Slayer: Violent Brains (2009)

Tulajdonképpen két év alatt, három kiadvánnyal (Show no Mercy, Haunting the Chapel, Hell Awaits) a Slayer az extrém muzsikák királyává vált a 80-as évek közepén. Az akkori viszonyok közepette a Hell Awaits-nál nem létezett szélsőségesebb, gonoszabb lemez, amelyet anno kizárólag csak a Seven Churches tudott felülmúlni.

A banda viharos gyorsasággal nőtte ki a Metal Blade kiadót, és szerződött le a Def Jam-hez, de előtte még várt rájuk egy európai kiruccanás. Mégpedig nem is akármilyen, ugyanis az önálló bulik mellett egy kilencállomásos német turnét is lebonyolítottak a Destruction társaságában. Európai debütálásuk 1985. május 26-án, a belga Poperinge-ben, a Heavy Sound fesztiválon történt. Két nappal később a Dynamo fesztiválon volt jelenésük, ezt a fellépést további négy holland koncert követte, június 3-án még egyszer megzúzták a Dynamo közönségét, majd jött a már említett, Destruction-nel közös korút, végül pedig június 24-én, a londoni Marquee-ban búcsúztak el – átmenetileg – az öreg kontinens Slayer-fanatikusaitól.

Tulajdonképpen azt is mondhatom, hogy a hírük megelőzte őket, hiszen annak idején szinte nem létezett olyan európai fanzine, amelyik ne foglalkozott volna velük. Ez a felvétel az 1985. május 28-án, az eindhoveni Dynamo klubban megrendezésre került koncertjüket örökítette meg – a fesztivált csak egy évvel később hívták életre a szervezők. (Itt annyit jegyeznék meg, hogy 1985. október 27-én az Exodus is fellépett a legendás helyszínen, a San Francisco-i thrasherek 1985 őszén mutatkoztak be az európai rajongók előtt.)

Ahogy fentebb említettem, bemelegítés gyanánt a harmadik Heavy Sound-on játszottak Araya-ék, mégpedig a hazai pálya minden előnyét élvező Crossfire-rel és Warlock-kal, valamint Lee Aaron-nal, a Tokyo Blade-del, a Pretty Maids-szel, a Tobrukkal és az UFO-val, majd jött a Dynamo klub ellen intézett támadás. Másfél órában vezették elő 16 nótát tartalmazó programjukat: a Hell Awaits-szel nyitottak, a ráadásban pedig az Evil Has No Boundaries és a Chemical Warfare, illetve a Kill Again hangzott el (csak a Tormentor és a Metal Storm/Face the Slayer maradt ki a szórásból, a júniusi bulin pedig már 17 tizenhét tétel csendült fel).

Már akkor kivillantották a foguk fehérjét: elementáris erővel zúztak, és megalázó volt az a feszesség, pontosság, ahogy játszottak. Különösen Dave Lombardo teljesítményét kell méltatni, aki nélkül a Slayer nem lett volna az, ami; az ő szintjén akkoriban csak kevesen (pl. Gene Hoglan) játszottak; illetve a King/Hannemann páros is hamar a metal világ egyik legelismertebb duójává avanzsált. Tom Araya személyében pedig egy igen szuggesztív frontembere volt a csapatnak, sikolyai vérfagyasztóan hatottak; azaz nem volt gyenge láncszem a gépezetben.

Egy csapásra behódolt nekik Európa, egy évvel később pedig felültek a thrash metal trónjára. A sztori folytatásával mindannyian tisztában vagyunk.

About Dávid László 823 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*