A sors egyik legnagyobb igazságtalanságának tartom, hogy ez a zenekar tulajdonképpen semmire nem vitte, megmaradtak a kultikus kedvencek szintjén. Rögtön hozzáteszem, nem az ő hibájukból.
Azt már a Breaking the Silence album jubileumánál kifejtettem, hogy mikor, hogyan jött létre a csapat, ahogy azt is, mekkora klasszikussal debütáltak, azt azonban e helyen is meg kell jegyeznem, hogy Bay Area-i színtér szerintem legtapasztaltabb zenészeiből verbuvált társaság voltak. A Testament, a Forbidden, a Vio-lence vagy a Defiance tagjai még javában a hangszervásárláson törték a fejüket, amikor Carl Sacco dobos már a Metal Church nagyon korai inkarnációjában, illetve a Murder-ben játszott, Doug Piercy gitáros az Anvil Chorus-ban pengetett, míg David White énekes a Blind Illusion frontján állt. Nem akarom bő lére ereszteni a dolgot, a lényeg az, hogy egy roppant hányattatott sorsú együttesről van szó, amelyet az élet egyáltalán nem hordozott a tenyerén, ráadásul tragédiák is sújtották őket bőven.
Ahogy a címben olvasható, idén novemberben – talán megtörve a csendet – egy abszolút rajongóbarát anyagot dobott a piacra a banda. Ez a korong a csapat összes (értsd mind a három) demóját tartalmazza, csak nem kronologikus sorrendben, hanem időben visszafelé. Vagyis a 2005-ös demóval kezdődik a lemez, amelyet az Opiate of the Masses követ 1989-ből, a sort pedig az 1986-os Pray for Death zárja. Utóbbihoz annyit tennék hozzá, hogy a demó mind a hat tétele hallható itt, a Breaking the Silence újrakiadására viszont csak négy került fel bónuszként.
Két dalt viszont szándékosan „sumákoltam el”, hiszen az 1988-as demó két szerzeménye, a Hypnotized és a Mercy Is No Virtue is felkerült a kompilációra, amelyek érdekessége, hogy azokat az Exodus-ból kiebrudalt Paul Baloff-fal rögzítették, aki az átmenetileg távozott David White helyére érkezett. (Utóbb mind a két szerzeményt újra vették White-tal az Opiate of the Masses-re, illetve két évvel később a Victims of Deception-re.)
Nem is érdemes tovább ragozni a dolgot, mivel az összes kiadványuk kitűnő és klasszikus, a nóták minden thrasher előtt ismertek. Most már csak annyi kérésem lenne a papíron aktív csapathoz, hogy erőltessék már meg magukat, és jövőre egy új lemezzel örvendeztessenek meg bennünket.
Leave a Reply