Ha már abban az időben, a ’80-as évek első felében is gyűjtő voltál, tudod, ha még nem, akkor képzeld el, hogy még nem létezik CD, sem internet, bakelitre pedig nincs pénzed. Kazettákon gyűjtöd a zenéket, amelynek legegyszerűbb, legtermékenyebb (legolcsóbb) módja a rádióból és a haveroktól történő átvétel.
A rádióban a lemezeknek nem egyszer csupán a szűk első fél óráját adják le, az utolsó 2-3 szám lemarad. A barátod a cimborájától egy válogatást kapott kedvcsinálónak, egy-egy zenekartól maximum 3-4 nótával. Megtetszik, átveszed. De mit csinálsz, ha később a teljes lemez befut? Letörlöd a töredék-lemezt? De hiszen mögé már mást is felvettél! No way. Azokat a dalokat veszed fel, amelyek még nincsenek meg, így a teljes lemezanyag minimum két különböző szalagon kap helyet.
Hasonló a helyzet, ha a lemezbolti műsoros kazetta B oldalára helykitöltőnek felvett dalok tetszenek meg; mivel azok már megvannak, logikus, hogy csak a maradékot szerzed be valahonnan máshonnan. Esetemben ez történt az Overkill Feel the Fire-jának vagy a Manowar Hail to England-jének második felével.
Idővel egyik-másik lemezbolti „műsoros” kazettáról is kiderült, hogy nem tartalmazza a lemez valamennyi dalát, mert azok nem fértek fel, mondjuk, 60 percre. Így volt ez a The Gathering How to Measure a Planet?-jével, a Dream Theater Awake-jével vagy a Death Angel Frolic Through the Park-jával (bár utóbbi esetben nem tudom, mi lehetett az a probléma, amiért a Devil’s Metal és a Mind Rape lemaradt, a lemezhossz biztos nem).
Olyan is előfordulhat, hogy egy albumnak nem minden dala tetszik elsőre, így az akkori pénzhiányos, hanghordozó-ínséges időben válogatsz: csak néhány nótát veszel fel. Később viszont fontosnak tartod, hogy az egész lemez meglegyen. Ismét csak pazarlás lenne a már meglévőket letörölni, így pusztán a hiányzó számokat szerzed be. Ez történt nálam például a Slayer Show No Mercy-jével.
Néhány példa arra, hogyan kerülhetnek egy album dalai két vagy több kazettára. Még egyszer hangsúlyozom: a legfőbb ok, hogy diákként sokszor nem volt pénzünk újabb kazettákra, így meg kellett gondolnunk, hogy mit, mennyi zenét veszünk fel.
Persze akkor a legegyszerűbb a helyzet, ha teljes albumokat rögzíthetsz, de ez – mint látható – nem mindig sikerült. Márpedig ez az elaprózás csökkenti az anyag élvezeti értékét: nem egészben, nem egyvégtében, nem a számok eredeti sorrendjében hallgatod meg a lemezt. Nem lesz róla átfogó képed, hiányzik az első találkozás, a teljesség élménye. Mintha egy filmnek egy-egy alkalommal csak egyes, ráadásul mindig más részleteit látnád, és csak a harmadik ismétléssel sikerülne hézagmentessé tenned a történetet.
Így történhetett meg, hogy az olyan koncertlemezeket, mint az Iron Maiden Live After Death-je vagy a Scorpions World Wide Live-ja mindaddig nem hallottam egészben, amíg – évekkel később – meg nem szereztem CD-n. Holott részleteiben már mindkét anyagot jóval korábban ismertem.
Ti is így voltatok ezzel, vagy ti már az új kor gyermekei vagytok? 🙂
Így volt. Elsö választás a bakelit volt, de ez volt a legdrágább, utána jött a müsoros kazetta, majd a felvetetés a maszek lemezboltban, mert államiban csak a „cenzúrázott” dolgok futottak. De kölcsönkapott kazettákról való átvétel volt a mindennapos. Sokszor összedobtuk a lóvét barátokkal és vettünk vagy Metal Hammereket a poszterek miatt vagy vetettünk fel. Hogy konkrétan is el lehessen képzelni az árbeli különbségeket: LP – 450-600 Ft, müsoros – 280-320 Ft, felvetetés – 80-90,- Ft. Legalábbis ez volt a helyzet Borsod megyében. Az elsö „nyugati” (vagy annak hitt) ´Metal müsoros kazettám a WASP bemutatkozó albuma volt (1984) és bakeliten már elöbb az Iron Maiden Killers-e (1981).