„Szívesen kiadnám a Mood albumait bakeliten”

Levélváltás Hegedüs Márkkal – 2. rész

Dávid László: 2002-ben hoztad létre kiadódat, a psycheDOOMelic records-ot; ez egy régóta dédelgetett vágyad volt?

Hegedüs Márk: Ahogy a fanzine segítségével egyre több zenekarral vettem fel a kapcsolatot, láttam, hogy sokan vegetálnak, nem tudnak továbblépni demós zenekari státuszból kiadóiba. Az 1990-es években nem volt könnyű dolguk a doom csapatoknak, szépen eldemózgattak és néha koncerteket is adtak. Ezen próbáltam én és több zenefanatikus (John Perez, Lee Dorrian, Conan Hultgren, valamint Jadd a Meteorcity-ből) segíteni. Egy álmom vált valóra, amikor megjelent első kiadványom, a Voodoo Shock klasszikus doom albuma.

D. L.: Ezáltal még komolyabb támogatást kívántál biztosítani a doom zenekaroknak?

H. M.: Igen, ez egy logikus lépés volt, hiszen hanghordozóval és turnézással még több rajongót lehet elérni.

D. L.: Saját zenekaraid is voltak; őket hogyan, mi alapján szemelted ki magadnak? Te ajánlottad fel a közös munka lehetőségét?

H. M.: Ahogy a fanzine esetében, úgy a kiadónál is oda-vissza működött a megkeresés. Az első pár lemezre megvoltak a kiszemeltek, aztán a többi adta magát. Csak olyan zenekarok anyagait jelentettem meg, amelyekkel a mai napig 100 százalékosan azonosítom magam.

D. L.: Létrejött-e valamilyen szerződés köztetek, vagy kizárólag baráti alapon működött az együttműködés?

H. M.: Talán a Ramesses-szel (ex-Electric Wizard) készítettünk írásos megállapodást, a többi zenekarral a szóbeli megállapodás működött, amelyet mindkét fél betartott.

D. L.: Hogyan nézett ki egy-egy napod a kiadóban? Mekkora felkészültséget, koncentrációt, mennyi időt igényelt az ügyeket kézben tartani?

H. M.: 24 órában, non-stop ment a doom, nem volt megállás, főleg az internet megjelenésével pörgött fel minden. Volt olyan, hogy az internetes online boltot naponta többször frissítettem, és hetente mentek ki hírlevelek. Éjjel-nappal ment a levelezés, szervezkedés, naponta többször jártam a postán a megrendelések miatt, illetve kilószámra érkezett új doom csomag. Imádtam, amit csináltam, így nem tűnt nagy munkának, pedig elég összetett feladat volt.

D. L.: Minden munkát egymagad végeztél?

H. M.: Mondhatni, igen, de az évek során sokan segítettek, főleg Poller Csaba végzett kiváló háttérmunkát, neki sokat köszönhetek.

D. L.: Mint te is említetted, első kiadványod a német Voodoo Shock hasonló című bemutatkozó lemeze volt. Őket a 2001-es promóciós anyaguk alapján szerződtetted?

H. M.: Uwe-val, a zenekar fő mozgatójával évekre visszanyúló barátságunk adta, hogy nálam jelenjen meg az első lemezük. Még a Naevus idejéből ismertük egymást, Linzben koncerten is megnéztem őket, és volt olyan is, hogy Stuttgart mellett együtt szilvesztereztünk. A Psychedelic Fanzine-t éveken keresztül együtt szerkesztettük, és végül Uwe kért fel, hogy a psycheDOOMelic-en keresztül adhassa ki az első nagylemezét.

