Neurosis: Through Silver in Blood (1996)

Tudjuk jól, hogy a Bay Area-i színtér technikás megközelítésű thrash bandái révén vált ismertté, akik a fogós dallamok beiktatásától sem rettentek vissza. Annyira elterjedtté vált a thrash az öböl környékén, hogy az egyéb zenét játszó csapatok, mint például az Anvil Chorus, a Vicious Rumors, a Trauma, vagy a Vain egyfajta „elnyomás” alatt voltak. Nem történt ez másképp a Neurosis esetében sem.

Előzmények: Az 1985-ben, Oakland-ben alakult társaság tulajdonképpen az akkori Bay Area-i színtér teljesen önálló részét képezte, ugyanis semelyik, akkoriban létező skatulyába nem illettek bele. Az együttest Scott Kelly énekes/gitáros, Dave Edwardson basszusgitáros/vokalista és Jason Roeder dobos/ütőhangszeres (mindegyikük ex-Violent Coercion) hívta életre, akik rengeteget merítettek, kölcsönöztek a brit Amebix munkásságából. Az általuk képviselt hc/punk muzsika akkoriban nem volt megszokott jelenség San Francisco-ban és környékén. A Bay Area-i hc/punk színtér a Dead Kennedys, illetve a Crucifix tevékenységében merült ki, vagyis a műfaj közel sem vert olyan erős gyökeret itt, mint például New Yorkban vagy Washingtonban.

Kelly-ékhez még 1985-ben csatlakozott Chad „Gator Tofu” Salter gitáros/énekes, és így négyesben készítették el 1986-os demójukat, bemutatkozó korongjukat, a Pain of Mind-ot (1987) és az Aberration EP-t (1989). Nem sokkal az utóbbi hanganyag kiadása után két újabb taggal bővült a felállás, mivel Chad-et Steve Von Till (ex-Amber Asylum) váltotta, míg Simon McIlroy személyében egy billentyűs/sampleres szállt be a zenekarba. A megváltozott létszámú, illetve összetételű társaság következő dobásai a The World as Law (1990), a Souls at Zero (1992) és az Enemy of the Sun (1993) albumok, az Empty – Live 7 Inch 45 (1990) és a Discharged: From Home Front to War Front (1991 – a Nausea-val, a Final Conflict-tal, a 411-gyel és az Extreme Noise Terror-ral közös) split kiadvány voltak.

Itt jegyezném meg, hogy az 1990–1993 közötti periódusban a vizuális megjelenítésért felelős Adam Kendall is a banda sorait erősítette. Az Enemy of the Sun pedig akár sorsfordító alkotásként is definiálható, hiszen ezzel az albummal indult el a Neurosis a post/sludge ösvényén, a metalon belüli létrehozva egy új irányzatot, a post metalt.

Azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy 1994-ben hívták életre saját kiadójukat, a Neurot Recordings-ot (első kiadványuk, az 500 példányban piacra dobott Enemy Live NYC ’94 volt), valamint hogy 1993-ban Adam Kendall helyére Pete Inc. került, Simon McIlroy posztját pedig 1995-ben Noah Landis vette át.

Felvételek: 1995 decemberében, az oaklandi Brilliant és Coast stúdiókban dolgozott a Neurosis Billy Anderson producerrel, a keverésre San Francisco-ban, a Different Fur, míg a maszterizálásra Berkeley-ben, a Fantasy stúdióban került sor.

Dalok, végeredmény: 1996-ban már javában lecsengett a grunge/alternatív és a pop/punk hullám. Egyre nagyobb teret hódított a nu/modern metal, és a tradicionális heavy metal/retro thrash visszatérése előtt álltunk. Ebbe a közegbe érkezett a Through Silver in Blood. Noha ez idő tájt már kint volt a Filth Pig (Ministry), a Roots (Sepultura), a Dopesick (Eyehategod), megjelenésre várt a Life is Peachy (Korn), a Green (Forbidden) és a The Politics of Ecstasy (Nevermore), az viszont kétségtelen, hogy ennél a műnél szélsőségesebb, sivárabb, brutálisabb alkotás akkoriban nem létezett.

