Ilienses Tree: Edda (2017)

Fanzine/webzine-szerkesztőként jó érzés megélni, amikor médiumunk egy bizonyos ismertségi fokán itthonról és külföldről is keresni kezdenek bennünket a zenekarok promóciós anyagaikkal. Nem először történik velünk ilyen, de most is örömmel adunk hírt egy itthon valószínűleg kevésbé ismert csapat munkásságáról. A csomag ezúttal Szardínia szigetéről érkezett, benne az Ilienses Tree nevű csapat legfrissebb, ötszámos EP-jével.

A zenekar 2012-ben alakult, a jelenlegi felállást Maurizio Meloni énekes, Claudio Kalb basszusgitáros, Simone Milia és Francesco Carboni gitárosok, valamint a dobos Giammarco Vacca alkotja. Nevüket a sziget bronzkori őslakóitól, az állattenyésztő-harcos ilienses-ektől kölcsönözték.

Az együttes alapvetően doom-os hangzású és atmoszférájú death/black metalt játszik. Első demójuk – 2014 B.C. címmel, saját kiadásban – 2014 októberében látott napvilágot. Ezt követően három válogatásalbumon szerepeltek, majd 2017 májusában a Moonspell, júniusban pedig a Dark Tranquillity előtt léphettek fel. A rá következő hónapban leszerződtek a máltai Maculata Anima Records-hoz, és ez a kiadó jelentette meg a múlt év szeptemberében az Edda-t.

Az EP-n két rövid, hangulatos instrumentális tétel (intró és outró) fog közre három hosszabb lélegzetű szerzeményt.

Az Edda-ban vihar zajai keverednek a tűz ropogásával, majd szél támad, ám ezt az borzongató idillt végig az üresség A-hangja szúrja át.

Személyes kedvencem a The Birth című nóta, hörgős, a korai és a legutóbbi Paradise Lost-ot idéző énekkel, dallamos gitárszólammal, jó szólóval. A tempó propeller-szerűen pörögve gerjeszti önmagát.

A Ragnarok a maga nyolc és fél percével az anyag leghosszabb dala. Lassú őrlést és károgós énektémákat hallunk benne; kifejezetten jó a közepén a basszus-vezérfonalra felfűzött kiüresedés.

Az Agony talán a legváltozatosabb tétel. Úgy indul, mint egy instrumentális szerzemény: hosszan szól csak a zene, ének nélkül, majd komótosan folytatják, a végére pedig egészen begyorsul.

A Dark Age másfél percében az intró géphangját gerjedő gitár helyettesíti, a mennydörgés, eső, szél pokoli hátteréből pedig egy sejtelmes hörgő hang üzen az evilági hallgatónak.

Az Edda abszolút fogyasztható, bár nem különösebben izgalmas anyag. Ami számomra meglepő, hogy csak ennyi. Egy hat éve létező zenekartól akár egy teljes lemezanyagot is el tudnék képzelni.

A cikk szerzője: Coly 923 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*