Accuser: The Mastery (2018)

Néhány napja, teljesen véletlenszerűen, a Machine Head új anyagával egyszerre szereztem meg a címben szereplő banda legújabb lemezét (gondoltam, belehallgatok, mi bajom lehet). És hogy most nem Robb Flynn-ék produkciójáról írok, az sem véletlen… Bár a Machine Head új CD-jéről előzetesen megjelent dalokról elég rossz véleménnyel voltam, az egész lemezt meghallgatva némiképp enyhült bennem a negatív vélemény, de még így is csak a „középszerű”, az „elmegy” kategóriába sorolom az új albumukat.

Ezek után minden elvárástól mentesen kezdtem neki az Accuser új anyagának, és de jól tettem! Bevallom, számomra eddig az ismeretlen bandák táborába tartozott a német thrash brigád. És bár diszkográfiájukból kiderül, hogy már több mint 30 éve nyomják a metált, én eddig valahogy nem találkoztam a zenéjükkel. A nevüket már hallottam, de semmi több.

A zene egy igazi, jó kis lendületes cséplés 10 tételben és 50 percben. A lemez hangzása teljesen jó, minden hangszer megfelelően, tisztán, hallhatóan, erőteljesen szól, ahogy kell. A dalok stílusa sok ütem- és ritmusváltással fűszerezett, számonként 4-5 riffre épülő, hamisítatlan thrash. Szinte minden számban jó érzékkel váltogatnak a gyors, a középtempós és a lassú részek között, köszönhetően mindenekelőtt a precíz, kidolgozott dobos-teljesítménynek. A gitárriffek már első hallásra is húzósak. Persze más, ismertebb bandák játékával is vannak áthallások, például a nyitó nóta enyhe Voivod-os ízeket hordozó főriffje, vagy a több helyen is feltűnő Slayer-es gitártémák, de ez még bőven az elviselhetőség határain belül van. Külön tetszik, hogy a dobtémákból kimarad az általam egyáltalán nem kedvelt grind-os hipergyors kattogás.

A lemez minden száma megüti az elvárt színvonalat, nincs rajta rossznak mondható dal. Ha mégis ki akarnék emelni dalokat, akkor első helyen a Catacombs című vérbeli thrash tételt említeném; sodró, szélvész lendületével és egyszavas refrénjével (ami olyan jól passzol az alatta játszott gyors riffhez) elsőre megkedveltem! A már említett nyitó tétel, a Mission: Missile, My Skin, Mourning, vagy az Into the Black is erős; sőt így, többszöri hallgatás után már mindegyik számban találok olyan részeket, amelyekért érdemes újra és újra meghallgatnom az egész CD-t!

Ezek után, ha valakinek kedve támad megismerkedni az anyaggal, ne lepődjön meg, ha körülbelül a harmadik számnál heves fejrázással kísért léggitározásba kezd. Én szóltam előre!!! Jó szórakozást!

Sipy

About Sipy 84 Articles
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*