December 31-én éjfélkor konfettieső, pezsgődurrogtatás, trombitaharsogás közepette kívántunk egymásnak boldog újévet. Úgy néz ki, hogy ez a Kaszást hidegen hagyta, ugyanis január 2-án lesújtott: azon a napon hunyt el Claus „Bubi The Schmied” Graf-Reinholdt, a hamburgi Zed Yago egykori dobosa. Jubileum rovatunknak így tehát szomorú apropója van.
A zenekar 1985-ben alakult (eredetileg Sedjago-ként) Jutta Weinhold énekesnővel, Wolfgang Tatch Mirche basszusgitárossal, Claus „Bubi The Schmied” Graf-Reinholdt dobossal, valamint Jimmy Durand és Gunnar Heyse gitárosokkal a fedélzeten. Tudom, hogy hölgyeknél illetlenség az életkort feszegetni, de a frontasszony akkoriban már a 38. életévét taposta, társainál egy tízessel volt idősebb, ugyanakkor jóval tapasztaltabb is, mert már 1973-ban életre hívta saját neve alatt futó együttesét, mindemellett pedig megfordult a Breslau, a Kaftan Blues Band, a Special Voices, valamint a The Strikeman soraiban, illetve élőben az Amon Düül II-ben és a német popénekes, Udo Lindenberg mellett is.
Az alapvetően blues-közegből érkező Jutta a ’80-as évek közepére már komoly zenei múltat, pályafutást tudhatott a magáénak, ugyanakkor a Breslau révén a heavy metalba is belekóstolt, tehát a műfaj egyáltalán nem volt ismeretlen előtte. A zenekar neve és a szövegek is Juttától eredtek, aki mindezeket Zed Yago, az elveszett fantázia keresése köré fűzte. Zed Yago pedig nem más, mint A Bolygó Hollandi lánya, ilyetén módon a muzsika Richard Wagner hatását hordozta magán.
A csapat 1986-ban állt neki a dalszerzésnek, ahogy fentebb említettem, a szövegek, a téma a főnökasszonytól jött, a zenét közösen írták meg, míg a felvételekre a Studio M-ben, Machtsum/Hildesheimben, Ralf Basten producer (Jutta férje) közreműködésével került sor. A kalózos image/tematika révén a Running Wild, zeneileg pedig az Accept és a Warlock ugrik be összehasonlítási alapként, utóbbi már csak azért is, mert Jutta erős, karakteres, ráspolyos hangja egyértelműen Doro Pesch orgánumára hajaz.
Egy hangulatos bevezető után a The Spell from Over Yonder-rel valósággal berobban az album, Jimmy és Gunnar pengeéles, kemény (Warlock-os/Accept-es) riffekkel, míg a ritmusszekció vastag, zakatoló alapokkal adja meg az alaphangot. (A billentyűs hangszerekért Hansi Kecker felelt.) Gördülékenyen halad előre a lemez, remek dalok sorjáznak egymás után (Zed Yago, United Pirate Kingdom, Rockin’ for the Nation stb.), amelyek egységesen magas színvonalat képviselnek.
Noha az idő tájt a női énekesek már egyáltalán nem számítottak új jelenségnek a metal színtéren, Jutta Weinhold hangjára azért sokan felkapták a fejüket. A szövegeket, a történetet maximálisan átélve adta elő a szerzeményeket; képzettebb énekes volt, mint pályatársai többsége, gondolok itt Doro-ra, Sabina Classen-re (Holy Moses), Kate de Lombaert-re (Acid), Debbie Gunn-ra (Sentinel Beast) vagy Nicole Lee-re (Znowhite), a teátrális, drámai, operás megközelítés pedig teljes egészében újdonság volt.
Hozzám azért áll közel ez a korong, mert annak idején, kezdő metalosként az első albumok egyike volt, amelyet kölcsönkaptam és átvettem magamnak. A zene már akkor, 14 évesen is letaglózott, és azóta sem vesztett fényéből, erejéből. Mindennél beszédesebb adat, hogy az 1988. április 1-jén megjelent From Over Yonder akkoriban a hónap lemeze elismerést érdemelte ki a Metal Hammertől, majd a csapat a Deep Purple előzenekaraként koncertezett.
Annak ellenére, hogy mind ez az anyag, mind utódja, az 1989-es Pilgrimage kedvező fogadtatásban részesült (utóbbi második lett a ’89. februári Metal Hammer hangpróbáján), komolyabb áttörést, sikert nem tudtak elkönyvelni (önálló bulijaik mellett a Leatherwolf-fal turnéztak, valamint a W.A.S.P. társaságában Nagy Britanniában is felléptek), így 1990-ben feloszlottak. Ezt követően Jutta a Velvet Viper élén tűnt fel (két lemez fűződik a nevükhöz, az 1991-es Velvet Viper és az egy évvel későbbi The 4th Quest for Fantasy), majd 1997-ben Jimmy feleségével Yvonne-nal, Tach-hal és Bubival alakította újjá a Zed Yago-t.
Túl nagy aktivitással azonban nem vádolhatók, hiszen mindössze három alkotást, a 2005-ös The Invisible Guide-ot, a 2006-os Live – The 20th Anniversary of Zed Yago-t, illetve a 2010-es Pirates from Hell-t tudták összehozni. Sosem tartoztak a legismertebb, legkedveltebb bandák közé, én viszont úgy gondolom, sokkal többet érdemeltek volna annál, mint amennyit elértek. Nyugodj békében, Bubi!
Válasz írása