Múlt év december 28-án ültem le beszélgetni az egykori miskolci thrash csapat, az Almighty három tagjával, Bostyán Lajos szólógitárossal, Gyurcsán Szabolcs basszusgitárossal és Perényi Dénes énekes-ritmusgitárossal, annak kapcsán, hogy hosszú hibernációs időszak után újra mozgolódni látszik a kvartett. Az interjú egy másik szempontból is különlegesnek mondható, így együtt ugyanis még soha nem nyilatkozott a csapat háromnegyede.
Rattle Inc.: Sziasztok! Örülök, hogy elfogadtátok ezt a felkérést, már csak azért is, mert ma, december 28-án a Motörheadbangers koncert keretében ismét összejött az eredeti Almighty felállása Miskolcon, a Corner Stage-ben. Néhány old school-rajongónak biztos örömet okoztatok a fellépéssel. Mire számíthattak a régi, koncertre járó rajongók, illetve az új arcok, akik a hosszú szünet miatt csak a háromszámos demótokat ismerhetik 1990-ből? Milyen számokat játszottatok?
Bostyán Lajos: Négy dalt toltunk: két Motörhead-et (Heart of Stone és Sucker), valamint két régi Almighty-nótát, a Be Free Again-t és a Pain Games-t, ez utóbbi szerepel az általad említett demónkon.
Perényi Dénes: Ez az idei felhozatal volt, azonban tavaly is felléptünk ezen a rendezvényen, akkor a Heart of Stone mellett sajátként a Walls-t és a Transmigration-t vettük elő, ez utóbbi is demós nóta. Szép lassan sorra kerül mindhárom, 2018-ban jön majd a The Only God…
Rattle Inc.: Hogyan jött az ötlet, hogy összehozzátok a régi gárdát? És miért pont most?
B. L.: Deni (Perényi Dénes) keresett meg, még 2016 elején, hogy lenne-e kedvem a régi dalokat valamikor újra felvenni. Ez pont egybevágott azzal, hogy éppen egy új hangszert terveztem beszerezni. Rá egy héttel kaptam egy e-mailt Jakab Viktortól, az egykori Undertaking basszusgitárosától, hogy eljött az ideje egy „UTG-biblia” kiadásának, és ahhoz gyűjt anyagot. Például olyanoktól, akik egykor vendégzenekarok voltak a klubjukban, de általában mindenkitől, akinek van valamilyen hozzájuk, vagy az akkori metal élethez kapcsolódó élménye/mondandója. Ezzel indítottuk, aztán Viktortól vagy Denitől kaptam az infót, hogy játszhatnánk a régi felállásban Miskolcon, egy Motörhead tribute show alkalmával, 2016. december 28-án. És innentől már történelem. 🙂
Rattle Inc.: Ez az „összejövetel” jövőbeli terveket is tartalmaz?
B. L.: Nem gondolom, hogy világ körüli turnéra kell készülnünk, de egy stúdiófelvételt beterveztünk 2018-ra.
Rattle Inc.: Gondoltatok arra, hogy az említett háromszámos, klasszikusnak számító demót újra kiadjátok, vagy újra felvegyétek jobb körülmények között, anélkül, hogy változtatnátok a dalokon?
B. L.: Így tervezzük, azonban némi módosítás mindenképpen rájuk fér.
Gyurcsán Szabolcs: Az is felmerült, hogy esetleg a többi, demón nem szereplő számunkat is rögzítenénk, a meglévő három mellé.
P. D.: 2016 őszén kezdtünk el tervezgetni. Engem nagyon régóta izgat az, hogy felvegyük az összes dalunkat, hogy végre meghallgathassuk őket bivalyerős thrash hangzással. Anno összesen nyolc koncertképes dalunk volt; szeretném, ha ezeket mind rögzítenénk stúdióban. Arról is beszéltünk, hogy két-három új nótát is összerakunk, így már összejönne egy teljes albumnyi anyag. Szép csendben azt tervezzük, hogy idén ősszel felvesszük ezt az albumot.
Rattle Inc.: Hogyan született meg annak idején a demótok anyaga? Miként íródtak a számok? Ki írta a szövegeket, és milyen hatásra?
