Ma, amikor gyakorlatilag már az általános iskolában alap az angol nyelv, nehéz elképzelni, hogy a rendszerváltásig, kötelező jelleggel, egészen a főiskola/egyetem második évfolyamáig oroszul tanultunk. A „szerencsésebbek” gimnáziumban már angolul is, a szerencsétlenebbek – mint ahogy én is – más nyelven, például latinul.
1986 őszén, önszorgalomból, saját költségen beiratkoztam a TIT Stúdió angoltanfolyamára, de akkorra már volt egy jókora szókincsem – a rockzenének köszönhetően. A feleségem máig mosolyog azon, hogy miközben ő nálam jobban beszéli az angolt, én a szigetország nyelvének milyen speciális területét tettem magamévá, hiszen például előbb tudtam, hogy mit jelent a witch, a funeral, a gallow’s pole vagy a suffocation, mint a van vagy a cauliflower.
Ez irányú okosodásom annak volt köszönhető, hogy szótár segítségével lefordítottam az albumok és a számok címét, időnként pedig egy-egy dalszövegnek is nekiugrottam. Gondolom, az idősebbek sokan „tanultak” így angolul.
Érdekes, hogy ehhez képest máig nem sajátítottam el jól a nyelvet. Különösen a beszéddel vannak problémáim, azon belül is a másik által mondottak megértésével. Bármilyen írott szöveget lefordítok, de a hallottak valahogy nem jutnak el teljes egészében az agyamig.
Így lehet, hogy zenehallgatás közben nem foglalkozom a szövegekkel, amelyek mintha egy vakfoltra érkeznének a fejemben; nem fogom a mondatokat, csak a zenére koncentrálok. Egy-két hangsúlyos szövegrész, refrén persze megvan, de inkább csak a cím alapján képzelem el a tartalmat, azt, hogy miről is énekel a csapat.
Nem tanulom meg a szövegeket, és nem éneklem őket együtt a frontemberrel. A mondanivalót illetően nem érint meg, nem ér el úgy a zene, mint másokat. Ez van, így működik bennem a chip, és nem hiszem, hogy erre a hátralévő kis időre át tudnám, át akarnám programozni.
Ti hogy vagytok ezzel?
Hátralévő kis időre???? 🙂
Azé’ még 1-2 hónapod csak lehet… 😀