Flames of Hell: Fire and Steel (1987)

Amennyiben a metal zene tekintetében kizárólag Skandináviára fókuszálunk, elmondhatjuk, hogy Svédországból, Finnországból, Dániából és Norvégiából legendás, kultikus együttesek bukkantak fel a ’80-as években. Véleményem szerint mindegyik ország speciális színtérrel rendelkezett (pl. norvég black metal, svéd death metal), az észak-európai államokból elindult zenekarok egyértelműen megkülönböztethetők voltak egymástól, mindegyiknek megvolt a maga jellemzője, jellegzetessége. Ehhez képest Izland halott területnek tűnt.

Gyanítom, hogy ennek okai a társadalmi, illetve földrajzi adottságokban keresendők. A 102 928 km²-en elterülő ország lakossága 332 529 fő, ami népsűrűségre vetítve 3,1 fő/km², ezzel szemben az ugyanezen tényekre vonatkozó svéd adatok: 450 295 km², 9 954 420 fő, 21 fő/km². (Csak a rend kedvéért kis hazánkról is álljanak itt a mutatók: 93 036 km², 9 817 958 fő, 106 fő/km²). A metal zenét illetően eleddig mindössze két izlandi zenekarról hallottam, a Sororicide-ről és a Sólstafir-ról. Egy internetes adatbázis szerint Izlandon 119 metal együttes van (beleértve a már nem létezőket is), a központot pedig a főváros, Reykjavík jelenti.

Ha van a metal zene történetében obskurus, misztikus zenekar, akkor az minden bizonnyal a Flames of Hell. Kizárólag annyit lehet tudni róluk, hogy 1984-ben alakultak Reykjavíkban, a tagságot Sigurður Nicolaison basszusgitáros, a testvére, Steinþór Nicolaison énekes/gitáros, illetve Jóhann Richardsson dobos alkották, és mindössze ezt az egy albumot adták ki. Demókról, próbatermi felvételekről nincs tudomásom. Egészen elképesztő, szinte nevetséges körülmények között vették fel a lemezt, ugyanis egy Y.M.C.A.-épületben dolgozott a csapat. Mielőtt bárki is a Village People együttes dalára asszociálna, elárulom, hogy a Y.M.C.A. (Young Men’s Christian Association, Fiatalok Keresztények Egyesülete) és testvérszervezete, a Y.W.C.A. (Young Women’s Christian Association) egy világméretű mozgalom több mint 45 millió fővel.

Amikor a zenekar az éneket rögzítette, a létesítmény igazgatója bement a stúdióba, és megkérdezte, hogy mi folyik ott, mivel meghallotta a förtelmes hangokat. A triónak még megengedte, hogy befejezze a munkát, ám azt követően a stúdiót kitiltották az épületből, és egy másik helyre kellett költöznie, a csapatot pedig megkérték, hogy a jövőben ne mutatkozzanak arrafelé.

A Nicolaison testvérek egyébként hárman vannak, állítólag a harmadik fivér lett volna az énekesük, ami nem jött össze, azonban a borítót ő rajzolta meg. Jelenleg híres festő, Franciaországban és Spanyolországban él, és rengeteg kiállítása volt már világszerte. A festményei meglehetősen sötétek, morbidak.

Ezt az anyagot még csak véletlenül sem nevezném klasszikusnak, szerintem annak idején még csak feltűnést sem keltett, ellenben kultikusnak mindenképpen, már csak azért is, mert mindössze 50 példány látott belőle napvilágot, ráadásul a francia kiadónak ez az egy anyaga jelent meg. (Egészen pontosan a Draconian Records a Draconian Books and Publishing részlege volt, amelyet a három fivér birtokolt, és elsősorban könyvek, festmények kiadására használt.) Fotót egyáltalán nem találtam a zenekarról, a kilétüket homály fedi.

Kezdem a korong hangzásával, amely recsegő, ropogó, demós megszólalású. Aránytalan lett a felvétel, a basszusgitár dübörög, ennél még az az idő tájt kiadott magyar demók soundja is sokkal teltebb, vastagabb, ráadásul Steinþór Nicolaison idegesítő hangja is sokat ront az összképen. Zeneileg black/thrash metalként aposztrofálják őket, szövegileg pedig a sátánizmus és a gonosz témakörével foglalkoznak. Az akkori színtér egyik képviselőjéhez sem tudom őket hasonlítani, nem lehet rájuk fogni, hogy itt egy Kreator-, ott egy Slayer-, amott pedig egy Celtic Frost-téma bukkan fel, szerintem ezek az emberek szándékosan izolálták el magukat a külvilágtól, a teljes nemzetközi mezőnytől.

Alapvetően a gyors ritmusok, tempók dominálnak, amelyek közé be-becsúszik egy kis Black Sabbath-os zakatolás (Evil), lassú rész (Our Time Is Coming), dallamos, szinte neoklasszikusnak ható megoldás (Cut You Down), illetve doom-mal kevert, ugyanakkor az Iron Maident is megidéző rész (Flames of Hell). A Heroes in Black egy kicsit kilóg a sorból, lévén, hogy egy 11 perces, komplex, epikus felépítésű szerzemény.

Ahogy említettem, a zenekar, ahogy jött, úgy ment, amiben Jóhann Richardsson drogproblémája is közrejátszott, aki több évet töltött el rehabilitáción, illetve elvonón, manapság viszont – állítólag – már tiszta. A feloszlást követően egyéb formációkban nem fordultak meg a tagok, ugyanakkor tízen-egynéhány évvel ezelőtt azt nyilatkozták, hogy új lemezt vesznek fel a stúdiójukban.

Mindemellett ők voltak az első izlandi metal banda, mindenki más csak utánuk bukkant fel. Úgy tűnik, nincs olyan tervük, hogy a korongot újra kiadják, tehát aki az eredeti példányt birtokolja, egyfajta kincset tudhat a gyűjteményében. Minimum egy hallgatást azért megér.

About Dávid László 823 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*