Napjaink metal színterének egyik legszorgalmasabb zenekara a Hooded Menace. Egészen pontosan a death/doom műfaj számomra egyik legjobb, legtökéletesebb képviselőiről van szó, és azért „csak” az egyikről, mert a legjobb ebben a kategóriában az Asphyx.
Az együttest Lasse Pyykkö énekes/gitáros (kezdetben a Leper of Berzano és a Leper Messiah művészneveket használta, majd később elhagyta azokat), Robert „Crimson Executioner” basszusgitáros és Anton „The Hunchback” dobos alapította 2007-ben. Így, ebben a felállásban a The Eyeless Horde demót (2007), illetve bemutatkozó anyagukat, a Fulfill the Curse-t (2008) jelentették meg, majd miután a ritmusszekció kiszállt, Lasse mellett egyfajta népvándorlás zajlott le. Rengeteg tagcserén esett át a Hooded Menace, azonban a minőségen sosem esett csorba, eddigi kiadványaik (hét split EP, két EP, egy válogatás, három album) egységesen erős színvonalat, minőséget képviseltek.
Sok hányattatás után tavaly végre megszilárdult a felállás: Lasse és Teemu Hannonen gitáros mellé (utóbbi 2012 óta tagja a zenekarnak) 2016-ban Harri Kuokkanen énekes, 2017-ben pedig Antti Poutanen basszusgitáros, illetve Otso Ukkonen dobos sorakozott fel, így minden akadály elhárult a soron következő lemez felvételei elől. (Mindamellett a zenészek más formációkban is érdekeltek – Phlegethon, Claws, Lobotomy Dept, Hail Conjurer, Horse Latitudes, Church of the Dead, Krypts, Manipulator stb. –, tehát aktívan kiveszik a részüket az undergroundban zajló eseményekből.)
Azonban nemcsak a legénység, hanem a kiadó is új. Jellemző a bandára, hogy komplex módon, összetett dalszerkezetek által közelítenek a death/doom műfajhoz, és eme törekvéseiket tavalyelőtt, a Darkness Drips Forth koronggal fejlesztették tökélyre, amelyen négy nóta osztozott 43 perc játékidőn. Ezen az új lemezen visszavettek a komplexitásból, kizárólag a nyitó, tíz és fél perces Sempiternal Grotesqueries utal a két évvel ezelőtti alkotásra. Ez a közepesen gyors részeket is tartalmazó dal ugyanakkor össze is foglalja mindazt, amiről a zenekar szól; azaz a gyászos, szomorú hangulat ugyanúgy a szám sajátja, ahogy a kiváló dallamok, szólók is. Engem valahol az egészen korai Paradise Lostra (Lost Paradise-éra) emlékeztet az anyag.
A finnek ezúttal sem hibáztak, maximálisan hozzák az általuk képviselt magas színvonalat, minőséget. Teljesen mindegy, hogy az In Eerie Deliverance-t, a Cathedral of Labyrinthine Darkness-t vagy a Cascade of Ashes-t említem, mindegyik tele van jobbnál jobb riffekkel, szólókkal, dallamokkal; kiválóan hallhatók a basszusfutamok, és mindezek a már említett, a stílusra jellemző gyászos atmoszférába vannak csomagolva. Utolsóként az instrumentális, akusztikus részekkel felvértezett Black Moss hangzik el, kitűnően lezárva a korongot. A limitált verzióra feltették a Celtic Frost Sorrows of the Moon című dalának hibátlan feldolgozását, amelyet egyfelől sikerült a saját képükre formálniuk, másfelől pedig kiválóan illeszkedik az együttes zenei világába.
Noha még nagyon az év elején járunk, nem vitás, hogy az év végi elszámolásnál ez az album a listám első tíz helyezettje között kap majd helyet. Nagyon feladták a leckét a death/doom műfaj szereplőinek, nehéz lesz megszorongatni ezt az alkotást, a Hooded Menace pedig pályafutása legjobb művével rukkolt elő.
Leave a Reply