B. L.: A zene nagy részét én hoztam, aztán a próbákon mindenki hozzátette a saját ötleteit. Így lett kerek. Mivel a dobosunknak, Kiszty Rolandnak gitárosi ambíciói is voltak, ő is belepiszkált a hangzásvilágba. Az egyik nóta alapjához az egykori mentorom adta az alapötletet. A szövegeket Deni (Perényi Dénes) írta. A témákat is ő választotta. Hogy milyen múzsa csókolta homlokon, azt nem tudom. Egyetlen javaslatot tettem neki: a vokál legyen egy kicsit darabosabb.
P. D.: A szövegek a számomra akkoriban meghatározó élményeimen alapulnak. A katonaság nagyon mély nyomot hagyott bennem, nagyon nehezen tudtam megemészteni, hogy bezártak egy laktanyába, ahol alapvetően tök értelmetlen dolgokat kellett csinálnom. Ezt az élményt írtam ki magamból a Be Free Again és a Marble Arms című dalokban. A Pain Games arról szól, hogy a sok seggfej milyen gátlástalanul él vissza a hatalmával, erőfölényével – az élet minden területén –, ám eljön az idő, amikor mi, „vesztesek” jól pofán rúgjuk ezt a sok gyökeret. A The Only God-ban eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha beszélhetnék Istennel, hogy egy kicsit igazítson már a világ menetén, mert elég szarul állunk. Sajnos ezen a téren úgy látom, hogy az elmúlt évtizedekben csak rosszabb lett a helyzet. A Gene Dancing pedig azt a kérdést teszi fel, hogy az életünk, a sorsunk alakulása elsősorban attól függ, ami a génjeinkben van kódolva (gének tánca), vagy ténylegesen mi, azaz az értelmünk irányít.
Rattle Inc.: Hogyan zajlott annak idején a demó felvétele? A dob és ének hangzása véleményem szerint nem elég organikus; mi ennek az oka?
P. D.: ’90. június végén úgy gondoltam, hogy ideje lenne elkezdeni utánanézni annak, hogy mi úton-módon lehetne nyélbe ütni egy demófelvételt. Szilágyi Tomival (Atomic) elmentem az Artis Kisszövetkezetbe, ahol az Atomic és egy csomó más miskolci metal banda is készítette a demófelvételeit, és beszéltünk a stúdióssal, aki közölte, hogy vagy azon a héten szerdán elkezdjük és szombatig befejezzük a felvételt, vagy a stúdió költözése miatt időben jócskán eltolódik, és emellett meg is drágul a felvétel elkészítése.
Két napunk volt, hogy összeszedjük magunkat, Lajos otthon volt Budapesten, Roland pedig Békéscsabán nyaralt. El kellett mennünk Rolandért, és szerdán hajnali fél négyre értünk vissza Miskolcra. Reggel nyolckor volt jelenésünk a stúdióban, így nem csoda, hogy kicsit rossz bőrben voltunk kezdéskor. Több órát kísérleteztünk a megfelelő, élő dobhangzás kialakításával és felvételével, de az eredmény siralmas lett. A stúdiós javasolta, hogy „dobgéppel” oldjuk meg a dolgot. Ez abból állt, hogy egy DX 7-es szintin Rolandnak ütemről-ütemre be kellett ütnie a dobtémákat. Három szám dobalapjaival elég rendesen el lehet szórakozni!
Az első napon megcsináltuk a Pain Games dobprogramját. Másnap reggel folytattuk a „pötyögést”. Amikor már azt hittük, hogy a The Only God dobja is kész van, akkor vettük észre, hogy egy körülbelül félperces rész kimaradt az elejéből. Végül ezt is megoldottuk, aztán jött a Transmigration, de mire végeztünk, a csütörtök is elmúlt. Másnap jöttek a gitárok. Elsőnek a The Only God ritmusgitárját játszottuk fel Lajossal. Először ő nyomta fel a maga részét, plusz a szóló alatti ritmusgitár-részt is, majd én jöttem a saját részemmel. Utána a Pain Games ritmusgitár-részei, majd a Transmigration következett. Ezután Szabi feljátszotta a bőgőtémákat.
Szombatra maradtak a szólók, az ének, a vokál és a keverés. Az összes gitárt alapokról vettük fel, így a gitár sound kimondottan jó lett. A szólókat délelőtt Lajos feljátszotta, utána elég gyorsan felment az ének és a vokál is, és körülbelül fél napunk maradt a keverésre. A dob tényleg eléggé kilóg, és az ének is nagyon „elöl” van, de mi nagyon örültünk ennek az anyagnak, hiszen ezzel átestünk a tűzkeresztségen.
