Ahány zene, annyi szokás

Annak idején, diszkózene-kedvelő húgom és a saját zenehallgatási gyakorlatom összehasonlításakor tűnt fel, hogy míg ők gyorsfogyasztó, én gourmand vagyok. Ő a „kattanj rá, hallgasd éjjel-nappal, ha meguntad, dobd el, és keress egy másikat, amivel ugyanezt teszed!” algoritmus mentén élvezte a muzsikát, míg én az új anyagot beépítettem a gyűjteményembe, és bármennyire is tetszett, pont azért nem hallgattam minden nap, hogy egy-két, vagy akár öt-tíz év múlva is szívesen tegyem be a lejátszóba. Sőt, a legnagyobb kedvenceket mindig „ünnepnapokra, a piros betűs ünnepekre” tartogattam, és úgy készültem rájuk, mintha koncertre vagy egy transzcendens utazásra indulnék.

Ahogy másban, úgy a zenében is vannak monotónia-tűrők („monokultúrások”) és a változatosságot igénylők. Van olyan ismerősöm, aki ha megszeretett egy üdítőitalt vagy egy édességet, onnantól folyamatosan azt tette be a boltban a kosarába – egészen addig, amíg meg nem unta, aztán jött a következő szezonális kedvenc.

A feleségem (a húgomhoz hasonlóan) a zenével van így: addig hallgatja az új Lana Del Rey- vagy Pink-albumot, amíg elege nem lesz belőle. De addig csak azt, semmi mást. Én erre képtelen lennék. Amióta újra lemezismertetőket írok, rövid időn belül többször is átrágom magam egy-egy új anyagon, de ez egyrészt nemcsak szórakozás, hanem „munka” is, másrészt még ilyenkor is közbeiktatok más albumokat.

El tudom képzelni, hogy valakinek annyira tetszik egy új metal lemez, hogy folyamatosan csak azt hallgatná, így viszont előállhat az a helyzet, hogy azt követően az az anyag egy polccal hátrébb kerül, és az illető egy jó ideig nem lesz kíváncsi rá. Ráadásul akkor minek van ott a kollekcióban a több száz vagy több ezer másik korong? Azokra mikor kerül sor?

Persze ha valaki ekkora gyűjteménnyel rendelkezik, és úgy sejtem, hogy közületek a legtöbben igen, óhatatlanul előfordul, hogy egy-egy albumra csak többhavonta vagy még ritkábban kerül sor. Esetleg vannak lemezek, amelyeket gyakrabban hallgatunk, míg a maradékot jóval ritkábban vagy egyáltalán nem. (Erre szoktam azt mondani, hogy ha mostantól egymás után elkezdeném végighallgatni az összes lemezt, ami megvan, életemben nem érnék a végére. Persze az ember, ahogy korosodik, ezt egyre biztosabban jelentheti ki.)

Belegondoltam (és talán ti is írtatok már erről kommentben), hogy régen hamarabb, könnyebben vált jó ismerősünkké egy-egy anyag, egy idő után hangról hangra ismertük a dalait, hiszen kezdő metalosként volt 20 vagy 50 kazettánk, amelyekre rövid időn belül újra és újra sor került.

A lényeg ezzel együtt természetesen az, hogy bármilyen zenehallgatási szokásaid is vannak, nincs velük semmi baj, ha attól jól érzed magad. Márpedig valószínűleg így van.

About Coly 1180 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.