Amíg idehaza a ’80-as években a metal zenét az aktuális politikai rendszer minden lehetséges eszközzel megpróbálta elnyomni, addig Lengyelországban élt és virágzott a metal színtér. Olyan együttesek dolgoztak akkoriban Lengyelhonban, mint a KAT, a Turbo, a Destroyer vagy a Dragon, ezen kívül ’87-ben Katowice-ben rendezték meg a kétnapos Metal Mania fesztivált, valamint a Blitzkrieg Over Europe turné – az Atomkraft-tal, az Exumer-rel és a Nasty Savage-dzsel – is elérte a keleti államot.
Úgy vélem azonban, hogy a lengyel szcéna elsősorban death metal bandái révén vált ismertté a rajongók előtt. A Vader, a Yattering, illetve a Decapitation sokat tettek azért, hogy Lengyelország is bekapcsolódjon a metal vérkeringésébe.
A 2011-ben, Varsóban alakult Weedpecker nem eme durva stílus mellett kötelezte el magát, hanem a pszichedelikus/stoner/doom mellett tette le a voksát. Ahogy az a címből is kiderül, ez a harmadik lemezük, előző két alkotásuk mellett egy demót tudnak még felmutatni. Annyit érdemes tudni róluk, hogy Robert Falon Kulakowski dobos, Bartosz Bartek Dobry és testvére, Piotr Wyro Dobry gitáros/énekesek, valamint a 2012-ben csatlakozott, spanyol származású Jeso Ansolo basszusgitáros alapította a zenekart, akit 2014-ben Grzegorz Mroku Pawlowski váltott. Eddigi albumaik saját kiadásban kerültek forgalomba, idei anyagukat viszont már a német Stickman Records gondozza.
A fenti meghatározás elemei közül a pszichedelikus összetevőből van a legtöbb; a lebegős, jammelős részek is erre engednek következtetni, mint ahogy az is, hogy az öt tétel 42 perc játékidőt tesz ki. Egyfajta andalító hatása van a muzsikának, abszolút a ’70-es éveket idézik meg a zenészek. Ami viszont problémám, hogy a riffek nem igazán dörrennek meg, kizárólag a Molecule-ban és a Lazy Boy and the Temple of Wonders-ben hallhatók keményebb gitárok.
Az énektémák is az elszállós oldalt erősítik, ám ezek nem annyira karakteresek, jellegzetesek; egy karcosabb, szőrösebb hang elkelt volna a mikrofon mögött, és a basszusra sem adtak annyi kakaót (bár a Liquid Sky funky-s részei egész jók), mint amennyit ez a műfaj megkövetel.
Ettől függetlenül jó a lemez, többszöri nekifutásra működik is, ugyanakkor nem lesz klasszikus, a nagyok – Kyuss, Unida, Orange Goblin stb. – műveivel nem említhető egy lapon. A magam részéről feltétlenül bizalmat szavazok nekik, mert egész biztos hallunk még róluk a jovőben, de most csak ennyi az annyi:
