Dávid László: Szerepeltél az Undertaking-könyvben; mennyire tetszett a kiadvány? Hogy kerültél a képbe, mint lehetséges szereplő?
Kozák György: Amikor megjelent a Killan kritikája a Metallica Hungaricában, egyből írtam Killan Gyurinak, hogy szeretnék a kiadványból, majd több levélváltásunk is volt. Említettem neki, hogy én is zenélek, és énekeshiánnyal küzdünk. Írta, hogy menjünk fel Thrash Mosh Clubba, lesz ott egy srác, aki énekelne és zenekart keres. Egyébként is mentünk volna, de így találkoztam Gyurival, viszont csak pár mondatot tudtunk váltani, dolga is volt, közben ezren beszéltek hozzá, úgyhogy inkább békén hagytam. 🙂 A könyv írását megelőzően Jakab Viktorék átnézték a korabeli levelezéseket, így kerültem én is képbe. A könyv nagyon szép kivitelű lett, és egy információ-atombomba, követendő példa az egykori kortársaknak.
D. L.: Minden Thrash Mosh Club-os rendezvényen ott voltál?
K. Gy.: Amikor a könyv kapcsán leveleztünk Viktorral, neki is említettem, hogy eléggé keverem már azokat az éveket, hogy mi volt TMC- és mi NOT Club-os buli, de kettőn tuti, hogy voltunk; az egyik nyáron volt, baromi melegben. A zenésztársam egy tökrepesztő műbőr nadrágban jött, ami gyakorlatilag ráolvadt. Hazafelé pedig, amikor lassított a vonat és ugráltunk lefelé, a ráizzadt gatya szanaszét szakadt rajta. 🙂
D. L.: Véleményed szerint az Undertaking kiemelkedett az akkori magyar thrash-mezőnyből?
K. Gy.: A ’80-as évek demós korszakában általában a „Küldj kazettát, és mi felvesszük neked az anyagot!” megoldás ment, de ők egyből gyári, borítós, színes képes kazettával jöttek ki, ami nem otthon, a sufniban lett felvéve, hanem stúdióban. Élőben pedig kezdettől nagyon adtak a minőségre: molinó, nagy színpad, normális hangcucc. Vagyis a lehetőségekhez képest igyekeztek profi képet mutatni, ami teljes mértékben sikerült. Persze ehhez a jó dalok is kellettek.
D. L.: Egyetértesz azzal, hogy TMC a feltörekvő hazai thrash csapatoknak biztosított bemutatkozási lehetőséget?
K. Gy.: Mindenképpen. Nem emlékszem pontosan, de talán a Beyond-ot és a The Bedlam-et is ott láttam először.
D. L.: A V12BB4U demó annak idején milyen hatással volt rád? Mely hazai thrash bandák voltak még a kedvenceid?
K. Gy.: Először fura volt, mert Killan demóján jobban szólt a gitár; ahogy az a könyvből is kiderült, a The Runner című dal a Dorozsmai stúdióban készült. Viszont az UTG-demón végre normális dobbal és még gyorsabban szólaltak meg a dalok, hiszen ez nem egy ember munkája volt, hanem egy zenekaré. Az abszolút favoritom a Reactor No4.
Talán a Beyond volt az első thrash csapat, akiktől demót kaptam, őket is nagyon szerettem. A Black Magic Night demót még szegény Zavarkó Laci halála előtt újra felvették, érdemes meghallgatni. A The Bedlam-témát szerintem már ezren körbejárták; egyedi zene, ők az elejétől magas szinten művelték a zenélést. Az Inside Ash album már annyira nem jött be, de azért azon is vannak erős dalok. Az Atomic eleinte még nagyon-nagyon metallicás volt, de a Végbement terv demó környékén már kialakult a saját hangjuk. Egyszer láttam őket koncerten, de semmire nem emlékszem belőle, csak arra, hogy aznap nagyon fájt a fogam, úgyhogy talán azért. 🙂
D. L.: Manapság is követed a metal világában zajló eseményeket, aktualitásokat?
K. Gy.: Próbálom. 🙂 Jelenleg is sok figyelemreméltó csapat van, de ennyi zene meghallgatásához többször újra kellene születni. 🙂 Mostanában sok japán zenekart hallgatok: Yousei Teikoku, Blood Stain Child, Liv Moon stb.; ők mindent kevernek mindennel, a metalcore témákat az elektronikával, és ez a sajátos japán dallamvilággal és extravagáns kinézettel egy teljesen más világot eredményez.
