Amikor pár éve jött a hír az együttes felől, hogy Christopher Johnsson gitáros/zenekarvezető egy nagyszabású rock/metal opera megírását tervezi, már előre rettegtem, hogy mi fog ebből kisülni. Egyrészt egy ilyen terjedelmes mű elkészítése rengeteg problémával jár, másrészt a végeredmény minősége sem mindig üti meg a kívánt színvonalat, nem beszélve a lemez hosszáról, ami ilyen esetekben leggyakrabban a végtelenhez konvergál, és ez gyakran ébrenléti nehézségekhez vezet.
Nos, megszületett a Beloved Antichrist, egy három CD-ből álló metal opera, „mindössze” 3 és fél óra játékidővel. Nem semmi kihívás volt végighallgatni. Terveztem, hogy szabadságot veszek ki a munkahelyemen, hogy egy lendülettel végigkísérjem a monumentális alkotást, de szerencsére ezt végül nem kellett megtennem, elég volt pár délelőttöt „feláldoznom” a munkaidőm alatt, hogy megismerjem az új Therion-t.
Előre szólok, hogy elfogult vagyok a bandával kapcsolatban, nagyon szeretem a svédek muzsikáját, a szimfonikus metal legjobbjának tartom a zenekart, Christopher-t pedig az egyik legnagyobb zeneszerzőnek, gitárosnak a fémzene birodalmán belül. Kövezzetek meg, de nekem a sanzon-feldolgozásos lemez, a Les Fleurs du Mal is tetszett, bár szerencsésebb lett volna ezt nem Therion néven kiadni, hanem szólóalbumként, ahogy sok helyen olvastam.
Tényleg a legnagyobb tiszteletem Christopher iránt, egy ekkora muzikális vállalkozást hatalmas meló lehetett elkészíteni, és azért is elismerés illeti őt, mert szembe mert menni a trendekkel, de kijelenthetem, hogy elvetette a sulykot. Egy ilyen gigantikus zenei monstrum csak akkor tud működni, ha végig fenntartható az izgalom, ami, valljuk be, a hosszúsággal igen sűrűn fordítottan arányos, és sajnos itt is ez a fő probléma. A Dream Theater nagyot bukott legutóbbi maratoni lemezével, és szerintem a Beloved Antichrist sem fog jobban járni. Akad ellenpélda is, az Ayreon The Source metal operája szerintem nagyon jó lett, mert megvan benne a változatosság, és végig ott bujkál az a plusz, ami fenntartja az érdeklődést.
A sztorira nem térnék ki, de izgalmasnak ígérkezik. A szövegvilággal sosem volt gond, erre mindig különös figyelmet fordított Johnsson. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a Beloved Antichrist szövegei mennyire illeszkednek ehhez a zenéhez, mert ahogy hallgatom a pátoszba burkolózó, hosszú áriákkal telepakolt tételeket, nem igazán egy ilyen sztorit tudnék hozzá elképzelni.
Valóban, ezen a három lemezen nagyon sok az „igazi” operás rész, sokszor minimális hangszeres háttér kíséretében hallhatjuk a véget nem érő áriákat. Mivel nem szeretem az operát, egy kicsit nehezen veszi be a gyomrom ezeket. Egyébként az is érdekelne, hogy egy komolyzenei szakértő miként értékelné ezt a művet.
De nézzük a pozitívumokat, mert szerencsére azokból is akad bőven! A Therion-ban mindig kiváló énekesek szerepeltek, Christopher jó érzékkel választotta ki őket zenekarához. Nagyon örülök, hogy Lori Lewis itt van, úgy tudom, egyszer kilépett, de most is hallhatjuk kiváló hangját, nekem az egyik kedvenc énekesnőm. Szintén nagyon csípem Thomas Vikström-öt, a zord külső érző szívet, akarom mondani, remek orgánumot takar. Mats Levén-t nem volt könnyű pótolni, de Vikström tökéletes választás volt. Mint kis husika lánya, Linnéa is, aki örökölhetett valamit apjától, mert ő is jól helyt áll a zenekarban. Rajtuk kívül majd’ harminc vokalista működött közre ezen az albumon.
