Amikor a death metal amerikai gyökereiről, múltjáról beszélünk, akkor a Possessed, a Mantas/Death, a Morbid Angel, az Executioner/Xecutioner/Obituary, a Massacre neve ugrik be, tehát túlnyomórészt a floridai vonal. Kétségtelen, hogy úttörő szerepet játszottak a műfaj létrehozásában, elterjesztésében, nélkülük talán a világra sem jött volna ez a szélsőséges, agresszív, brutális zenei irányzat, vagy legalábbis nem úgy, nem abban a formájában, ahogy ma ismerjük, szeretjük.
Azonban rendre kimarad a szórásból két (tengerentúli) zenekar, amelyek fentebb nevezett kollégáikkal azonos időben jöttek létre, sokat tettek a death metal világra segítésében, és ugyanúgy pionírokként hivatkozunk rájuk, mégpedig a Master/Death Strike, illetve a Necrophagia.
Utóbbi csapat az Ohio állambeli Wellsville-ben bontott vitorlát 1983-ban (nem összekeverendők a két demót és egy EP-t megélt kaliforniai speed/thrash alakulattal, akik később Nekroholocaust-ra változtatták a nevüket) Frank „Killjoy” Pucci énekes révén, akihez egy évvel később csatlakozott Larry „Madthrash” Madison gitáros, Bill James basszusgitáros, illetve Joe Blazer dobos, és ’87-es feloszlásukig együtt is maradtak. (Az újjáalakulás 1998-ban történt, de az már egy másik történet.)
Nagy elánnal vetették bele magukat a munkába, az földalatti metal mozgalom sűrűjébe, lévén nem kevesebb, mint hat demót (Death Is Fun, Rise from the Crypt – 1984, Autopsy on the Living Dead, The Hallow’s Evil (igazából ezt próbatermi felvételként könyvelik el) – 1985, Power Through Darkness, Nightmare Continues – 1986) rögzítettek, plusz ’86-ból még egy kiadásra sosem került 7” EP is fűződik a nevükhöz.
A legelső death metal zenekarok egyikeként aposztrofálják őket; mondanivalójukat tekintve a legelső lépésektől kezdve a belezős témákra, valamint a horrorfilmekre fókuszáltak, ezért a horror metal alműfaj keresztapáit tisztelhetjük személyükben. Nevük kannibalizmust jelent, a görög nekron (hulla, tetem), és phagein (enni) szavak kombinációja. Demóiknak köszönhetően hamar népszerűvé váltak a kazettacserélgetős undergroundban, felkerültek a New Renaissance által gondozott, 1986-os Thrash Metal Attack (Young Burial) és az 1987-es Speed Metal Hell Vol. III (Power Thru Darkness) válogatásokra; sőt bemutatkozó anyaguk, az 1986-os Ready for Death is a kiadó égisze alatt látott volna napvilágot.
Azért csak „volna”, mert a pletykák szerint a Necrophagia (állítólagos) illegális tevékenységeiből, valamint szövegei szókimondó volta miatt a mesterszalagot elkobozták, azonban a mesterszalag egy másolata 1990-ben újra felbukkant, és a csaló Embalming Records kalózformátumban, fekete vinylen (1000 példányban), illetve kazettán (ismeretlen példányszámban) piacra dobta.
Miután a New Renaissance (főnöke a Hellion énekesnője, Ann Boleyn volt) egyességre jutott a csalfa céggel, hivatalos kalózkiadvánnyá nevezte át a lemezt, a megmaradt példányok terjesztését átvette, majd „gyűjtői kiadásként” újra megjelentette zöld vinylen, műanyag tasakban, borító nélkül. Ezt az újrakiadást 500 példányra korlátozták (a dalok később újra feltűntek a 2000-es Legacy of Horror, Gore and Sickness kompiláción).