D. L.: Mi a véleményed a mai színteret jellemző lemezdömpingről? Van értelme annak, hogy naponta tucatszámra jelennek meg a különféle albumok?
K. Gy.: Az biztos, hogy nehéz követni ennyi újdonságot, de megpróbálok célirányosan a kedvenc stílusaim vagy a lemezismertetők alapján szűrni, ami általában bejön. Tudom, hogy sokan fikázzák a Hammerworld-öt, de a Hangpróbában szereplő lemezeket is át szoktam nézni; a lap munkatársai mögött van néhány évtized tapasztalat, és akadnak köztük olyanok, akiknek hasonló az ízlésük, mint nekem. Sok előadó van, akiket így ismertem meg.
D. L.: Mennyire nehéz vagy könnyű manapság tájékozódni az információáradatban, a lemez megjelenések között?
K. Gy.: A netnek köszönhetően információhegy dől az emberre, néha nehéz követni az eseményeket, és persze ennek a dömpingnek az az átka, hogy sok anyag felett elsiklik az ember, ráadásul nincs annyi időnk, mint a ’80-as években, amikor hónapokig hallgattunk valamit, amihez hozzájutottunk. Most csak egy kattintás, és belehallgathatsz, mondjuk, a YouTube-on akármibe.
D. L.: Hogyan viszonyulsz az mp3 file-okhoz? Ártott vagy használt az Internet (és az mp3 file-ok) felbukkanása a zeneiparnak, az együtteseknek, a kiadóknak?
K. Gy.: Nem vagyok álszent, én is töltök le zenéket, de azért vásárolok is lemezeket, ha nem is annyit, mint régen. A Discogs-ról is szoktam használt lemezeket venni, sok ritkaságom származik onnan. Az, hogy ártott vagy használt ez a formátum bárkinek is, nehéz kérdés. Szerintem, ha nincs mp3, előbb-utóbb akkor is eltűnnek az optikai adathordozók. Egy mai fiatal már nem akarja birtokolni a fizikai adathordozót, megváltoztak a zenehallgatási szokások, és nem feltétlenül arról van szó, hogy ellopja a zenét, hanem megveszi az online áruházakból. Én is, ha nem is sűrűn, de szoktam az Amazon-ról vagy a Hungaroton webáruházából zenéket venni.
Annyiból sajnálom, hogy erre halad a világ, hogy amikor Hammer-éknek elküldtem a zenekarom aktuális anyagát, és másodjára sem kapták meg a postázott CD-t, azt írták, hogy töltsem fel valahová, és küldjem el a nekik a linket. Oké, de én nem azért dolgoztam hónapokig a zeneanyagon, a borítón, gyártattam CD-t, hogy aztán az egész egy felhőbe feltöltött fájlként végezze…
D. L.: Kérlek, sorold fel számodra minden idők 10 legjobb, legklasszikusabb lemezét és borítóját, és indokold is meg, hogy miért ezeket választottad!
K. Gy.:
Lemezek:
1. Accept – Metal Heart: Ez volt az első külföldi lemezem, indokolni sem nagyon kell, hogy miért szeretem, hiszen egy nagy slágergyűjtemény. Anno a Zenebutikban leadtak a Midnight Mover című dalból egy pici részletet; addig azt sem tudtuk, hogyan néznek ki zenekar tagjai. Hát, a kliptől sem lettünk okosabbak, mert bevetették benne az összes korabeli vágási technikát, pörög-forog a kép, kösz! 🙂
2. Stormwitch – Stronger than Heaven: Egyedi hangulat, hibátlan dalok. Sajnos egy koncertjükre sem jutottam el. A lemezt záró Dorian Gray című instrumentális tétel kezdő dallamával, ami egy barokk (?) kettős hangzatos téma, szoktam a mai napig ellenőrizni a gitár hangolását, ha fülre kell hangolnom.