Rattle Inc.: Hány olyan régi számotok volt, amelyek nem kerültek felvételre? Miért?
B. L.: Azt hiszem, öt. Nagyon egyszerű a magyarázat: ennyire volt pénzünk és válogattunk. Volt, amelyiket nem tartottuk érdemesnek a felvételre, mert nagyon a kezdetek kezdetén készült, és teljesen kiforratlan volt, és voltak számok, amelyeket nem sikerült befejeznünk, mert se így, se úgy nem éreztük jónak (minden próbán változtattunk rajtuk valamit).
Az igazat megvallva, nem egyszerű úgy számokat írni, hogy minden stimmeljen bennük, és a hallgatóság is úgy érezze, hogy minden hang és váltás a helyén van és odaillő. Sok ötletünk volt, de nem lehet mindenfélét összehajigálni a számokon belül, mert úgy hallgathatatlan lesz az egész. Sajnos ilyen hibákat a legtöbb banda elkövet (néha még a nagyok is).
Rattle Inc.: Milyen egyéb audio- és videóanyagok léteznek még tőletek? Gondolkoztok a kiadásukon?
B. L.: Néhány, a koncertjeinken készült hang- és videófelvételünk van, amelyeknek a kiadását azonban teljességgel értelmetlennek tartom. Legalábbis egyelőre. Szerintem a többségnek, akik nem voltak benne olyan mélységben az akkori metal életben, nem mondanának semmit. Ezek olyan emlékek, amelyek csupán nekem/nekünk jelentenek valamit.
Rattle Inc.: Gondolkodtatok akkoriban egy hosszú távú zenekari koncepcióban, vagy mindez ösztönös lépés volt néhány „acélvárosi” sráctól?
B. L.: Már régebben is foglalkoztatott, hogy keresek magam mellé arcokat a zenéléshez, de amikor Miskolcra kerültem, akkor nyílt meg igazán a kapu. Nem tartott sokáig, és összejött a banda. Onnantól kezdve haladhattunk előre, de sajnos csak nagyon lassan. Sok minden a véletlenen múlt, és nem is tervezhettünk hosszabb távra (ez pedig egy idő után felőrli az embert).
Gy. Sz.: Igen viszontagságos körülmények között kezdett el működni a csapat. Folyamatosan dobos-gondokkal küzdöttünk. Az első dobosunk, Győrfi Zsolti – aki pár éve meghalt – az első koncert után kiszállt a csapatból. Aztán a hadkötelezettség is közbeszólt. 1990 elejére stabilizálódott a formáció.
P. D.: Engem akkoriban csak az érdekelt, hogy végre összejöjjön egy működőképes zenekar, és toljuk ezerrel. Koncertezzünk, aztán pedig, ha lehet, stúdiózzunk. Amikor még nagyon fiatal voltam, megkérdeztem egy gitáros srácot, hogy mit tanácsol, hogyan vágjak bele a zenekarosdiba. Azt válaszolta, hogy csak akkor kezdjek bele az egészbe, ha sohasem hagyom abba. Mind a mai napig ehhez tartom magam.
Rattle Inc.: Mi volt az oka a feloszlásotoknak, és egész pontosan mikor történt ez?
B. L.: Hivatalosan soha nem oszlottunk fel. Én az 1987-1992 közötti időszakra „szerződtem” Miskolcra. Miután elvégeztem az iskolát, otthagytam a várost, és vele együtt mindent, ami valaha oda kötött. Ekkora távolságból pedig borzasztó nehéz lett volna bárhogy is folytatni. Akkoriban még nem úgy működtek a dolgok, mint manapság (internet, okostelefon stb.: a mai modem technikával korlátok nélkül össze lehet dobni egy bandát, akár a világ másik feléről is).
De már jóval előtte bennem volt az ideg, hogy vége, így nagyon rossz érzéssel jöttem el. A saját nézőpontomból a történet úgy szól, hogy egy idő után azt éreztem, megrekedtünk egy szinten, és nincs tovább. Már nem emlékszem, hogy volt, de Szabi mesélte, hogy kevésnek éreztem, amit csináltunk, és valamilyen szinten átnyergeltem a jazz-re/blues-ra.
Gy. Sz.: Én legalábbis így emlékszem. Miután Lajos kilépett, még nem állt le a zenekar; úgy döntöttünk, hogy trióban folytatjuk tovább. Azt hiszem, összesen egy koncerten léptünk fel ilyen felállásban, aztán Dénest elszólította az akkori Atomic. Ekkor ért véget az Almighty története.