A csapat 1986 szeptemberében vonult a Pittsburgh-i Aircraft stúdióba, ahol novemberig dolgozott Killjoy produceri, illetve Henry Yoder zenei rendezői felügyelete mellett, a végeredmény pedig Drew Elliott alkotásába csomagolva, 1987 februárjában, Season of the Dead címmel – debütáló anyagként – került a boltokba. (A produceri státusz nem volt ismeretlen Killjoy számára, mert ebben a minőségében demóik, valamint a szintén Ohio-i Arch Rival Lucky 13 című demójának a felvételeinél is segédkezett.)
Azért fontos az évszám mellett feltüntetett hónap, mert a Death Scream Bloody Gore-ja három hónappal később, ugyanazon esztendő májusában (25-én) jött ki.
Ravaszul kezdődik a korong a dallamos, instrumentális címadó tétellel, amelynek részletei átúsznak az azt követő Forbidden Pleasure-be, de ahogy beérkeznek Larry Madison szikár, súlyos riffjei, Bill James, illetve Joe Blazer ritmusai, Killjoy egyedi, utálattól fröcsögő, senkiével össze nem keverhető hangja, egyből letisztul a kép, és mindenki számára világossá válik, hogy itt még csak véletlenül sincs szó mézédes romantikáról, felhőtlen szórakozásról. Ugyanakkor amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a sound egy kicsit vékonyabb, erőtlenebb, mint pályatársaik velük egy időben, ugyanabban az évben megjelentett hanghordozóinak megszólalása (The Eyes of Horror, Scream Bloody Gore, vagy ha a death metalon kívülre tekintünk Breaking the Silence, The Ultra-Violence, The Legacy, Terror Squad, Under the Sign of the Black Mark, Persecution Mania), azaz semmiképpen sem lehet vaskos hangzással illetni az albumot.
Ellenben groteszk, morbid, sötét hangulat járja át a művet, amelyben valahol a korai Celtic Frost (Hellhammer) és a Possessed szelleme sejlik fel, és ezt Larry Madison gitárjátéka is alátámasztja, legyen szó a Bleeding Torment-ről, az Abomination-ről vagy a Terminal Vision-ről. Az is a pozitív oldal felé billenti a mérleg nyelvét, hogy a számok változatosak, gyakoriak a tempó- és témaváltások, példának okáért a Beyond and Black a lemez, valamint a korai Necrophagia leghosszabb szerzeménye, míg a Mental Decay részben Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című művének metalosított változatán alapul.
Esetükben nem vegytiszta death metalról beszélünk, mert előszeretettel kevernek thrash(es) megoldásokat is a muzsikába. Érdekesség, hogy demóikról mindössze egyetlen dalt, az Insane for Blood-ot emelték át az anyagra. Ami pedig a szövegeket illeti, többek között Chris Reifert (Autopsy) és Chris Barnes is sokat tudna mesélni arról, mely zenekar munkásságából merített/merít ihletet.
Bár jókor voltak jó helyen, további albumokkal már nem bombázták az underground rajongókat, ugyanis 1987-ben feloszlottak. Inaktivitásuk egészen 1998-ig tartott, amikor Phil Anselmo mutatott néhány riffet a főnöknek (nem mellesleg Killjoy Phil-lel, Fenriz-zel, Satyr-ral és az ex-Mayhem-es Maniac-kel 1999-ben a szupergroupnak minősített Eibon-t is összehozta, lemezmegjelentetésről is szó volt, de a tagok egyéb zenei elfoglaltságai, és Maniac távozása miatt a tervek borultak, ám egy dalt, a Mirror Soul Jesust azért így is felvettek a Moonfog Productions 2000-ben kiadott, A Different Perspective válogatására), aki ezen fellelkesülve újra berúgta a motort, és újjáalakította a Necrophagia-t.
Bár korábbi társai közül senki nem vett részt az újrakezdésben, azóta is töretlen aktivitással dübörög a Necrophagia gépezete, viszonylagos rendszerességgel jelentetik meg lemezeiket, és a minőségre is mindig odafigyelnek.
Véleményem szerint a death metal irányzat egy méltatlanul elfeledett, alulértékelt produkciója a Season of the Dead, sokkal több potenciál volt ebben az anyagban annál, mint amennyit elért, mint ami lett belőle. Az én olvasatomban klasszikus.
Leave a Reply