D. L.: 11 év alatt összesen 63 anyagot adtál ki; arra kérlek, adj egy rövid összefoglalást ezekről!

H. M.: Hát, ez nem egyszerű feladat, úgyhogy inkább kiemelnék pár fontosabb hanghordozót. Az első két CD mindenképpen az: a Voodoo Shock lemez és az Orodruin bemutatkozó anyaga is nagy lökést adott induláskor. Nagy öröm volt számomra, hogy a Wall of Sleep lemezeit is én adhattam ki; fontos volt, hogy külföldön is megismerjék őket. A Negative Reaction-nel és a Leather Nun-nal is imádtam együtt dolgozni, de nagy élmény volt a svéd World Below és az angol Iron Hearse lemezeit is kiadni. Igazi megtiszteltetés akkor ért, amikor az amerikai Shifty-vel együtt adhattuk ki az Electric Wizard-utódzenekar Ramesses bemutatkozó 7”-es bakelitjét. De igazából mindegyik kiadványnak megvan a maga története, valamilyen szinten mindegyik közel áll hozzám.

D. L.: Kizárólag CD-kben gondolkodtál? Kazetta-, illetve vinyl-formátumot nem is terveztél kiadni?

H. M.: Kazettát kevésbé, bakelitet adtam ki, de a CD-megjelenések voltak többségben.

D. L.: Melyek volt a legsikeresebb, legkeresettebb kiadványaid?

H. M.: A Ramesses gyorsan elfogyott, de az első Voodoo Shock és az Orodruin voltak a legkelendőbbek, utóbbiból háromszor kellett utánnyomni. A Reverend Bizarre Slice of Doom demógyűjteményét a mai napig többen keresik, abból a többszörösét is el tudtuk volna adni annak, mint amiben (ezer darab) a zenekarral megállapodtunk.

D. L.: Ami a példányszámokat illeti, limitált kiadásokról beszélünk?

H. M.: Mindegyik kiadvány esetében ezer darab volt a kezdő példányszám. Volt olyan album, amelyikből nem is készült több, több albumot viszont utánnyomtunk, az Orodruin Epicuran Mass című mesterművéből például csaknem négyezer példány kelt el.

D. L.: Milyen eszközökkel támogattad, promotáltad, segítetted a zenekaraidat? Hol, hogyan, milyen felületeken reklámoztad a kiadványaidat?

H. M.: Kialakítottam egy nemzetközi terjesztői és egy újságírói hálózatot. Egy-egy új album megjelenésekor rengeteg promó CD-t küldtem a világ számos országába. A nagyobb magazinokban való hirdetésre nem volt keret, de kisebb fanzine-ekben jelentek meg hirdetéseink.

D. L.: A lemezeladásokból befolyt pénzt visszaforgattad a kiadóba?

H. M.: A pénzt újabb kiadványokra fordítottam, illetve rengeteg új hanghordozót vásároltam, hogy az internetes áruház is működjön. Ott 3000-3200 különböző termék volt egy időben raktáron.

D. L.: Cseréket is bonyolítottál le a kiadványaidat illetően? Fanzine-ek is jelentkeztek nálad, hogy együttműködnének a kiadóval?

H. M.: A kisebb underground kiadókkal sokat cserélgettem, mindig működött a 10-40 példányos csere. Fanzine-es megkeresés is történt, ők főleg a zenekarokkal szerettek volna interjút készíteni, így egy idő után direktben keresték meg a zenészeket. Hozzám csak akkor fordultak, amikor nem kaptak választ valamelyik csapattól, haha!

D. L.: A Psychedelic fanzine készítése során szerzett tapasztalataidat a kiadónál is tudtad kamatoztatni?

H. M.: Abszolút. A fanzine révén évek alatt összegyűjtött tudás, tapasztalat és kapcsolatrendszer nélkül a kiadó nem működött volna olyan rugalmasan és könnyen, mint ahogy.