3. Helloween – Keeper of the Seven Keys I-II: Itt egy kicsit csalok, bár ugye ez elvileg dupla anyagnak készült, úgyhogy annyira nem is. 🙂 Ehhez némi általános iskolai sztori: volt a ’80-as években egy Képes nóták című műsor, amelyben teljes hosszukban leadtak 7-8 klipet. Persze vasárnap, jó későn volt, hogy a kutya se lássa, és ha mégis, akkor másnap hullafáradtan menj iskolába. Na, az egyikben lement a Halloween című dal videója teljes egészében. Másnap osztályfőnöki óra; ahogy említettem, akkor már javában Helloween őrs voltunk, így megvolt az osztályfőnöknek a téma. A mai napig emlékszem, hogy mit mondott: „Tegnap este megnéztem, hogy mitől őrülnek meg a fiaim (ezek voltunk mi). Gyerekek, ez valami borzasztó!” 🙂 De az énektanárnő volt a legjobb: „Fiúk! Ez az ember (Michael Kiske) nem tud énekelni!” 🙂 Szóval a szakértők megmondták, hogy mi a helyzet. Kodály-módszer rulez!
4. Bad Religion – Stranger than Fiction: A Bad Religion-re sokszor mondják, hogy minden lemezük ugyanolyan, de ez baromság. Mindegyik albumukat nagyon szeretem, de ez különösen kedves számomra. Egyszerűen jó kedved lesz tőle: erős dallamvilág, többszólamú vokálok és intelligens szövegek. Ráadásul Greg Graffin hangszíne olyan, amit bármeddig elhallgatok. Még egy ilyen kedvenc hangom van, Mathias Bald a Falconer-ből: simogatja az ember agytekervényeit, vagy mi. 🙂
5. Bal-Sagoth – Power Cosmic: Sajnos kevesen ismerik ezt a bandát, talán már fel is oszlottak. Nem egy könnyű zene, de szerintem náluk jobban senki nem tudja hozni ezt a rideg sci-fi hangulatot. Szintetizátor-dominancia van, de itt ez inkább előnyére válik a zenének. A konkrét énektémák helyett használt narrátor-szerű szövegmondás is teljesen egyedivé teszi a csapatot.
6. Amorphis – Elegy: A finn csapat valamennyi korszakát szeretem, de ez az album az örök kedvenc. Amikor megjelent, a lemezt kísérő My Kantele EP-t is gyorsan megvettem, annyira belezúgtam a zenébe.
7. Nightwish – Wishmaster: Igazából bármelyik Tarjás lemezt írhattam volna, az ő kiszállásával számomra egy kicsit megszűnt a zenekar, bár Anette-tel és Floor-ral is láttam őket; ma is kő profik, de számomra az a korszak az igazi.
8. Arch Enemy – Khaos Legions: Mike Amott-éktól jöhet bármi, de ezen az albumon van a legtöbb kedvencem. Sokat nem kell magyarázni: ahogy szólnak, hangszerkezelés stb. Élőben többször is volt hozzájuk szerencsém.
9. Tormentor – The Seventh Day of Doom: A Metallica Hungarica Demonstráció rovatában szereplő zenekaroknak (már amelyikük megadta a postacímét) küldtem üres kazettát, vagy ha általuk másolt kazettán volt az anyag, akkor rendeltem tőlük. Beyond, Diktátor, Morris, Halley, Classica stb., és persze a Tormentor első anyaga is köztük volt. Bár léteztek jobb megszólalású demók, ám ez egy nagyon különleges dalcsokor volt. Plusz hozzá a bizarr borító, az egyedi hangulat; legendás idők voltak.
10. Undertaking – V12BB4U demó: Már a Killan demó is nagy döbbenet volt, ez meg aztán pláne. Az alig félórányi tekerés hiba nélküli thrash. Remélem, legalább egy koncertre összeállnak még a srácok.
Borítók:
1. Helloween – Keeper of the Seven Keys, Part 2: Szeretem ezeket a festett borítókat, ráadásul ez egy szép korszak emléke számomra.
2. Stormwitch – Eye of the Storm: Ez egy olyan borító, amelyet otthon festményként is feltennék a falra. Ez a lemez is nagy kedvenc, a lavór-hangú elektromos dob és a vérszegény hangzás ellenére is.
