Zeneileg a ’70-es években a világnak nem volt olyan szeglete, ahol a Black Sabbath hatása ne érvényesült volna. Tony Iommi és csapata kortársaihoz viszonyítva (pl. Deep Purple, Led Zeppelin, Jethro Tull) sokkal súlyosabb, durvább, brutálisabb muzsikát játszott, amelyet csak azok értettek meg, akik az idő tájt fiatalok voltak. A minden ízében forradalmian újnak számító zene futótűzként terjedt el a nagyvilágban, egyrészt megalapozva a zenekar hírnevét, másrészt létrehozva egy addig teljesen új, ismeretlen irányzatot, fogalmat, a heavy metalt. Nagyjából így kezdődött minden.
Miután Ozzy-ék a tengerentúlon is megvetették a lábukat, értelemszerűen az Egyesült Államokban is beindult a „metal nagyüzem”. Ekkor még nem alakultak ki a műfaj később ismertté vált oldalhajtásai, gyakorlatilag minden egy tőről fakadt, az pedig a Black Sabbath volt.
Az egyik legrégebbi amerikai doom zenekar, amelyik a birminghami négyes hatására alakult, a Washington D.C.-ből (más források szerint a virginiai Alexandria-ból) származó Pentagram; a St. Vitus-szal és a Trouble-lal egyetemben ők hozták létre a doom színteret az Atlanti-óceán túlsó partján. A pályafutásukba azért nem megyek bele alapos részletességgel, mert mire eljutottak bemutatkozó lemezük, a Pentagram (1985) megjelentetéséig, egyrészt két névváltoztatáson, másrészt rengeteg tagcserén, harmadrészt pedig több demó és single kiadásán estek túl. Arról nem is beszélve, hogy a csapat hat egykori muzsikusa már nincs is az élők sorában. Annyit jegyeznék meg, hogy termékeny csapatnak számítottak az undergroundban, valamint hogy karrierjük során az egyetlen konstans pont Bobby Liebling énekes volt.
A lényeg, hogy második albumuk, a Day of Reckoning 1987-ben került a piacra, de az anyagot már 1985-ben rögzítették. A debütáláshoz képest mindössze annyi változás történt, hogy az ezen a korongon szereplő hét tétel közül hatban a tavaly elhunyt Stuart Rose dobos játéka hallható, kizárólag a Burning Savior-ban szerepel az előző anyagot felütő Joe Hasselvander. Ez az akusztikus részekkel kezdődő szám egyébként a korong leghosszabb felvétele a maga 9 perces játékidejével. Tradicionális doom téma. Amolyan tipikus Black Sabbath worship a Day of Reckoning; ahogy azt sem próbálják letagadni, hogy a címadó szerzeményt, a Broken Vows-t, vagy a When the Screams Come-ot melyik zenekar ihlette, sőt, odáig mennek el, hogy az Evil Seed riffjei az Iron Man-t idézik, míg az „All right now” és a „Won’t you listen” sorok egyértelmű utalások a Sweet Leaf-re.
Azon kevés együttes közé tartoznak, akik pályafutásuk során gyakorlatilag egyetlen rossz alkotást sem készítettek: legyen szó a Relentless-ről, a Be Forewarned-ről vagy a tavalyelőtti Curious Volume-ról, a magas színvonal, a kitűnő minőség mindig adott volt részükről. Ahogy az a doom bandákra jellemző, a kultikus kedvencek „skatulyánál” többre ők sem vitték, soha semmiféle trendbe nem illettek bele, mindig a saját útjukat járták. Azt viszont, hogy mit hoz számukra a jövő, Bobby Liebling állapotából kiindulva szinte lehetetlenség megjósolni.
Leave a Reply