D. L.: A zenekaraidat aktuális turnéikra is elkísérted. Melyek voltak a legjobb, legemlékezetesebb körutak?

H. M.: Imádtam a Penance és az Orodruin 2004-es Európa-turnéját. Igazi kis családként turnéztunk, ott volt velünk Poller Csaba is, illetve a Doom Shall Rise fesztivál után csatlakozott hozzánk Frank Hellweg, a fesztivál egyik kulcsfigurája és Chantal nevű barátnője. A Kultiplexben 800 néző előtt adtunk a Wall of Sleep-pel közös koncertet. Emlékezetes volt a Penance érkezése is, ők ugyanis később szálltak be a turnéba. Az első német koncert után, Schmölln-ben az Orodruin-os srácokkal hangszereket cserélgetve egy kis teremben végigjammelték az éjszakát. Egy elzárt DVD őrzi ennek az éjszakának a történéseit. Ugyanennek a turnénak a közepén, a zenekarok örömére egy háromnapos koncert nélküli amszterdami időtöltés jutott a muzsikusok osztályrészéül. Ez idő alatt egyszer sem láttam őket, gondolom, Hollandia és Amszterdam minden szépségét kiélvezték. 🙂

A Stereochrist-os srácokkal mindig nagy móka volt turnézni. Volt egy Negative Reaction-nel közös turné, amikor Hannoverben egy punkok által üzemeltetett bárban léptek fel a zenekarok. Nézők nélkül, a punkoknak játszva jammeltek, ami nagyobb élmény volt, mint headliner-ként megnézni őket bármelyik fesztiválon. Sosem felejtem el Hegyi Kolos arckifejezését és reakcióját, amikor továbbindulva egy újabb állomásra, reggelente a buszban elővettem az elektromos borotvám, hogy rendbe tegyem az arcszőrzetem.

Évekkel később, az Iron Hearse/Leather Nun turnén angol busszal utaztunk, amelynek az egyik kereke még Gentben defektes lett. Hiába cseréltük ki, a pótkerék sem élt sokat, éppen, hogy átgurultunk vele Belgiumból Nürnbergbe. Így a bécsi és a budapesti koncert is veszélybe került, egész éjszaka pótkerék után rohangáltam, míg végül másnap reggel, elvileg közvetlenül indulás előtt, Nürnberg külső részén találtam egy autószerelőt. Biztos vagyok benne, hogy ők voltak az egyetlen hely a városban, ahol azt a speciális kereket megkaphattuk.

Nagy élmény volt a Mourning Beloveth/Prophecy/Orodruin közös amerikai turné is 2004-ben. Három hétig utaztam együtt a srácokkal, és minden második nap máshol léptünk fel. A csomagom elveszett útközben, reptérről reptérre vadásztunk, s végül csak a turné után kaptam vissza a ruháimat.

A Stoner Hands of Doom portlandi állomásán sok másik doom zenekarral találkoztunk, az ott folytatott személyes eszmecserét (a sok levelezés után) mindegyikünk imádta.

A turné egyik állomásán, San Francisco-ban a Hyatt szálloda egyik luxuslakosztályába vonultunk be, ahol a Witch Mountain-os Nate-nél szálltunk meg. A mai napig emlékszem a recepciós reakciójára: tátva maradt a szája, amikor a sok hosszú hajú zenész, hálózsákokkal a kezében elhaladt előtte. És az se volt semmi, amikor a portlandi fesztivál után egyhuzamban toltunk le háromezer mérföldet New York államig, hogy hazavigyük a zenekart Rochester városába.

D. L.: Kiadói tevékenységed alatt esetleg máig tartó barátságokat is kialakítottál a zenészekkel?

H. M.: Ez vegyes: vannak, akikkel csak munkakapcsolat alakult ki, de például mindig nagy öröm a Mood-utódzenekarok aktuális zenészeivel összefutni, illetve hamarosan ismét találkozom a perui Reino Ermitano zenekarral. Velük 2014-ben már találkoztam; érdekesség, hogy Európa-turnéjuk egyes állomásait a basszusgitáros Marcos limai házából szerveztük.

A távolság miatt inkább levelezünk a Leather Nun, az Iron Hearse, az Orodruin, vagy a Negative Reaction egyes zenészeivel. Gondolom, ha újra találkoznánk, ott folytatnánk, ahol abbahagytuk.

