Meglehetősen furcsa, vagy inkább – bocsánat – elbaszott pályafutás áll e svéd zenekar mögött. Az 1990 végén, Linneryd-ben alakult társaság (akkoriban Jimmy Lundqvist és Tobias „Tobbe” Ander gitárosok, Fredde J dobos, valamint Billy L basszusgitáros) sosem volt elégedett akkoriban rögzített demóikkal, így azokat meg sem jelentették, majd mindezek betetőzéseként 1998-ban feloszlottak. Papíron második generációs death metal bandának számítanak, csakhogy akkoriban senki nem hallott róluk, senki nem ismerte őket. (Jellemző a névválasztásra, hogy Avesta-ban is felbukkant egy Entrails, akik egy demót és egy, a honfitárs Uncanny-vel, Uncurbed-del és Asocial-lal közös split kazetta után dobták be a törölközőt, majd Mats „Mabbe” Berggren basszusgitáros életre hívta a Fulmination-t.)
Visszatérve cikkem tárgyára, a csapatot 2008-ban támasztotta fel hamvaiból Jimmy, akihez egy évvel később Joakim „Jocke” Svensson basszusgitáros/énekes csatlakozott. Ők ketten készítették el a Reborn, illetve a Human Decay demókat – mindkettőt 2009-ben. Jimmy eképpen kommentálta a visszatérést, valamint annak motivációját: „Túl nosztalgikus voltam, és azt mondtam magamnak: most, sok évvel azután, hogy a banda megszűnt létezni, rögzíteni kell a régi dalaimat, és készíteni kell egy demót, úgyhogy újra elkezdtem a csapatot egyedül”.
Ezt követően került képbe Mathias „Matte” Nilsson gitáros, az újjáalakult együttes pedig Fredrik Widigs session dobos segítségével, 2010-ben megjelentette első albumát, a Tales from the Morgue-ot. Szinte egy csapásra beindultak az Entrails dolgai, mint a rajzszakkör: ez idő tájt a német F.D.A. Records vette őket a szárnyai alá, és 2011-ben már érkezett is a folytatás a The Tomb Awaits képében, már Andreas „Adde” Mitroulis-szal a dobfelszerelés mögött. Majd következett 2012-ben a Dark Recollections Productions által gondozott, a mexikói Ominous Crucifix-szel közös split EP, 2013-ban pedig a Raging Death album, amely viszont már a Metal Blade égisze alatt látott napvilágot.
Ha nem is futószalagon, de a zenekar ontani kezdte magából a kiadványokat. Ebből a szempontból különösen 2014 volt termékeny év számukra: a War Anthem Records által gondozott Entrails/Graveyard split EP, a Berzerk 7” EP, illetve a Resurrected from the Grave (demo collection) kerültek ebben az esztendőben forgalomba. 2014 egy tagcserét is tartogatott számukra, hiszen Mathias Nilsson helyére Pontus „Penki” Samuelsson került. Az új srác a 2015-ös Obliteration-on mutatkozott be, tavaly viszont teljes átrendeződés zajlott le a tagságban: Jocke és Adde távoztak, Tommy Carlsson basszusgitáros/énekes, valamint Martin „Fjalar” Michaelsson dobos érkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy 2016 végén a zenekar bevonuljon Jimmy Bloodshed stúdiójába, ahol a keverésért és maszterizálásért felelős Dan Swanö segítségével felvette soron következő anyagát. Ez lett a június közepén megjelent World Inferno.
Amennyiben 1990 környékén adta volna ki debütáló alkotását az Entrails, manapság már javában klasszikusként hivatkoznánk rájuk, így viszont „csak” egy kiváló svéd death metal lemezről beszélünk. A nyitó, címadó szerzeményt követően persze mindenki azonnal rájuk süti, hogy „ez színtiszta Entombed kópia”, de nekik ez a kiváltság alanyi jogon jár, hiszen ott voltak a „svensk dödsmetall” megszületésénél, az más kérdés, hogy akkoriban nem „terjesztették az igét”. (Itt jegyzem meg, hogy a Necrophobic, a Necrony, az Utumno, a Macabre End/God Macabre, az Evocation, az Uncanny, az Abhoth vagy az Utumno is az Entrails-zel egy időben alakult, felhozatal, utánpótlás tehát volt szép számmal.)
Teljesen mindegy, hogy a Condemned to the Grave-et, a Dead and Buried-et, az Insane Slaughter-t, esetleg a The Hour of the Casket-et említem, felesleges őket részletekbe menően elemezni, mert a „címke”, a „skatulya” önmagáért beszél, mindenki tudja, miről szól a fáma. Mindenképpen fontos azonban megemlítenem Tommy Carlsson hörgését, aki jó 13 évvel ezelőtt a technikás death/grind-ban utazó Visceral Bleeding soraiban is felbukkant, hiszen az ott alkalmazott disznóvisításra, illetve medvebrummogásra hasonlító hörgés ebben a zenében nem állná meg a helyét, totálisan hazavágná az egészet; ehelyett Tommy a tradicionális stockholmi hörgéssel adja elő a számokat.
Nem véletlenül lelkendezett Jimmy a korongot illetően: „Átkozottul büszke vagyok arra, hogy végre szabadon engedhetjük ezt a csúf bestiát. Ez egy új fejezet az Entrails sztorijában, a célunk csupán annyi, hogy boldoggá tegyük a régisulis vonal mániákusait. Martin „Fjalar” Mikaelsson dobossal és Tommy Carlsson énekes/basszusgitárossal friss vér érkezett a bandába, és az ő segítségükkel lett a lemez az eddigi legnyersebb, legsúlyosabb anyagunk. Készítsd fel a nyakad a veszett headbangelésre!”.
Nem olcsó promóciós szöveg, tényleg így van, Jimmy minden szava igaz. Ennek megfelelően a hangzás is brutális, ennyi erővel akár a Sunlight stúdióban is dolgozhattak volna. Az Entrails esetében nem fanyalogni kell, hanem egyszerűen csak élvezni a klasszikus svéd halálfémet.
Megfejelve az idei nagylemezt, a Metal Blade novemberben egy kétnótás single-t (Death Is the Right Path) is piacra dobott. Ezek szintén az aktuális stúdiózás alatt születtek, csupán nem kerültek fel az anyagra, így a kiadó ezeket digitális formában tette közzé. Az idei esztendő egyik legjobb hanghordozója lett a World Inferno, minden (skandináv) death metal rajongó igényét maximálisan kielégíti.
Leave a Reply