3. Tormentor – Anno Domini: Ennek az anyagnak ezerféle ilyen-olyan kiadása van, én ebben az esetben a kazettáról digizett Nocturnal Artsos kiadásról beszélek. Ez a fás, váras, felhős, borongós borító nagyon illik a Tormentor zenéjéhez.
4. Scorpions – World Wide Live: Nem maradhat ki, a már említett dupla vinyl belső borítója miatt.
5. Mortiis – The Smell of Rain: Mortiis-nak ezt a korszakát nagyon szeretem. Az egy másik dolog, hogy azóta egy Manson-kópiává vált, és számomra sok értékelhetőt nem nyújt. Visszatérve a borítóra, már maga Mortiis akkori figurája is baromira eltalált, amire ez a sivatagos, homokszínű borító csak rátesz egy lapáttal.
6. Iron Maiden – Somewhere in Time: A kedvenc Maiden lemezem és borítóm is egyben. Sok újdonságot nem tudok írni róla: részletgazdag, egy csomó rejtett dologgal, nagyon szép munka.
7. Einherjer – Far Far North: Nem tudom, hogy ennek az albumnak létezik-e műanyag tokos verziója, viszont az általam birtokolt digipack az egyik legszebb ilyen kivitelű kiadvány, és a rajta lévő zene is első osztályú.
8. Weltenbrand – Das Nachtvolk/Das Rabenland: A liechtensteini zenekar határeset, mert metalról itt szó sincs, viszont sötét, komor, erősen klasszikus komolyzenei elemeket használó zene; aki szereti az ilyesmit, annak csak ajánlani tudom. Az első kiadások ezekből az albumokból gyönyörű festményekkel jelentek meg, hagyományos és digipack verzióban, később az újrakiadásokhoz lecserélték ezeket egy jóval puritánabb artwork-re.
9. Motörhead – Orgasmatron: Száguldó Motörhead-fejes mozdony, kell ennél több? 🙂
10. Falkenbach – Magni Blandinn Ok Megintiri: Volt egy időszak, amikor nagyon bejöttek a viking metal csapatok, lásd Einherjer, de sok gyenge produkció is volt köztük, viszont a Falkenbach körüli misztikum és az egészen egyedi zene kiemelte a csapatot a nagy átlagból. A borító pedig teljesen összhangban van a tartalommal.
D. L.: Melyek voltak életed legjobb, legmeghatározóbb koncertjei?
K. Gy.: Az első külföldi zenekaros nagykoncerten 1989-ben voltam, a Budapest Sportcsarnokban, ahol a Black Sabbath a Headless Cross turné keretében lépett fel, az előzenekar pedig a német Axxis volt. A Headless Cross eleve egy nagyon erős dalokat tartalmazó album, és a zenekar is lemezminőségben szólt, ráadásul láthattam az azóta elhunyt Cozy Powellt élőben dobolni.
Az 1991-es Monsters of Rock-on a buszunk lerobbanása miatt lemaradtunk a Queensryche-ról, de a Mötley Crüe-től már láttuk az összes zenekart. Ott voltam a ’92-es Guns N’ Roses bulin is, ami már a vendégzenekarok miatt is emlékezetes volt, a szakadó eső ellenére. A második vonalbeli csapatok közül nagy élmény volt látni a Gothica fesztiválon a Battlelore-t és a Mortiis-t, még ha a csúszások miatt egy idősávba is kerültek, úgyhogy ide-oda rohangáltam a PeCsa szabadtéri színpada és a nagyterem között. 🙂
A nem túl régi koncertek közül pedig emlékezetes a 2015 decemberi Nightwish, Arch Enemy, Amorphis arénás buli. A régi Sziget fesztiválos, Hammer színpados koncertek is nagyon jók voltak, főleg a közönségtalálkozók, ahol normális keretek között lehetett fotózkodni a zenekarokkal. A Within Temptation-ös Sharon-nal és Doro-val is lőttünk néhány fotót.
D. L.: Köszönöm szépen a válaszaidat, minden jót kívánok!
K. Gy.: Én köszönöm, és további jó munkát kívánok!
Leave a Reply