Yaotl Mictlan

Aki jártas az indián kultúrák világában, elég, ha rápillant a zenekarnévre, és kapásból kijelentheti, hogy valahová Közép-Amerikába kell pozicionálni az együttes származási helyét. Valóban, a Yaotl Mictlan ebben a térségben keresendő, egészen pontosan Mexikó a banda hazája, de már jó néhány éve Salt Lake City-be (USA, Utah) helyezték át a székhelyüket.

Elég nehéz volt adatokat gyűjteni a zenekarról, nem kényeztetnek el bennünket információval a srácok, de azért a lényeges dolgoknak utána tudtam olvasni. A kutakodásban segítségemre volt az underground metal zenék jó ismerője, Tátrai Emese, aki magát a zenekart is ajánlotta nekem. Ezúton is köszönöm neki a fáradozását! Egyébként onnan indult az egész dolog, hogy egy fotómon Emese kiszúrta Chichén Itzá-i piramisos tetoválásomat, ebből következően a maja, azték kultúráról cseverésztünk, és végül így jutottunk el a mexikói zenekarhoz.

Ugyanis a mexikói banda koncepciójának középpontjában az azték, maja, tolték kultúra áll. A név jelentése „harcos a halottak földjéről”, ami utalás a pre-hispán korszakra, amikor ezek a közép-amerikai indián törzsek éltek a Yucatán-félszigeten. A banda neve navatl (nahuatl) nyelven van, ami Mexikóban elszórtan beszélt, több változatban élő, bekebelező indián nyelv.

A zenekar tagjai művészneveket használnak, és fotóikon, koncertjeiken gyakran álarcban, arcukat kendővel eltakarva mutatkoznak. A mostani felállás a következő: Yaotl – dob, ütőhangszerek, tradicionális hangszerek, Tlatecatl – gitár, ének, tradicionális hangszerek, Nahualli – basszusgitár, Xolotl – gitár, Ocelotl – tradicionális hangszerek.

Láthatjuk, hogy a „hagyományos” metal hangszereken kívül a srácok egyéb instrumentumokat is bevetnek, amelyek a múltbéli indián korszakban voltak használatosak, ezzel is megerősítve zenei stílusukat.

Első lemezük 2006-ban jelent meg Guerreros de la Tierra de los Muertos címmel az American Line Productions gondozásában, de ezt megelőzően, 2001-ben kiadtak egy demót is A Batalla Vamos néven. Kiadót váltottak, 2010-ben a második album a Candlelight Records égisze alatt látott napvilágot Dentro del Manto Gris de Chaac címmel. Egyelőre semmi hírt nem tudok új album megjelenésével kapcsolatban, de minden bizonnyal létezik a banda, mert ha minden igaz, a múlt év decemberében kétszer is felléptek Magyarországon.

Azért vagyok bizonytalan a koncerteket illetően, mert erről sem találtam túl sok infót, a debreceni Kaptár Klub és a budapesti S8 Underground Club voltak helyszínként megjelölve, de koncertbeszámolót, egyéb írást a fellépésről sehol nem leltem.

A heavy metal-on belül a black metal stílus az egyik legteátrálisabb vonal, ahol nagy jelentősége van a szövegek, a mondanivaló kiteljesítésének, ehhez nem csak külsőségeket (öltözködés, színpadi megjelenés, albumborító) használnak a zenekarok, hanem egy egész filozófiai rendszert, életstílust alakítanak ki hozzá. Ha tényleg komolyan veszi a banda a saját eszméjét, rendkívül tartalmas és értelmes gondolatokat fejthetünk ki ebből.

Más kérdés, hogy sok ember nem tud azonosulni a black metal együttesek világával, ez legtöbbször a vallásellenesség (leggyakrabban a kereszténység a célpont), az erőszak, a halál témakörök miatt van, illetve a számos botrány, erőszakos cselekedet, amelyek érintik a közeget, szintén közrejátszanak ebben, és persze maga a muzsika sem mindenki fülét simogatja.

Az már egy ideje múlt idő, hogy a szövegek az ördögimádásról szólnak, a legtöbb zenekar koncepciójának a középpontjában a valláskritika áll, amely saját ősi hagyományaikon, kultúrájukon keresztül vetül ki. Nem véletlen, hogy a fekete fémet játszó skandináv zenekarok zöme a viking/pogány hagyományokhoz nyúl vissza, ezeken keresztül mutatja be, hogy az akkori korban mennyire más volt az emberek látásmódja, miként viszonyultak egymáshoz, a természethez vagy az ősi istenekhez. Amióta elterjedtek az intézményesített vallások, minden megváltozott – rossz irányba –, ezt állítják szembe a régi korok emlékével.