Ha túléljük a lágy, szöszmötölős dalokat, és az álomkórral küzdve nem fejeljük le párszor az asztalt, belefuthatunk néhány tempósabb nótába, amelyekben a gitár is megdörren, valamint remek kórusok hangzanak el. Az ilyen megoldások a Therion legjobb pillanatait idézik. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ezekből szeretett volna többet, nem a langyos szólóénekes szerzeményekből. Fordítva jobb lett volna, mert egy-két lágy nóta is színvonalas, de hosszú távon fárasztó, ezért ezekből kellett volna kevesebb és a „zúzós” tételekből több.
Nehéz helyzetben vagyok a pontozást illetően, mert objektíven maximum közepest érdemel a Beloved Antichrist, de mint említettem, a Therion az egyik kedvenc zenekarom, ezért a szívem azt diktálja, hogy magasabbra értékeljem a lemez(gyűjtemény)t. Mondom, a metálos részek tényleg rendben vannak, ezért próbálom arra kihegyezni az osztályozást. Az áldott jó lelkem, az. ?
Szerintem ez egy nagyon jó lemez, de nem szimfónikus metal, mint amire sokan vártak. Ez egy opera hard rock (Led Zeppelin) és gothic rock (Sisters of Mercy) elemekkel keverve – de elsősorban az operán van a hangsúly, és csak másodsorban a rockon. Metal csak nagyon ritkán van benne, főleg a 3 CD-n, ahol a történet a drámai végkifejlezhet közeledik.
Egyébként Christopher már régóta akart csinálni egy metal nélkül (vagy csak minimális metalt tartalmazó) operát, csak mindig úgy érezte ő is, meg a kiadója is, hogy nem érett meg rá az idő és a metalos közönség nem tudná befogani. Már az ikerlemezek idejében is szó volt egy 3. lemezről, ami egy metal nélküli opera lett volna, csak akkor a Christopher is meg a kiadó is úgy látták jónak, ha jegelik ezt a projektet.
Egyébként ritkán hallgatnak egy több részes operát az elejétől a végéig egyben végig. Inkább részleteket, témákat, fejezetek szoktak egyszerre végighallgatni.
(Vajon hányan és milyen gyakran hallgatján végig egyben Wagnernek a Nibelüng tetralógiáját, ugye?)
Nekem meg pont az operás dolgok miatt tetszik, és nagyon jó dallamok vannak benne. Sőt pont a metalosabb 3. CD (azon van a régi szimfonikus metal korszakot idéző Beneath the Starry Skies) tetszik kevésbé, és az első operásabb 2 CD tetszik jobban, mert azokon jobbak a dallamok. De ez ízlések és pofonok kérdése.
Aki metalt vár ettől a műtől az csalódni fog, mert ez nem metal. Ez opera hard rock és gothic rock elemekkel.
Az új Therion lemez azokhoz szól, akik zeneileg nyitottabbak a metalon és rockon kívüli zenei világra is, és akik szeretik az Elend, a Dark Sanctuary meg a Die Verbannten Kinder Evas lemezeit, vagy a The Gathering, Ulver, Burzum, Helloween (Chameleon) kísérletezős, metaltól eltávolodó lemezeit.
A rockopera és musical teljesen más mint a rendes opera.
A rock opera az rock zene, rock énekkel, csak egy komplett történet van a szövegben elmesélve, és akár több énekessel is a történetnek megfelelően.
A musical az musical, az a Hair, Macskák és hasonlók alapján ki ne ismerné 😀 😀 😀
Az opera viszont egy énekes műfaj, ahol magán az éneken van a hangsúly és a zene csak kíséret. És az ének itt az igazi operaéneket jelenti.
A szimfóniánál viszont magán a hangszeres zenén van a hangsúly.
A Therion régebbi lemezei szimfonikus metal lemezek voltak operás énekkel kísérve. Az új Therion lemez viszont egy opera, amit hard rock elemekkel fűszereztek. Persze lehetett volna opera, amit metal zenével kísérnek, de a Christopher inkább a hard rock mellett döntött.
Szóval itt senki ne várjon olyan szimfonikus és metalos részeket mint a Theli és az ikerlemezek közti időszakban játszott a zenekar. Mert ez a lemez teljesen más stílus.
Ez a metaltól eltávolodott zenéket (is) kedvelőknek, meg a zeneileg nyitottaknak ajánlott. Akik metalt várnak, azok csalódni fognak.