Hosszú utat járt be a csapat, amíg eljutott a Through Silver in Blood-ig, több fejlődési, érési folyamaton, fázison mentek át, aminek gyümölcse erre az albumra érett be. (A nagylemez felvezetése gyanánt a Locust Star split – a Tribes of Neurot-tal megosztott anyag – került forgalomba.) Dave Edwardson így jellemezte a friss albumot: „Az előzőnél is epikusabb vállalkozás. Ma már tudjuk, hogyan lehet még többet, sokkal többet kihozni egy hangból, és sokkal jobban orientálódunk a transz felé abban az értelemben, hogy nyomasztó és agresszív zenére törekszünk, amelynek ugyanakkor megvan a folyamatossága. Igyekeztünk olyan anyagot írni, amely olyan benyomást kelt, mintha egyetlen dalból állna, a dal pedig többet mond elejétől végéig, mint önmagában véve”.

Nem nagyon lehet vitába szállni a szavaival. A roppant nyomasztó hangulat, a durva, súlyos hangzás az első pillanattól rátelepszik a hallgatóra, majd jönnek a szerzemények. A valamivel 12 perc feletti címadó nóta adja meg az alaphangot, jelezve, hogy a zenészek ez alkalommal az Enemy of the Sun-nál jóval összetettebb, monumentálisabb tételekben gondolkodtak. Roppant töményen szólalnak meg a gitárok és a basszusgitár, kimért, gyilkos dobok csendülnek fel, és ezekhez csatlakoznak Steve Von Till és Scott Kelly az életről lemondó, a világ fájdalmát megidéző énektémái, Dave Edwardson vokáljaival megerősítve.

Muzsikájukat, annak lehangoltságát, monumentalitását színesítendő a hagyományos instrumentumokon kívül dudát (John Goff szólaltatja meg – Purify, Aeon), hegedűt (Kris Force jóvoltából – Enclosure in Flame) és csellót (Martha Burns kezeli) állítottak csatasorba. Törzsi dobütemek hallhatók az Eye-ban, valamint két instrumentális, átkötő szerepet betöltő nótát (Rehumnize, illetve a zongorára épülő Become the Ocean) is feltettek a korongra.

Szinte egymásba úsztatva követik egymást a darabok, folyamatos koncentrációra, odafigyelésre, összpontosításra kényszerítve a hallgatót. Nagyon résen kell lenni, mert ha valaki elveszíti a fonalat, akkor nehezen vagy egyáltalán nem találja azt meg. A záró, roppant szomorú, komor akusztikus részekkel felruházott Enclosure of Flame szimplán a lemezanyag koronája, de a többi szám sem deríti felhőtlen jókedvre a hallgatót.

Cél: Halódó, erkölcsi normáktól, pozitív értékrendektől mentes világunk aláfestő zenéjének megalkotása.

Koncertek: Három amerikai fellépést követően 1996. április 15-én jöttek át Európába (Brüsszel, VK), hogy leigázzák a kontinenst, és kibővítsék rajongótáborukat. Turnéjuk csúcspontja május 24-én volt, aznap léptek fel a legendás Dynamo fesztiválon.

Folytatás: Times of Grace, Sovereign EP, A Sun That Never Sets – és a többi alkotás. Ez az a zenekar, amelyik egyszerűen képtelen hibázni, rajongóinak csalódást okozni.

Hatás, konklúzió: Amelyik csapat ma a sludge/post metal stílusban akar alkotni, mindenképpen a Through Silver in Blood-ot veszi alapul. Rengetegen merítettek, tanultak (loptak) az oaklandi mesterektől, legyen szó az A Storm Of Light-ról, az Ocean Chief-ről, a Cult of Luna-ról, a Long Distance Calling-ról, vagy a The Ocean-ról. Nem véletlenül és nem ok nélkül lettek ők korunk egyik legnagyobb hatású bandája.