További kiemelt téma az én-központúság, az ego kihangsúlyozása, az emberben benne rejlő lehetőségek kiaknázása, ekképpen elutasítva minden felsőbbrendű hatalmat. Sokszor ez is az ősi kultúrák felidézésének segítségével történik.

A Yaotl Mictlan együttes saját ősi hagyományait eleveníti fel imígy, az azték, maja mondákból, történetekből merítve alakították ki a világukat, eszmerendszerüket. A közép-amerikai indiánok életéről rengeteg könyv jelent meg, érdemes olvasgatni néhányat, mert nagyon izgalmas dolgokat tudhat meg az ember róluk. Azzal szerintem mindenki tisztában van, hogy milyen magas szintre emelték az építészetet, mennyire élen jártak a tudományban (pl. matematika) vagy csillagászati tudásuk a mai kor műszeres ismereteinél is fejlettebb volt.

Társadalmukról, vallásukról, életmódjukról viszont több tévhit és áltudományos értekezés született, ez egy ingoványosabb terület, ennek taglalásába nem is szívesen mennék bele. Sokan negatívumként vetik fel az emberáldozásokat, vérengző és harcias jellemüket vagy a társadalmi egyenlőtlenségeket a majákkal, aztékokkal kapcsolatban. Tény, hogy azon a területen is rengeteg vér folyt az idők során, de megkérdezhetném, hogy akkoriban hol nem? Azért a spanyol hódítás mindent vitt ilyen szempontból.

Akárhogy is zajlottak a történelmi események, ez a szisztéma remek inspirációt adott a zenekarnak, a black metal arculatába tökéletesen beleillik a közép-amerikai indiánok élete. Mivel a dalok spanyol, navatl és maja nyelven íródtak, fordításnak esélye sincs nálam, de angolul olvastam egy-két cikket, interjút a szövegekkel, az együttes gondolatvilágával kapcsolatban. És azzal, hogy ezeken a nyelveken szólalnak meg a nóták, még hitelesebbé válik a közlendő.

Valljuk be, még most is sok tucat-zene bukkan fel Latin-Amerikából, kevés együttes van, amelyik be tudott kapcsolódni a metal nemzetközi vérkeringésébe, akár underground szinten is. Nem tudom, mennyire ismert világszerte a Yaotl Mictlan, én azt mondom, rászolgálnak a kiemelt státuszra, mert zenéjük kilóg a nagy átlagból. Nem világmegváltó, amit csinálnak, de egyéni és igényes a muzsikájuk, minden dicséretet megérdemel a banda.

A két nagylemez nem sokban különbözik egymástól, hasonló zenét hallhatunk mindkét korongon. Talán az elsőn kicsit több a népi hangszer és az indián zenei betét, emiatt nekem egy cseppet jobban tetszik a bemutatkozás, de a folytatás is abszolút rendben van. Jómagam azt a fajta black metal-t kedvelem, amelyben változatos tempók, hangulatos zenei betétek figyelhetők meg, ennek a kritériumnak jól megfelel a Yaotl Mictlan. Nem csak a kíméletlen zúzás, egysíkú hörgés játszik szerepet, hanem sok váltás, kiállás is színesíti a mexikói fiúk muzsikáját, és néha a vokál is tartalmaz dallam(foszlány)okat.

Kiemelném a dobost, mert nagyon technikásan, ötletesen játszik, de a gitárduó sem tétlenkedik, sokszínű riffek, szólók ütik fel fejüket a dalokban. Az indián zenei motívumok egyáltalán nem rontanak az összképen, nyoma sincs közhelyes folklórbetéteknek; sőt, ezek a témák még sötétebbé és karakteresebbé változtatják a dalokat.

Összefoglalva, üde színfoltja a zenei életnek a Yaotl Mictlan; kíméletlen, egyedi atmoszférájú „pre-hispanic” black metal-juk figyelemre méltó, ajánlom mindenkinek, aki szereti a különleges extrém muzsikákat. Remélem, fogunk még új nagylemezzel találkozni; nem örülnék, ha földbe állna a banda, mert továbbra is nagy potenciált látok bennük.