D. L.: Volt olyan banda, amelyiknek a lemezét ki akartad adni, le akartad szerződtetni, de nem sikerült?

H. M.: A Black Sabbath!? 🙂

D. L.: Disztrót is működtettél; mely kiadók anyagait terjesztetted? Kizárólag doom-kiadványokra fókuszáltál, vagy a disztribútori tevékenységed független volt az egyes irányzatoktól?

H. M.: A disztróban a doom széles skáláját fogtam át, nem volt olyan kiadó, amelynek a kiadványát ne árultam volna. A stonerrock.com volt a legnagyobb amerikai, a psycheDOOMelic a legnagyobb európai szakterjesztője a doom műfajnak.

D. L.: Milyen gyakran frissült a készlet, és milyen volt a forgási sebessége?

H. M.: Napi szinten, akár naponta többször is frissült a kínálat.

D. L.: 2013-ban szüntetted meg a psycheDOOMelic-et, a webáruházadat és készletedet pedig a Shadow Kingdom Records vette át. Mások nem érdeklődtek a kiadód iránt?

H. M.: Téves az infód, mivel a Shadow Kingdom csak a weblapcímet vette át. A bakelitek Bécsbe kerültek egy vásárlómhoz, míg a többi hanghordozó és a teljes merchandise Németországba.

D. L.: Komoly kézilabdás múlttal rendelkezel. Kérlek, erről is mondj pár szót!

H. M.: A tízéves, nagyon sikeres kézilabdás munkámat a riói olimpia után fejeztem be. Addig dolgoztam az Európai Kézilabda Szövetségnek (EHF), adtam ki többnyelvű sportszaklapot, érdekképviseleti szervezetnek voltam a főtitkára és a Hypo NÖ női kézilabdacsapatának a menedzsere.

D. L.: Jelenleg mivel foglalkozol?

H. M.: 2014 nyara óta Latin-Amerikára fókuszálok. Francia Guyana kivételével az összes országot bejártam, megtanultam spanyolul és portugálul is. Célom egy olyan utazási iroda létrehozása (partneri kapcsolattal), amely 16-18 napos kiscsoportos utazásokat szervez, főleg Brazíliában, de akár Latin-Amerika bármely másik országában. Ezen dolgozom mostanság, és ezért is kezdtem el két nyelven blogolni: http://lifeisalongweekend.info

D. L.: Milyen emlékeket őrzöl a 2016-os riói olimpiáról?

H. M.: A legjobbakat. Életem egyik álma vált valóra a riói munkával. Másfél évig küzdöttem azért, hogy összejöjjön, megtanultam a portugál nyelvet és folyamatosan pályáztam a kézilabdás állásra. Öt hónapot töltöttem Rióban, sportkarrierem csúcspontja volt az olimpia férfi és női kézilabdás sportrendezvényeinek előkészítése és lebonyolítása.

D. L.: Tervezed esetleg, hogy újraindítod a psycheDOOMelic-et? Egyáltalán, követed még a doom-színtér alakulását?

H. M.: Napi szinten figyelem, nemcsak a doom, hanem a többi (kedvenc) zenei stílus trendjeinek alakulását. Szívesen kiadnám a Mood albumait bakeliten, de csak akkor, ha azt világ körüli turné is követné. 🙂 A viccet félretéve, nem zárom ki, de jelenleg minden szabadidőmet az utazásnak és az utaztatásnak szentelem, az most a legfontosabb.

D. L.: Fedeztél-e fel az utóbbi két-három évben tehetséges, egyéni doom bandákat?

H. M.: Maradtam a klasszikusoknál, inkább más stílusokban hozom be a lemaradásom. Az utóbbi hónapokban egyre jobban beleástam magam a pszichedelikus és a progresszív rockba, illetve nagyon szeretem a metaltól távol álló brazil zenéket is, legyen az szamba, axé, forró vagy sertaneja. 🙂

D. L.: Márk, köszönöm szépen az interjút, további jó munkát, sok sikert kívánok!

H. M.: Köszönöm szépen az interjút és az érdekes kérdéseket, élmény volt azok megválaszolása. Give doom a chance!