Sávot váltunk

Ha valaki – csak úgy kíváncsiságból vagy szándékosan – rákeres a neten a „Rattle Inc.” névre, a mai naptól egy működő weboldal címét is megpillanthatja a találatok között. Rattle.hu – ezek vagyunk mi.

Büszkén jelentjük be nektek, hogy körülbelül egy évvel és egy hónappal az egykori nyomtatott fanzine online formátumban történő újraindulása után új, saját felületen folytatjuk azt, amit eddig megszokhattatok tőlünk. Természetesen továbbra is jelen leszünk a Facebook-on, ugyanakkor azt szeretnénk, ha minél többen és minél gyakrabban keresnétek fel új otthonunkat (ha el akarjátok olvasni a cikkeket, nem is tehettek mást :-)).

Egy egyszerűen kezelhető és könnyen átlátható site-ot szerettünk volna létrehozni, amelyen a korábban feltett anyagok is egyszerűen kereshetővé és újra elolvashatóvá válnak. Talán írtam már korábban, hogy a Facebook-on hosszú időbe telik végigpörgetni a hírfolyamot, ráadásul azt tapasztaltam, hogy nem is találok meg minden régi cikket.

Új weboldalunkra folyamatosan töltjük fel a 2016. december 20. óta publikált bejegyzéseket: időben visszafelé haladunk, és jelenleg több mint száz cikk olvasható a portálon. Az Archívum fül alatt az 1988-1991 között megjelent Metal Attack-ek és Rattle Inc.-k digitalizált – átlapozható és letölthető – változatát is megtaláljátok.

Elsőre ennyi; ha bármi kérdésetek, ötletetek, gondolatotok van a honlappal kapcsolatban, írjátok meg nekünk. Volt, aki arra ösztönzött bennünket, hogy legyen saját honlapunk, mások felesleges pénzkidobásnak tartják ezt. Nekünk tetszik a Rattle.hu, és reméljük, hogy ti is szeretni fogjátok.

Tartsatok továbbra is velünk! Jó olvasást!

A Rattle Inc. csapata

About Rattle Inc. 294 Articles
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*