Aki nagy rajongója H.P. Lovecraft munkásságának, kapásból kiszúrhatja, hogy a lemez címe megegyezik az amerikai író, publicista egyik novellájának címével. Jómagam nem ismerem egyetlen művét sem Lovecraft-nek, de köztudott, hogy ő az egyik legjobb misztikus-horrorszerző, aki főleg remek elbeszéléseivel vívta ki magának az elismerést.
„Műveire jellemző a borzongás, az ismeretlen iszonyattal való szembesülés, ahol a történet főhőse előtt csak egy pillanatra vagy egyáltalán nem lebben fel a boldog tudatlanság fátyla. Történeteinek egyedi hangulatát a végig ott lappangó sejtés és bizonytalanság, a szenvtelen, ember előtti hatalmakkal való találkozás adja meg.”
Kíváncsivá tett, és ezért rákerestem, majd gyorsan el is olvastam az Erich Zann muzsikája című novellát, amelyet az egyik legszenzációsabb Lovecraft-írásnak tartanak. A nem hétköznapi történetet megismerve azt a következtetést vontam le, hogy egy olyan különleges zenekar, mint a Mekong Delta, nem is választhatott volna jobb adaptációs alapot lemezéhez, mint ezt a kultikus művet. Mind szövegileg, mind zeneileg rengeteg szál fűzi össze az albumot és a novellát.
Már a bemutatkozó lemezzel is tizenkilencre húzott lapot a Mekong Delta, mivel muzsikájuk más dimenzióba lépett, mint amiben az akkori thrash metal bandái tolongtak – természetesen voltak kivételek –, így ebben bőven benne volt a bukás veszélye. Ám Ralph Hubert basszusgitáros/zenekarvezető úgy gondolta, hogy friss vért kell pumpálni a közegbe, és valami különlegeset, egyénit kell létrehozni, majd ezt a folyamatot tovább görgette a The Music of Erich Zann albummal, és tette az utána kiadottakkal is.
Mindig is tiszteltem azokat a zenészeket, akik mertek merészek lenni, nem a megszokott sablonokat használták fel műveik megírásához, hanem új utakat, lehetőségeket kerestek ötleteik kiteljesítéséhez. Hubert is egy ilyen muzsikus, aki a mai napig törekszik a másra, az egyedi zenei világ megalkotására. Ehhez olyan zenészeket is maga mellé állított ezen az albumon, akik hasonlóan vélekedtek erről – igaz, a tagok nagy részének nem volt veszítenivalója, mert megvolt az anyazenekara, így a legnagyobb kockázatot Ralph vállalta.
Nem véletlenül használtam az anyazenekar elnevezést, mert a gitáros duót a Living Death együttesből lízingelte a basszeros, név szerint Frank Fricke és Reiner Kelch (Rolf Stein és Vincent St. Johns álnéven), a dobok mögött pedig a német metal szcéna egyik legjobbja ült Jörg Michael (Gordon Perkins) személyében – aki akkoriban a Rage együttes tagja volt.
Az énekes poszton Wolfgang Borgmann-t (Keil) találhattuk, akinek egyéni vokális témáival megerősítést nyert az a megállapítás, hogy a Mekong Delta egy különleges zenekar, amely ezzel a lemezzel utat tört magának az átlagosság mocsarában, és magasra emelte a kuriozitás zászlaját.
Több tényező miatt mondható el a Mekong Delta-ról, hogy elkanyarodott az akkori thrash metal színtértől, de úgy is fogalmazhatnék, hogy tágasabbra nyitotta a kapuit ennek a skatulyának. Mint előbb említettem, Borgmann éneke is unikumnak számított, bár nem ő volt az egyetlen ebben a stílusban, aki dallamokat csavart ki magas tartományokban rezgő hangszálaiból, viszont ehhez még hozzájöttek furcsa hajlításai, több síkon rétegződő verzéi és rendhagyó refrénjei, amelyeket középpontba állítva már elmondhatjuk az együttesről, hogy sikerült a vokális részeket, és ezáltal magát a zenét tágabb régióban kiterjeszteni.
Természetesen nem egyedül az énektémák miatt lett szenzációs és különleges ez a lemez, hanem a metal közegben „megszokottól” eltérő zenétől is. Már akkoriban sem számított újdonságnak, hogy egyes zenészek a komolyzenét és a heavy metal-t közös nevezőre hozták, a leggyakrabban úgy, hogy ismert művek témáit játszották elektromos hangszereken – lásd például az Accept Metal Heart-ját –, vagy nagyzenekar kíséretével adtak koncerteket, ám a Mekong Delta továbblépett innen, mégpedig úgy, hogy saját számait spékelte meg szimfonikus dalszerkesztési megoldásokkal. A riffelős, gyors thrash zúzásokba Hubert mindazokat a klasszikus muzikális elemeket beleszőtte, amelyek által új megvilágításba került ez a melódia-gyűjtemény.
