
A Pestilence azon zenekarok közé tartozik, amelynek fejlődése lemezről lemezre lemérhető. A ’80-as évek közepén szárba szökkenő európai death mozgalom egyik legjobb, legfontosabb csapatáról beszélünk, zenéjük rengeteg, a későbbiekben felbukkant alakulatra volt komoly hatással. Pályafutásukat a Malleus Malleficarum-mal kezdték, ezt követte a briliáns Consuming Impulse, majd a Testimony of the Ancients-szel még magasabbra helyezték azt a bizonyos lécet, végül pedig a Spheres volt a hattyúdaluk.
Mindenképpen az volt a céljuk, hogy ne szürküljenek bele a ’90-es évek legelején csúcsra járatódott death metal hullámba, a változást, a fejlődést, az újdonságra való törekvést tartották szem előtt, amelyet tulajdonképpen a banda agya, motorja, vezetője, Patrick Mameli gitáros eszközölt ki. A Dysentery demó (1987) után a Testimony of the Ancients-en vette kezébe újra a mikrofont, és noha korántsem volt olyan beteg, nem evilági, önmagából kifordult a hangja, mint elődjének, Martin Van Drunen-nek, a Testimony…-n megmutatta, hogy azért ő is karakteres orgánummal rendelkezik.
Miután a rajongók nem voltak elégedettek a Spheres-szel, sőt, csalódottságuknak adtak hangot, 1994-ben a Pestilence bedobta a törülközőt, és egészen 2007-ig semmit nem lehetett tudni a zenészekről. Ekkor törte meg a csendet Patrick Mameli, aki Tony Choy-jal, Sean Reinert-tel, illetve Tony Jelencovich-csal hozta össze a C-187-et, onnan pedig már csak egy ugrás volt a Pestilence újjáalakítása. A lényeg az, hogy négy éven belül három lemezt adtak ki (Resurrection Macabre – 2009, Doctrine – 2011, Obsideo – 2013); úgy tűnt, hogy – a sorozatos tagcserék ellenére – fut a szekér, majd 2014-ben újabb leállás (feloszlás) következett be.
A Facebook-on nyomon lehetett követni Mameli aktivitását, szó volt arról, hogy Neuromorph néven új csapatot szervez, végül tavalyelőtt újra a Pestilence élén tért vissza. Ahhoz, hogy a zenekar neve a köztes időben se kopjon ki a köztudatból, a Vic Records tett sokat, ugyanis 2015-ben a The Dysentery Penance válogatást (mindkét demó, két koncertfelvétellel megspékelve; ugyanebben az évben a brazil Marquee Records pedig a Presence of the Past élő anyagot dobta piacra), míg 2016-ban a Reflections of the Mind kompilációt, illetve a Presence of the Pest-et (Live at Dynamo Open Air 1992) adta ki.
Először a román származású Septimiu Hărşan dobos (Disavowed, Indian Fall, Necrovile) lett a csapat tagja, akit a szlovén Tilen Hudrap basszusgitáros (Paradox, Keller, Vicious Rumors, Wartune) és a szintén román Calin Paraschiv gitáros (Clitgore, Necrovile) követett, így hozva létre a jelenlegi Pestilence-tagságot. A tavalyi év közepétől/végétől komoly aktivitást mutattak, sorra tették közzé friss szerzeményeiket (Discarnate Entity demó, Multi Dimensional, Hypnotic single-ök – utóbbi a Decibel magazin aktuális száma mellékleteként, flexi disc-ként jött ki), leszerződtek a Hammerheart-hoz, és idén sorrendben nyolcadik korongjukat jelentetik meg.
Ha volt lemez, amelyet tűkön ülve vártam az elmúlt időszakban, akkor az a Hadeon volt, már csak azért is, mert egyfelől régi kedvenceimről van szó, másfelől elfogult vagyok Patrick Mameli-vel szemben. Rögtön az első kérdés, amely felmerül a rajongóban, hogy milyen lett a végeredmény, melyik korábbi produkciójukhoz hasonlít a Hadeon? Értelemszerűen a legújabbakhoz (értsd: a 2000-es években készültekhez), főként a Resurrection Macabre-hoz, és azért írom, hogy főként, mert a gyors részeknél a Malleus Maleficarum ugrott be, míg egyes helyeken a Spheres. De, ez csak az én véleményem, mert előfordulhat, hogy másnak a többi anyag jut eszébe. Értelmetlen azonban felesleges összehasonlításokba bonyolódni, ez a lemez egyszerűen nagyon jó lett, nem hiszem, hogy a Pestilence-rajongók fanyalogni fognak a hallottak alapján.
Az Unholy Transcript intróját követő Non Physical Existent egyrészt azt jelzi, hogy a felállást tekintve alapos vérfrissítésen esett át a zenekar, másrészt pedig azt, hogy abszolút formában vannak, nem felejtettek el jó szerzeményeket írni. Elsősorban a ritmusszekció teljesítményét emelem ki, Tilen Hudrap méltó utódja Tony Choy-nak illetve Jeroen Paul Thesseling-nek, Septimiu Hărşan szerintem technikásabban, változatosabban üt, mint Marco Foddis, a Patrick Mameli/Calin Paraschiv páros pedig a Pestilence-re jellemző, harmóniákban gazdag gitártémákat vezeti elő.
Jó szokásukhoz híven a szerzeményeket nem bonyolítják agyon, ezúttal is rövid, tömör, velős tételekben gondolkodtak, legyen szó a Multi Dimensional-ról, a Materialization-ről, a Manifestations-ről vagy a Layers of Reality-ről. A lassú, őrlő doom-os témákkal sem spórolnak, ahogy az az Oversoul-ban, illetve a megeffektezett hangokkal kísért Astral Projection-ben hallható. A Subvisions egy rövid, hangulatos, instrumentális tétel, míg az Ultra Demons a Focus-korszakos Cynic-re hajaz. A kiváló szerzeményekhez kiváló hangzás társul, magyarán a csapat mindenféle tekintetben hírnevéhez méltó alkotást tett le az asztalra.
A magam részéről maximálisan elégedett vagyok a Hadeon-nal, számomra egy fikarcnyi csalódást sem okozott az együttes. Ez a korong is feltétlenül ott lesz év végi összesítésem legjobbjai között.
Leave a Reply