> zenekar tipikus példája a rejtőzködő életmódnak, mivel külön nyomozást kellett folytatnom annak érdekében, hogy egy áttekinthető biográfiát összeállítsak. Underground zene, amely gyémántként tündököl ebben a közegben, ugyanis a banda fennállása alatt elképesztően magas színvonalú albumokat jelentetett meg, ezért kijár nekik az elismerés.

Ha megnézzük, mely együttesekkel áll valamilyen rokonságban a zenekar, nagyjából beazonosítható, hogy a fémzenén belül milyen ligában játszanak. Dødheimsgard, Void, Ulver, Ved Buens Ende, Arcturus – néhány név, akik számítanak. A későbbiekben elmondom, miért pont ezeket a bandákat tettem közzé, rámutatok, hogy milyen kapcsolódási pontjaik vannak a <code>-dal.

Nem volt egyszerű kibogozni a szálakat abból a kevés információ-gombolyagból, amit felleltem az interneten; megpróbálom röviden összefoglalni az együttes eddig megtett útját, de ez többnyire a korábbi időszakra fog vonatkozni, a mostanában zajló eseményekről alig találtam érdemi részeket.

A zenekar alapítója és (mai napig) vezetője Aort, aki gitáron játszik, valamint a dalok zenei szerzője. 1998-ban pumpálta bele muzikális ötleteit Seasonal Code néven futó egyszemélyes projektjébe, és három demófelvétel kísérte ennek a próbálkozásnak az útját 2001-ig. Aort bevallotta, hogy ez a zenei kísérletezés volt a kezdet, ekkor ragadott először a kezébe hangszert.

Miután túl volt a tanulási perióduson, csatlakozott hozzá Kvohst (Mathew Joseph McNerney), valamint Chtonian, és létrejött a <code>. Mindketten az énekért feleltek, és ez a felállás rögzítette a 2002-ben kiadott Neurotransmissions: Amplified Thought Chemistry demót. Khvost rengeteg zenekarban megfordult a <code> előtt és után is, mint például a Void, a Dødheimsgard vagy a Hexvessel, amit később ő gründolt.

Chtonian elég gyorsan lelécelt, de a két ős-tag mellé érkezett basszusgitárral a nyakában és háttérmikrofonnal a kezében Vicotnik (más néven Viper – Dødheimsgard, Ved Buens Ende), Vyttra (gitár) és Aiwarikiar (dob – Ulver), így ez a tagság nekiállhatott az első nagylemeznek, amely Nouveau Gloaming címmel jelent meg 2005-ben.

2006 végén teljesen váratlanul elhúzott a trió (Kvohst, Aiwarikiar és Vyttra) Aort mellől, de a főnök nem esett kétségbe, felvette a kapcsolatot a színtér egyik legkiválóbb (ha nem a legjobb) hangjával, ICS Vortex-szel (Arcturus, Dimmu Borgir, Lamented Souls), hogy megnyerje őt énekesnek. Addig ment a tökölődés, míg Kvohst visszatért, ICS Vortex pedig hoppon maradt. Már csak egy dobos kellett a teljes zenekarhoz, a posztot végül Adrian Erlandsson töltötte be, akit az At The Gates-ből és a Cradle Of Filth-ből ismerhetünk. Andras pedig gitáros pozícióba igazolt, hogy vastagabban dörrenjenek meg a hathúrosok.

2008-ig kellett várni a második albumra, de megérte, mert Resplendent Grotesque néven egy óriási korongot adott ki a <code>. Ez egy olyan mestermű lett, hogy nekem…, de erről is majd később.

2011-ben Kvohst ismét kilépett a bandából, hogy teljes egészében a saját dolgaira koncentrálhasson, elköltözött Finnországba és Hexvessel néven indította útjára zenekarát.

Ennek az évnek a végére alakult ki az a felállás, ami – ha hihetek a hírmorzsáknak – jelenleg is együtt van: Aort (gitár), Andras (gitár), Syhr (basszusgitár), Lordt (dob), Wacian (ének).

Egészen 2013-ig kellett karba tett kézzel ülnünk, hogy megjelenjen a harmadik LP, amely az Augur Nox címet kapta, de úgy látszik, a fiúk is érezték, hogy túl sok idő telik el két album kiadása között, ezért 2015-ben piacra dobták a Mut korongot. Még ebben az évben jött ki a Live in Netherlands hivatalos koncertlemez; eszerint nagyon aktívvá vált a társaság.

Pedig azon kívül, hogy ismertem a felállást, nem sok információt leltem a zenekar ebben az időszakban végzett tevékenységéről, fogalmam sem volt, hogy a továbbiakban léteznek-e egyáltalán, ezért kisebb meglepetésként hatott, hogy 2017-ben két EP-vel is jelentkeztek. Szóval, minden rendben, csak kutakodni kell, hogy képben legyek velük kapcsolatban. A Lost Signal EP nem más, mint régebbi dalok újrarögzítve. Három nóta a Mut lemezről, és egy-egy a többiről származik, az Under the Subgleam EP pedig négy új dalt tartalmaz.

Nouveau Gloaming (2005)

Egy jó bemutatkozó lemez mindig adhat egy hatalmas lökést a zenekarnak, egyből rájuk irányulhat a reflektorfény, ami, valljuk be, egyik zenésznek sincs ellenére. Megalapozhatja a banda jövőjét, felmérhető az, hogy mennyire fogadja be a hallgatóság; szóval, sok minden eldőlhet az együttes későbbi tevékenységével kapcsolatban.

Természetesen semmire nincs garancia, a világ legjobb albumát kiadhatja egy banda, – hogy egy közgazdasági hasonlattal éljek – hiába megfelelő a kínálat, ha nincs rá kereslet. És persze rengeteg más tényező is befolyásolhatja az adott együttes karrierjét.

Nincsenek arra adataim, hogy mennyi példány fogyott a debütáló lemezből, de az biztos, hogy rögtön magasra tette a lécet a <code>. A zene black metal, de nem a korai skandináv érából, itt helyük van a dallamoknak és a meghökkentő – mondjuk úgy, progresszív vagy kísérletező – zenei megoldásoknak is. Törekedett arra az együttes, hogy a muzsikájába egyéb stílusok is beolvadjanak, és ezzel létrehozzon egy teljesen egyéni zenei világot, ami szerintem sikerült is.

Tudom, nem mindenki kedveli ebben a stílusban a dallamos vokált és gitárt, néha érdekes jelenségként funkcionálnak, de az én ízlésemnek ez teljes mértékben megfelel. Főleg akkor, ha ezek a muzikális témák igényesek és egyediek, mint ahogy ezen az albumon hallható.

Nagyon változatos dalok sorjáznak, folyamatos odafigyelés kell, hogy befogadjuk ezeket, de szerintem pont ez benne az izgalmas. Nem kell megijedni, nem öncélú a zene, mert minden hangnak, témának megvan a helye, csak rengeteg ötletet halmoztak fel a fiúk, és ezeket belepasszírozták a nótákba.