Már ezeket figyelembe véve is elfogadhatjuk, hogy a Mekong Delta-nak sikerült specifikussá varázsolni muzsikáját, de Hubert még ekkor sem ült a babérjain, hanem még egyet csavarintott a dolgokon, és fokozta elképzeléseinek megvalósítását, mégpedig az elbeszéléshez kapcsolódó szövegek, a koncepció által.
Kanyarodjunk vissza a lemezismertető elejére, és vegyük elő Lovecraft írását! A történet a következő: Erich Zann magányosan él egy sötét, lehangoló (ráadásul nem is létező) utca egyik lepukkant és nyomasztó házának padlástéri lakásában, amelyben állandóan hegedül, amikor otthon van, mert fél valami bizonytalan dologtól, amiről úgy véli, hogy az ablaka előtt létezik, és így próbálja azt magától távol tartani. Mint kiderül, az öreg zenész zseni, aki olyan témákat játszik hegedűjén, amely a főhős számára teljesen ismeretlen, de egyszerre természetfeletti és vonzó, ráadásul ezeket a különös tételeket csak este játssza az idős muzsikus, remélve, hogy senki emberfia nem hallja rajta kívül.
Itt meg is állok hirtelen, és rávilágítok az első közös vonásra, ami az irodalmi és a zenei művet összeköti. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon tudatosan választotta-e ezt az elbeszélést Ralph, különösen, ha ráfókuszálunk arra a faktorra, amelynek mentén a hegedűművész muzsikáját és a sajátját állítjuk párhuzamba? Úgy vélem, igen, mert a Mekong Delta zenéje ugyanúgy kuriózumnak számít, mint Erich Zann játéka, ebben látom az egyik – nem konkrét – kapcsolódási pontot.
A narrátor elbeszéléséből az kristályosodik ki, hogy Zann elképesztő harmóniákat, egyben disszonáns témákat ad elő, amelyekkel felruházhatjuk a lemezen felsorakozó dalokat is. És ez még csak a nóták szerkezetére, felépítésére való utalás volt, ezen kívül további korrelációkat vélek felfedezni az írott és az lemezen rögzített artisztikus alkotás között.
Az albumot nyitó Age of Agony gyors és komplex témáit hallgatva felsejlik az öreg művész tébolyult alakja, ahogy teljes elborultsággal kínozza hangszerét. De minden nóta megidézi az idős zenész viselkedését és a cselekményt; különösen a novella vége felé történő rémisztő, egyben zűrzavaros események vizionálhatók tisztán a dalfüzért hallgatva.
Mitől fél az agg hegedűs? Valami baljós, ismeretlen és megfoghatatlan dologtól, ami szerintem nem más, mint a halál, de lehet akár a gonosz is. Kiválóan megfesti az öreg és a sötét misztikum furcsa kapcsolatának, valamint magának a történetnek hangulatát a Mekong Delta muzsikája. Nem olyan félelmetes, mint mondjuk egy doom metal vagy black metal zene, itt inkább a csavaros dalszerkezetek, a művészi muzikális ötletesség használata érzékelteti a különös atmoszférát a hallgatóval.
Belepillantva a nóták szövegeibe, az is szembeötlik, hogy ebben a szakaszban is változott a kép, mert szakított a zenekar a megszokott sémákkal. Nagyon intelligens és tartalmas mondanivalóval lettek megtöltve a sorok. A szorongás, a bizonytalannal való szembenézés a fő gondolat, de például a vallás, a politika és a manipuláció is megjelenik bizonyos aspektusokból. Néhány dolog direkt módon lett kiragadva az elbeszélésből, de olyan formán lett dalszövegbe öntve, hogy teret enged a szabadon választott értelmezésnek is. Akkoriban ez a textuskompozíció sem számított hétköznapinak.
Első ismerkedésre nagyon sűrűnek és komplexnek hat a lemez, több meghallgatást igényel, hogy megnyíljanak a számok, de érdemes időt és energiát fektetni bele, mert nagyon nagy élménnyel gazdagodhat az ember. Igaz, a Mekong Delta sosem lett olyan népszerű, mint néhány kortársa (Kreator, Sodom stb.), mert azért sok embernek megfekszi a gyomrát ez a zene, és ehhez az is hozzátartozik, hogy élőben elég ritkán léptek fel, az első koncertjüket talán 1991-ben adták, de a vájtfülű zeneszeretők keblükre ölelték a bandát, különösen ezt az albumot.
A színvonalat állandóan magasan tartotta Hubert, bárkikkel is zenélt aktuális lemezén. Ugyan azt állítottam, hogy nem a klasszikus művek átgyúrásával lett ez a muzsika „komolyzenés” metal, azért minden albumra felkerült egy-egy ismert zenei tétel feldolgozása, meglepetésként pedig Muszorgszkij Egy kiállítás képei zongoraciklusának interpretálása egy teljes hanghordozón, amelyek megerősítik a zenekar és Ralph Hubert zsenialitásának tényét. Sokat tanultak a Mekong Delta-tól a mostanában jól futó szimfo metal zenekarok.
Leave a Reply