P. D.: Igen, még egy bulink volt ’91 júliusában, aztán egy ideig itt „csöveztem” Miskolcon (egyébként salgótarjáni vagyok), mert a zenekar miatt nem menten haza, de eltelt úgy a nyár második fele, hogy senki nem keresett, hogy próbáljunk, vagy hogy mi van velem. Ősszel pedig jött Szilágyi Tomi ajánlata, amire így gondolkodás nélkül – bár az Almighty miatt egy kissé fájó szívvel – rábólintottam.
Rattle Inc.: Hány koncertetek volt összesen?
P. D.: 1988 és ’91 között összesen 31 koncertünk volt, aztán 1997-ben volt még egy bulink itt, Miskolcon, a Vörösmarty Művházban, illetve 2016. és 2017. december 28-án is felléptünk a Mötörheadbangers bulikon. Így most 34-nél tartunk…
Rattle Inc.: Civilben mivel foglalkoztok?
B. L.: Én Angliában dolgozom, karbantartó mérnökként, egy textilnyomtatással foglalkozó cégnél (IVO Textiles Ltd.). Ipari méreteket képzelj el, ne a szomszéd pólójára történő nyomtatást! 🙂
P. D.: Kutatómérnökként dolgozom, elsősorban e-Health területen, és olyan EU-s projektekben veszek részt, amelyeknek a célja idősek önálló életvitelét és krónikus betegek ellátását támogató rendszerek létrehozása.
Rattle Inc.: Melyek számotokra minden idők legjobb lemezei?
B. L.: Most így hirtelen ezek: Pestilence – Malleus Maleficarum, Metallica – Ride the Lightning, Voivod – War and Pain, Carnivore – Carnivore, Metal Church – Metal Church, Megadeth – Peace Sells…, Spermbirds – Something to Prove/Nothing Is Easy, Gravestone – Victim of Chains, Death Angel – The Ultra-Violence, Exploited – Troops of Tomorrow.
Gy. Sz.: Sodom – Persecution Mania, Sodom – Better Off Dead, Slipknot – Iowa, Fear Factory – Demanufacture, Dream Theater – Images and Words, Judas Priest – Defenders of the Faith, Pat Metheny Group – Letter from Home, Accuser – The Conviction, Anthrax – Among the Living, Annihilator – Set the World on Fire.
P. D.: Metallica – Ride the Lightning, AC/DC – Back in Black, Judas Priest – British Steel, Iron Maiden – Killers, Black Sabbath – Black Sabbath, Ozzy – Blizzard of Ozz, Van Halen – Van Halen, Dio – Last in Line, Motörherad – No Sleep ’til Hammersmith, Yngwie J. Malmsteen – Marching Out.
Rattle Inc.: Mostanában milyen régi csapatokat hallgattok?
B. L.: A régiektől elég ritkán hallgatok bármit is; esetleg ha kijön egy új albumuk. Többnyire a fiam mutogat új dolgokat zenei téren.
Gy. Sz.: Én most is a régieket hallgatom leginkább, de az aktuális metal favoritokról is folyamatosan tájékozódom.
P. D.: Megvan minden régi zeném, és egy csomó olyan albumot is begyűjtöttem, amelyet akkoriban nem tudtam megszerezni, és ezeket folyamatosan hallgatom. Az újdonságokat nem tudom teljes egészében követni, de azért igyekszem rájuk is odafigyelni.
Rattle Inc.: Vannak újabb favorit csapataitok, amelyek a ’90-es években vagy azután is tetszettek meg?
B. L.: Pantera, Dream Theater, The Gone Jackals, The Dreadnoughts, Bad Manners, The Toasters, Madness, Motörhead, Eviles.
P. D.: Persze, vannak, de ugyanez a 2000-es évek terméséről is elmondható. Hihetetlen tempóban bővül a jó csapatok és zenék köre, olyan mértékben, hogy – őszintén bevallom – számomra az már követhetetlen. Sok mindenbe belehallgatok, de átfogó képem már nincs a színtérről.
Rattle Inc.: Köszi szépen az interjút!
P. D.: Mi köszönjük a lehetőséget!
(A tavalyi koncertfotókat kollégánk, Novák Norbert készítette.)
Leave a Reply